Amikor valaki épít

Úgy gondolom, hogy amikor valaki haszon nélkül teszi, amit tesz, csodálatra méltó. Lehet, hogy körülötte Ukrajnák, Boszniák és Szíriák tombolnak, de ő épít. Csak egy kicsit, csak nagyon egyszerűen, de valamit mégis tesz a környezetében. Nem rejti véka alá, nem magának csinálja, de önmagától, és magát. Nézd meg te is: szállj le a HÉV--ről Aquincumnál, és sétálj ki a Dunapartra. Fenomenális. Like.

 

A zene az kell

Nem tudom voltatok-e már úgy, hogy egy zenét hallgatva úgy éreztétek, gyógyít. Én már sokszor. Gyógyszer. Ez jut eszembe, de nem is gyógyszer, vitamin. Talán semmi különös nincs a dallamában, de mégis úgy érzed, hogy emelkedik valami a lelkedben. Olyan, mint amikor  a találkozóra készülsz a kedveseddel azzal a szelíd bizsergő kaviccsal a gyomrodban. Fáradt vagy és nyűgös, de mégis emelkedsz fel fel fel fel és fel. Nem le, fel. A pánsíp fátyolos lágysága, a dob ritmikus üteme, az a konszonáns harmónia, az egyszerű hangok egymásutánjából fakadó modernség. A hangszerek párbeszéde. Szavak nélkül. Ide már nem kellenek szavak, ez valamilyen másik dimenzió. Címtelen dal, senki dala... most már az enyém! És gyógyulok.

Mi az Isten?

Gondolkodás, jelenlét, és a rászánt magadra szánt idő...

Gdje si?

Gdje najveći vjetar puše,
Gdje galebi vodom plove,
Put je iznad glave moje,
A blato je ispod mene,
Krasan odlazak Boga,
Sve duža je moja sjena,
Tamo si me zagrlio.
Vjetar je moj šal ukrao,
Sad nosi taj šal i šalu,
Srca puše cigaretu.