A meg nem tervezett találkozás - Neplanirani susret
- Na és te ki vagy?
- Én is ELTE-s vagyok, és matek-fizikát tanulok, de itt csak a Croaticumon vagyok, és tanulom a nyelvet. Főleg a horvát gyökerek miatt. Az egész család beszéli, nem akartam olyan szégyenben maradni, hogy én nem tudok.
- És honnan való vagy?
- Nagykanizsáról, azaz Tótszerdahelyről.
- Tótszerdahelyről? Kik a szüleid?
- Kanizsai Zoltán.
- Kanizsai Zoltán, ő lakott ott az iskolával szemben, ugye?
- :O Igen!
- A tko si ti?
- Ja isto studiram na sveučilištu ELTE matematiku i fiziku, ali tu sam samo na Croaticumu, a učim jezik. Uglavnom zbog hrvatskog korijenja. Cijela moja obitelj govori jezik, nisam željela biti u ovakvoj sramu da ja ne znam.
- A odakle si?
- Iz Nagykanizse, mislim iz Serdahelja.
- Iz Serdahelja? A tko su ti roditelji?
- Zoltan Kanižaj.
- Zoltan Kanižaj, on je koji je živio preko škole, jel?
- :O Tako je!
- Én is ELTE-s vagyok, és matek-fizikát tanulok, de itt csak a Croaticumon vagyok, és tanulom a nyelvet. Főleg a horvát gyökerek miatt. Az egész család beszéli, nem akartam olyan szégyenben maradni, hogy én nem tudok.
- És honnan való vagy?
- Nagykanizsáról, azaz Tótszerdahelyről.
- Tótszerdahelyről? Kik a szüleid?
- Kanizsai Zoltán.
- Kanizsai Zoltán, ő lakott ott az iskolával szemben, ugye?
- :O Igen!
- A tko si ti?
- Ja isto studiram na sveučilištu ELTE matematiku i fiziku, ali tu sam samo na Croaticumu, a učim jezik. Uglavnom zbog hrvatskog korijenja. Cijela moja obitelj govori jezik, nisam željela biti u ovakvoj sramu da ja ne znam.
- A odakle si?
- Iz Nagykanizse, mislim iz Serdahelja.
- Iz Serdahelja? A tko su ti roditelji?
- Zoltan Kanižaj.
- Zoltan Kanižaj, on je koji je živio preko škole, jel?
- :O Tako je!
Mégis csak nő vagyok - Ipak sam žena
Férfiak! Sokatokat legyőztelek már. Legyőztelek titeket a Tátrában. Legyőztelek titeket Rómában. Legyőztelek az iskolában, és néhányatokat az egyetemen is. Legyőztelek, amikor maltert, téglát hordtam, és sódert hánytam, kaput festettem csavaroztam, kalapáltam, fát is vágtam. Az élet nagy dolgain is gondolkodtam, és elolvastam a Világváltás c. könyvet is.
És mégis nő vagyok. Piros körömlakkal a lábamon, rózsaszínben, fehérben, divatban, szépen, hibátlanul. A hajamban, a hosszú, még félig göndör hajamban csillognak a csatok, és most gyenge vagyok. Hagyom, hadd legyek.
Bevallom nem értek a politikához, sem az ekonómiához. Nem vonz a siker sem a pénz.
Még felveszem az XL-es pólót, de csak, ha neked főzök. Még felmászom a Risy-re és a Sljeme-re, de csak, mert szép. Elmegyek futni veled, de csak, mert neked fontos.
És megdicsérlek, ha jó vagy. Rajongok bízva benned. Várlak haza. De csak, mert nő vagyok. Nem tudom megszerelni a biciklimet, te megszereled. Nem tudsz gulyást főzni, én megfőzöm. Nem tudom beállítani az internetet, te beállítod. Nem tudod melyik a legszebb kávézó, én megmutatom.
Értek a szív és a lélek dolgaihoz, a hallgatáshoz (néha kicsit még mindig férfi vagyok,) a kellő pillanatban való megszólaláshoz, hogy lássam, ha bánt valami, hogy kérdezzek, hogy úgy figyeljek, hogy minden idegszálam a tiéd, mint a kutya aki a sündisznóra mered. Hogy megteremtsem a közelséget, és a csapat élére álljak ha kell, Csönd!-et üvöltve, kezem nyomán legyen egység, közösség. S a női intuíció, mindez, mert mégis csak nő vagyok...
