Fényévtávolság az írott és a beszélt szöveg között

Beszálltam a metróba. Meleg volt, de benn ment a klíma. A copfomból kitéptem a kihullni készülő hajszálakat, egy maréknyi haj maradt a kezemben. Nem akartam ledobni pödörgetni kezdtem, majd ha felérek, kidobom. 
Az ember, ahogy idősödik, egyre komplexebben látja a világot. Valahogy minden egyre egyszerűbb, egyre tisztább, egyre elviselhetőbb. A történelem is valahogy összeáll. Nincs nagy tárgyi tudásom hozzá, de a részletek nem is szükségesek. Van egy magasabb rendszer az összefüggésekkel. A matematika is összeáll. Ahhoz van tárgyi tudásom, sok is. Mégis mégis, egyre komplexebb, egyre világosabb. Az emberi kapcsolatok is összeállnak. Minden kapcsolat tiszta és világos lesz. Közöd lesz hirtelen emberekhez, azért ahogy a szemedbe pillant, ahogy rádmosolyog, vagy csak kihallgatod, hogy mit mond a társának és arra gondolsz, milyen jó fej, vagy mintát veszel abból, ahogy az anya a kisgyerekével beszél, ezek mind mind kapcsolatok és mindhez közöd van, mert ott vagy, szemtanú, valaki vagy és nem bújhatsz el a tömegben. Olyan tiszták lesznek a kapcsolati hálóid, hogy azt is megérzed, hogy kik tartoznak össze a metróban, annak ellenére, hogy nem beszélgetnek és méterekre vannak egymástól. 
Egy indiai család utazott velem szemközt. Külön-külön szálltak fel, az apa és az öregasszony, egy fiatal lány, egy anya alkatú, aki egy 12 év forma fiúval váltott néhány szót. Amúgy nem beszélgettek. Egy-két állomásba telt, míg rájöttem, hogy együtt vannak. Egy néger és egy fehér lány azonnal át akarta adni a helyét, amint beszálltak, és az angolra fordult párbeszédben az ist megkérdezték, hogy hova tartanak, az öregasszony leült. Jó fejnek tartottam a fiatal párt a kedvességükért.  Egyébként furcsa család volt. A fiú arca égésnyomokkal volt tele, a homlokán fekete, üszkös a teste többi részén a hámló, alatta az új rózsaszín bőrrel, az arca puffadt. A karja olyan sovány volt, hogy nem volt rajta hús. Csak egy hosszú csont és a rátapadó égedt, hámló bőr. Nem tudtam levenni róla a szemem, annyira meghökkentő látvány volt.
A kezemben lévő hajra néztem, amit zavaromban már galacsinná gubancoltam. Míg csont marad belőlem, s néhány hajcsomó...  kost i kosa. Milyen furcsa, hogy egész nap ez a strófa járt az eszemben. Te a csont én a hajcsomó. 
 Figyeltem őket egy darabig. Aztán nem történt semmi. A család leszállt a Kálvin téren. Én felmentem a Rákóczinál és  eldobtam a hajcsomót.

Ugyanez a történet szóban:


- Képzeld, hullik a hajam! 
- Aha.
- Egy egész csomót kitéptem ma.
- Hova kössem a biciklit? 
[Pár órával később, a háttérben a tévében szólnak a hírek.]
A metrón találkoztam egy indiai családdal, annyira furcsán néztek ki! Az öreg nőn ilyen színes lila ruha volt, meg csapzott haja, tuti hogy indiaiak voltak. A fickó olyan sovány volt, hogy majdnem leesett róla a nadrág. És képzeld el, hogy volt egy fiú is, akinek az egész arca olyan volt, mintha megégett volna de alatta már nőtt az új bőr, a karja meg olyan sovány volt, nézd, mint az én karomnak a fele. Csak a csont volt és semmi hús rajta. Annyira félelmetes volt! Kikapcsolhatom a tévét?

