Igazmondás – hallgatás
Keményen a szemedbe nézek, és lehet, hogy fáj, de kimondom azt, ami bennem van. Elmondom, mi az igazság, az én igazságom. Vagy pedig keményen a szemedbe nézek, és hallgatok. Így vagy úgy, de hazudni nem fogok neked. Ha hazudnék, azzal azt mondanám: nem bízom benned, nem bízok magamban sem. Félek attól, hogy nem fogadsz el, mert én sem fogadom el magam. Hazudok, hízelgek neked, és látszólag jót teszek veled, hogy azután még fájóbb dolgokat kelljen neked elmondanom. Ezért nem hazudhatok neked.
Hogy az első két stratégia közül melyik a helyesebb? Esszém során erre a kérdésre keresem a választ.
Megsértesz. Dúlok fúlok magamban, és rágódom. Mérges vagyok rád, és ahogy telik az idő egyre jobban belelovalom magam a haragba. Majd odamegyek hozzád, és a fejedre olvasok mindent. Dühöngök, és elmondom, hogy mennyire rosszul esett, amit tettél, elmondom, hogy szemét alaknak tartalak. Elmondok mindent, ami akkor éppen bennem van. Talán a szívem mélyén nem is gondolom komolyan, de akkor abban a pillanatban úgy érzem. Mivel akkor úgy érzem, ezért ez az igazság, az én igazságom, és mivel nem akarok neked hazudni, elmondom ami bennem van.
Megsértesz. Dúlok fúlok magamban, és rágódom. Nem akarok neked semmit mondani, mert nem akarlak megbántani. Tudom, hogy el fog múlni a haragom, túl leszek rajta. Miért bántsalak meg feleslegesen, amikor el tudom intézni magamban a dolgot, és miután túlléptem rajta, a letisztult igazságommal tudok eléd állni, ami valóban bennem van, és nem csak pillanatnyi érzés. Ez is igazság, ez is az én igazságom.
Mit tegyek hát? El tudod fogadni tőlem az igazságomat? Akkor elmondom. Egyébként hallgatok.
Szeretlek, és ennek fényében cselekszem. Hiszen az Igazság fontosabb az én igazságomnál.