Muškarci! Puno od vas sam već pobjedila. Pobjedila sam u Tatrima. Pobjedila sam prema Rimu. Pobjedila sam u školi, nekoliko puta na fakultetu također. Kad sam nosila žbuku, cigle, sipala sam šljunak, farbala sam vrata, stegnula sam šarafe, ukucavala sam ćekićem i cijepila sam stablo. Razmišljala sam o velikih stvari života i pročitala sam knjigu Spasenje svijeta.
A ipak sam žena. Imam crveni lak na noktima na nogu, nosim ružičasti, bijela sam, "in", lijepo, bez grešaka. U mojoj kosi, u mojoj dugi, još uvijek malo kovrčastoj kosi su mali sjajni kopči. A ja sam slaba. A pustim, neka budem.
Priznajem, pojma nemam o politici, ni o ekonomiji. Ne zanima me uspjeh i novac.
Tek nosim majicu u veličini XL, ali samo tada, kad vama kuham. Tek se penjam Risy i Sljeme, ali samo radi toga što mi je lijep. Tek idem trčati s tobom, ali samo radi toga što je tebi važno.
Što više, pohvalim te, ako si dobar. Zanijem se za tobom prepuštovana na tebi. Čekam te doma. Sve to samo zbog toga što sam žena. Ne znam popraviti bicikl, ti mi popraviš. Ne znaš kuhati gulaš, ja to skuham. Ne znam postaviti internet, ti mi postavljaš. Ne znaš koji je najljepši kafić, ja ti pokazujem.
Imam vješt u stvarima srca i duše. U šutnju (ipak sam još uvijek malo muškarac), u dobro vrijeme progovoriti, da vidim ako si uvrijeđen, da pitam, da pazim na tebe tako da je mi sve živce zategnuto. Kao pas koji strši na jež. Da stvorim blizinu, da stojim prije grupe, kad mora, vičući Tišina!, nakon mojih ruka neka bude zajednica i jedinstvo. A čak ženska intuicija...
Sve to zbog toga što sam ipak žena.
És mégis nő vagyok. Piros körömlakkal a lábamon, rózsaszínben, fehérben, divatban, szépen, hibátlanul. A hajamban, a hosszú, még félig göndör hajamban csillognak a csatok, és most gyenge vagyok. Hagyom, hadd legyek.
Bevallom nem értek a politikához, sem az ekonómiához. Nem vonz a siker sem a pénz.
Még felveszem az XL-es pólót, de csak, ha neked főzök. Még felmászom a Risy-re és a Sljeme-re, de csak, mert szép. Elmegyek futni veled, de csak, mert neked fontos.
És megdicsérlek, ha jó vagy. Rajongok bízva benned. Várlak haza. De csak, mert nő vagyok. Nem tudom megszerelni a biciklimet, te megszereled. Nem tudsz gulyást főzni, én megfőzöm. Nem tudom beállítani az internetet, te beállítod. Nem tudod melyik a legszebb kávézó, én megmutatom.
Értek a szív és a lélek dolgaihoz, a hallgatáshoz (néha kicsit még mindig férfi vagyok,) a kellő pillanatban való megszólaláshoz, hogy lássam, ha bánt valami, hogy kérdezzek, hogy úgy figyeljek, hogy minden idegszálam a tiéd, mint a kutya aki a sündisznóra mered. Hogy megteremtsem a közelséget, és a csapat élére álljak ha kell, Csönd!-et üvöltve, kezem nyomán legyen egység, közösség. S a női intuíció, mindez, mert mégis csak nő vagyok...
Muškarci! Puno od vas sam već pobjedila. Pobjedila sam u Tatrima. Pobjedila sam prema Rimu. Pobjedila sam u školi, nekoliko puta na fakultetu također. Kad sam nosila žbuku, cigle, sipala sam šljunak, farbala sam vrata, stegnula sam šarafe, ukucavala sam ćekićem i cijepila sam stablo. Razmišljala sam o velikih stvari života i pročitala sam knjigu Spasenje svijeta.
A ipak sam žena. Imam crveni lak na noktima na nogu, nosim ružičasti, bijela sam, "in", lijepo, bez grešaka. U mojoj kosi, u mojoj dugi, još uvijek malo kovrčastoj kosi su mali sjajni kopči. A ja sam slaba. A pustim, neka budem.