Julia blogbejegyzése

"Lombos gesztenyefák alatt eladtál, s eladtalak." - Orwell, 1984

Eladtál. Rámnéztél és rám mosolyogtál, de tudtad hogy már nem vagyok a Tiéd. Eladtalak. Rád néztem és rád mosolyogtam, de tudtam hogy már nem vagy az enyém. Lombos gesztenyefák alatt. Mennyit kaptál értem? Én keveset Teérted, túlontúl keveset. Keveset, mit megfoghatok s a kevésben rengeteget, mit szavakkal nehéz kimondani. Leckéket, s hogy magamban ott látlak Téged. S Benned ott találom magam. Egy könnycseppet is látok, s látom benne magam. Örömé vagy bánaté e könny, nem tudom, mert szemem előtt nekem is könnyfátyol lebeg. Minden eltűnik,  az emlékek. Itt égek magamban és tudom, eladtalak. Hol, mikor? Nem tudom már. Csak a gépek zúgását hallom. Azon kívül csend, őrjítő, üres csend. Megnyugszom, s tudom hogy így kell lennie. Mindennek így kell lennie. Pont így, ahogyan nem terveztem. Tudtam hogy eladsz és tudtam hogy eladlak, de hogy hol és mikor, azt csak Ő tudta. Ő akkor is ott volt, mikor Lombos gesztenyefák alatt eladtál, s eladtalak.

Ódák ódája

Mióta készülök, hogy elmondjam neked
De mindig elodázom, a magyart nem értheted,
Egy képben csak talán, s csupán a lényeget, 
Bazsalyogsz bennem és tudatra ébreszted létemet.
Keresek szavakat, mik hitelesítenék
szerelmem rejtett csillagrendszerét:
Meleg víz vagy, körülölelsz, ha fázom,
Horgony vagy te, mely belémakadt,
Esernyő vagy te nekem, ha ázom,
és puha párna a szíved alatt.
Hasonlat mit sem ér, felötlik s eldobom.
A legszebb metaforán dolgozom.
S még mindig nem tudom elmondani neked,
Hogy mit is jelent nekem óvó tekinteted,
A nagyokat idehívom, de még ők sem elegek,
Csendben bólogatok csak, Radnóti, értelek. 
Milyen az, mikor jöttödre várok,
S boldogan a nyakadba ugrom, ha megtalállak.
Mosolyod színarany golyó, szétgurul lépted után
S gyűrűd érintése csendül egy üres vizespohár falán.
Hitvesem vagy, de így még nem szerettelek soha, 
Megmentőm vagy te,  és édes mostoha.
Saját önpusztításomtól óvsz meg. 
Fáradt vagy s én is, mert hosszú volt a hét. 
Folynak a hétköznapok, mit is mondhatnék? 
De semmit sem ér már sem érzés, se szó,
Mikor csak csont marad belőlünk és néhány hajcsomó.
Ezért erőlködöm, mielőtt lemegy a nap,
S elfut a Szinva-, a Dera-, a Szalajka- meg a Duna-patak:
Szeretlek, mint anyját önző gyermek, 
Mint mélyüket a sikoltó vermek,
Szeretlek, mint a test a lelket,
Tüdő a levegőt, izmok a nyugalmat.
Szeretlek, ahogy élni szeretnek halandók,
Amíg meg nem halnak.
Szerelmem legmélyebb titkos rejtelmeibe
Engedlek, oda, ahol testté lett minden ige.
Ahol csak te vagy, voltál és leszel nekem,
Tiéd elmém minden zuga és minden pókhálós sarok.
S mikor lecsendesülnek a forró viharok, 
Én tehetetlenül könnyezem.
És olyankor köztünk interferál valahol az istenem.
Kezed a párna alá nyúl, elalvó nyírfaág,
De hozzád tapadva alszom én is, nem vagy más világ.
S idáig hallom én, hogy hullámzik a sok
Hűséges, bohó, mély vonal forró tenyeredben.







engedjétek hozzám

Ám a templom előtt a téren  Egy kis szökőkút működik, kérem!  Körbebiciklizős, vízbe pancsikolós,  Galambkergetős, rózsaszagolgatós.  Gyerek...