Priznajem, pojma nemam o politici, ni o ekonomiji. Ne zanima me uspjeh i novac.
Tek nosim majicu u veličini XL, ali samo tada, kad vama kuham. Tek se penjam Risy i Sljeme, ali samo radi toga što mi je lijep. Tek idem trčati s tobom, ali samo radi toga što je tebi važno.
Što više, pohvalim te, ako si dobar. Zanijem se za tobom prepuštovana na tebi. Čekam te doma. Sve to samo zbog toga što sam žena. Ne znam popraviti bicikl, ti mi popraviš. Ne znaš kuhati gulaš, ja to skuham. Ne znam postaviti internet, ti mi postavljaš. Ne znaš koji je najljepši kafić, ja ti pokazujem.
Imam vješt u stvarima srca i duše. U šutnju (ipak sam još uvijek malo muškarac), u dobro vrijeme progovoriti, da vidim ako si uvrijeđen, da pitam, da pazim na tebe tako da je mi sve živce zategnuto. Kao pas koji strši na jež. Da stvorim blizinu, da stojim prije grupe, kad mora, vičući Tišina!, nakon mojih ruka neka bude zajednica i jedinstvo. A čak ženska intuicija...
Sve to zbog toga što sam ipak žena.
Érzelmek először - üzenet Londonból
Kedves Rita, ...
gondolok rád,
Juj de örülök, annyira örülök.
Úgy látszik, amikor örülök nem írok, azért olyan elhanyagolt a blog. :) Mert biztos sokat örülök.
A csodálatos hétvége
Megölelt az apáca, olyan jó érzés. Énekkarban énekeltem, újra. Táncoltunk és üvöltöttem mint egy kamasz. Hangosan beszélek, ha horvátul kell, és olyan vidám. Magyarok és horvátok együtt, és a táncban nem kellenek szavak.
Nem tudtam elmenni érzelmek nélkül a pesti piár énekkara mellett sem. Láttam ugyanazt a karlengetést, meg a göndör haját. Argentín tangót játszott gitáron. Tangót. Annyira fontos lett. Várnak Zágrábban. Várják, hogy megérkezzek, vacsorával.
Az egész életem emlékei és érzései együtt. A múltam a jelenem így és itt fonódik össze. És holnap Lucko-ban folytatódik biciklivel. Busszal, de nem Zadarig. Hangosan nevetni, olyan jóó! Csodálatos hétvége! Csodálatos! Istenem! Minden, az egész életem együtt.
Nem tudtam elmenni érzelmek nélkül a pesti piár énekkara mellett sem. Láttam ugyanazt a karlengetést, meg a göndör haját. Argentín tangót játszott gitáron. Tangót. Annyira fontos lett. Várnak Zágrábban. Várják, hogy megérkezzek, vacsorával.
Az egész életem emlékei és érzései együtt. A múltam a jelenem így és itt fonódik össze. És holnap Lucko-ban folytatódik biciklivel. Busszal, de nem Zadarig. Hangosan nevetni, olyan jóó! Csodálatos hétvége! Csodálatos! Istenem! Minden, az egész életem együtt.
Imádom. Mormolják, és a fülemen jönnek ki a szavak. Mintha nem is otthon lennék. Alig hallom a magyart. Mintha horvátul beszélnének az utcán. Horvát szavakat hallok. Kruhnas-sal folytatom a magyar Ocenas-t. Töltődöm. A szomszéd épületben pedig a tánc vár, meg az éneklés. Jaj, olyan jóóóó!!! :)
Zadar...
Zadar...
Játszót játszó, ostoba, semmi játék!
- Juj de fáj! - sikította az oroszlán.
- Olyan jó! - szimatolt a kiskutya.
- Vissssssszhangzik - ik - ik! - kiabált bele a csönbe a messzelátó.
- Most mi van? - kérdezte a félresikerült kérdőjel.
- Kuc, kuc, kuc! - dobogott a piros papírlapocska.
- Grrrrrrrr! - berregett az éhes gyomor.
- Hol vagy? - kérdezte egy test nélküli hang.
- Olyan jó! - szimatolt a kiskutya.
- Vissssssszhangzik - ik - ik! - kiabált bele a csönbe a messzelátó.
- Most mi van? - kérdezte a félresikerült kérdőjel.
- Kuc, kuc, kuc! - dobogott a piros papírlapocska.
- Grrrrrrrr! - berregett az éhes gyomor.
- Hol vagy? - kérdezte egy test nélküli hang.
Ópium hoz álmokat
Ópium hoz álmokat, lepkeszárnyú délibáb, gyengeség, villamosság, most értem csak ezeket a szavakat. Emlékszem egyszer Hans posztolta ezeket a szavakat, "ösztön csak a szerelem, gyengeség, villamosság..." És én mit válaszoltam? Már talán el sem hiszem...
Mindenki a megváltást reméli, pedig az nem jöhet el, másik embertől... soha.
Kihasználod a másikat, mert ember vagy, egész egyszerűen ezért. Nincs benne semmi rossz, mert jó együtt, de akkor is kihasználod, a saját érdekeid érdekében. Ösztön.
Nem tudsz nemet mondani, még maradnál, vagy bármi, csak ne menjen el, maradjon közel. Gyengeség.
Villám csap, az érintés, amivel engem meg lehet ölni, csak ezt nem nagyon tudja senki, mert sokáig én sem tudtam. Pedig annyi is elég ha csak meghúzzák a copfom. Kiengedve jobban tetszik. Villamosság.
Ópium... egyszer úgy beszívnék.
az érintés
Amikor keresztül mész a livadán, és eszedbe jut a kép, meg a montázs. Az öledben aludt. Fogtad a kezét. Most hó van ott, de már nem sok, jön a tavasz, és minden kivirul. A szép hóvirág is bontja magát, meg a fák, de most már nem használod a magyart, csak ha kikötődött a cipőfűző. A Sljeme felett száll az idő, meg a vörös forralt illata. Bár örökké tartana. Két hónap még, és aztán? Mi lesz, ki tudja azt? Az élet csupa véletlen végtelenség, nem akarom megtervezni, csak tudom, jó így. Nem bánom.
emlékére
It is far better to do something badly than to sit around idly. - Sokkal jobb valamit rosszul csinálni, mintha csak ülnénk tétlenül.
Életem mottója.
/Margaret Thatcher/
Életem mottója.
Cetlik a Bibliámban
Bármikor amikor előveszem és kinyitom, előpotyognak azok a cetlik, amiket még 2011 júniusában raktam bele. Valamilyen piszkozatpapírról letépdesett fecnik, rajta macskakaparással az akkori gondjaim.
Még sok mindent nem ért, de ezeket még nem mondhatom el neki, mert abból csak újabb sérülések lesznek.
Nagyon bánt, hogy lépten-nyomon meg akar változtatni, és az összes hibámat rámtaszítja, amikor én is tisztában vagyok velük, de ettől még nem tudom őket átlépni.
És egy másikon:
Jó lenne, ha figyelne rám!
És örülök, hogy most már kidobhatom ezeket a papírokat, amiket majdnem két éven keresztül hordoztam a Bibliám hátuljában, tépett papírfecniken macskakaparással írva.
Még sok mindent nem ért, de ezeket még nem mondhatom el neki, mert abból csak újabb sérülések lesznek.
Nagyon bánt, hogy lépten-nyomon meg akar változtatni, és az összes hibámat rámtaszítja, amikor én is tisztában vagyok velük, de ettől még nem tudom őket átlépni.
És egy másikon:
Jó lenne, ha figyelne rám!
És örülök, hogy most már kidobhatom ezeket a papírokat, amiket majdnem két éven keresztül hordoztam a Bibliám hátuljában, tépett papírfecniken macskakaparással írva.
A Tuga, ti i ja, de most élőben...
Crvena jabuka megint, de most azzal a különbséggel, hogy én voltam a házigazda... szeretem Zágrábot, szeretem azt az embert, aki itt vagyok... bárcsak haza tudnám vinni azt az embert...
Lehet-e érték a bazdmeg...
- Rita, bazdmeg, 5 fok van és te képes vagy kijönni sál nélkül?
- Nem fázom... :)
- Persze, mert be vagy rúgva, persze, hogy úgy nem fázol, aztán holnap meg majd betegen fogsz otthon feküdni...
- Nem fázom... :)
- Persze, mert be vagy rúgva, persze, hogy úgy nem fázol, aztán holnap meg majd betegen fogsz otthon feküdni...
ÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍííííííííííííííííííííí!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Páholyból a Háború és béke, Lav Tolstoj, Nemzeti színház, nem kell a kontaktlencse... 04.04.
Véletlenek, most már kezdek hinni abban, hogy ezek nem rajtam kívülálló valamik, hanem saját magamban hordozom valahol. A születésnapom, és Laura névnapja... tegnap kettőig nem aludtam. Kimerülten repülve a negyedikig remeg a lábam.
Véletlenek, most már kezdek hinni abban, hogy ezek nem rajtam kívülálló valamik, hanem saját magamban hordozom valahol. A születésnapom, és Laura névnapja... tegnap kettőig nem aludtam. Kimerülten repülve a negyedikig remeg a lábam.
Halálraítélt - törött szonettdarabok
Cetlik lógnak a piszkofehér falon
A végzet ott kopog az esős ablakon
Változás, te ócska céda, agyadra
ment a hipnózis, a gyenge Nem!, a gyatra,
Széles amplitúdólengés,
Mentőcsónakkal halottmentés,
Szakadatlan felhőszakadás,
A tüdődön egy új és régi hasadás,
Melyeken átszivárog a dohos levegő,
a poros egyenetlen temető,
hol a hullák kupacolva fedetlen
egymáson fekszenek temetetlen.
Meghalt, de kísért.
Mindennap hazakísért.
A cetlik ott lógnak a piszkos, fehér falon.
Megjegyzésre várnak szavak a papíron.
Ráció, te vagy a barátom, az egyetlen élő
Az erős Nem! és a hosszú, megkeményített ő.
Fekszenek a földig rombolt álmok
melyeknek temetőjében császkálok.
Haragtalanság a képen, meg szakadt felhő
És elsimitja a hegeket a szellő
Az idő és némaság halottfuvallata,
hogy görcsbe rándul a föld gyomra alatta,
mikor eszébe jutnak a befedett holtak
kik fölött most nefelejcs, s mit fölé gravíroltak:
Meghalt, de kísért,
mindennap hazakísért.
A végzet ott kopog az esős ablakon
Változás, te ócska céda, agyadra
ment a hipnózis, a gyenge Nem!, a gyatra,
Széles amplitúdólengés,
Mentőcsónakkal halottmentés,
Szakadatlan felhőszakadás,
A tüdődön egy új és régi hasadás,
Melyeken átszivárog a dohos levegő,
a poros egyenetlen temető,
hol a hullák kupacolva fedetlen
egymáson fekszenek temetetlen.
Meghalt, de kísért.
Mindennap hazakísért.
A cetlik ott lógnak a piszkos, fehér falon.
Megjegyzésre várnak szavak a papíron.
Ráció, te vagy a barátom, az egyetlen élő
Az erős Nem! és a hosszú, megkeményített ő.
Fekszenek a földig rombolt álmok
melyeknek temetőjében császkálok.
Haragtalanság a képen, meg szakadt felhő
És elsimitja a hegeket a szellő
Az idő és némaság halottfuvallata,
hogy görcsbe rándul a föld gyomra alatta,
mikor eszébe jutnak a befedett holtak
kik fölött most nefelejcs, s mit fölé gravíroltak:
Meghalt, de kísért,
mindennap hazakísért.
Kávé és cigaretta
Rossz vagy nem rossz? Miért iszom, és miért szívom, vagy miért nem iszom és miért nem szívom. Melyik az érték? Vagy van-e érték ebben a kérdésben? Akaraterő.... hol az én akaraterőm? Vagy ez nem erről szól? Mi történt velem, és ami jó változást magamra szedtem, miért vannak mellékhatásai? Vagy jobb volt a régi Rita?
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
-
Értsétek meg végre már törékeny az igazság mint az üvegpohár ember ember felett ember dolgok felett igaz szívvel ítéletet nem tehet emberség...
-
A világ olyan gyorsan fejlődik, hogy az emberi kultúra nem képes a lépést tartani. Az elmúlt húsz-harminc évben nagyobb és gyorsabb fejlődés...
-
Ki látta őt? Senki. Minden túl mélyen volt. Egy sötét lyukban, ahova senki nem akart lenézni. Túl mélyen volt, és fáradságos kiásni. Ő tudt...
