Nagy ölelés...

De jóóóó

Lejárt a nagyböjt, visszajöttem, és nem kímélek senkit, írok amíg el nem kezd füstölni a gépezet.

Vissza az Egyházhoz

Bármennyi, bárhol is, bárakárhány, akkor is... Olyan mélyen belémivódott, hogy nem tudom csak úgy otthagyni... Hitemet, életemet, az értékeket, amiket képvisel, visszajövök, jövök már, de másképp... úgy jövök, mint aki tudja miért jön vissza. Úgy jövök, mint aki a végzetéért jön, de tudja, hogy enélkül nem él. Meg nem is akar.  Úgy jövök vissza, hogy tudom, mi van kinn. Tudom, milyen a hideg, amit nem tudsz addig, amíg csak a kandalló mellől nézed a hóesést. Vissza akarok jönni, mert az értékeket akarom képviselni. Félretettem az elfogultságaimat.

Talán még mindig nem tudom, ki volt Jézus, és mi az ő szerepe. De annyi biztos, hogy különös ember volt, és ezt ő is tudta magáról. A minap megtaláltam a Bibliában is, hogy kijelentette: nagyobb vagyok Ábrahámnál is... Vagy beképzelt volt, vagy tényleg különös. Lehet, hogy nem tudok sok választ. De valaki tegnap azt mondta, hogy nem is kell mindenre válaszolnunk ebben az életben.

Elfogadtam, hogy sokaknak nem kérdések azok, amik nekem kérdések. És talán ez a legrosszabb fajta, mert ezekkel még vitatkozni sem tudok, csak legyintek rá, és azt mondom magamban, barátom, sosem fogsz érteni. Ezek az én titkaim, az én hitem. Az én hitem, amit senki nem vesz el... ha lehetne, megírnám a saját hitvallásom, és szétkiabálnám. De sajnos nem lehet. Titkok.

Jézus? Ostya? Szobrok? Giccsparádé dalok? Ez is a csomagban van... És a titkaim és az értékeim is. A gyertyák és a véletlenek, mikulások. Van akinek a dalok kellenek, vannak akiknek a szertartás, nekem a harangok zúgása. A harangok a csengők a kerepelő az orgona, zúgjon hangosan, és csörömpöljön, kattogjon, csengjen, bongjon, és nekem pedig csorogjanak a könnyeim... nem tudom miért. Feltámadt? Nem tudom mi történik, de a harangokkal együtt megszólal a szívem, és sírni kezd. És azért a pillanatért végigállom a háromórás szertartást is. Nagyszombaton, azaz ma.

És nem mintha december 6-a lenne...

City of angel, és Tuga ti i ja...

Az ismétlődések azért vannak az ÉLET című történetben, mert én vagyok a mese főszereplője.

Klapa Cambi: Izliči me - Gyógyíts meg...

Ekkora sértést!!! ...

Nincsenek erzeseim

Kicsi vagyok.... hadd bújjak el!

RAPedezett

Az illatsokaság hajra tapadva
Közel van, levegőt sem kapok
Behúnyt szemmel falat vakarok
Tőle egy új szót tanulok:
Szédülés, s a gödörbe zuhanok
Félig tudom, hogy mit akarok
Mint a nagyok
Olyan vagyok
Én
Ott a táncparkett közepén
Az égbolt peremén
És másnap is vérzek
az ablakon kinézek
semmim sincsen
mert te vagy a kincsem
cseng a fülem a zene beledugult
Életem a kezedbe beleburult
Hátast dob a közelség
Menj innen közönségesség
A füstöt a számba zártam
a cigit a bőröndbe vágtam
karmom a bőrödbe vájtam
én csak egy barátra vártam
testedre és a lelkedre vágytam
Csak egy Husky ül az ágyban
Kék szeme sírt is utána egyszer
Láttam belement a vegyszer
Foltozz be kérlek megrepedtem,
Pedig a hangodat régen eltemettem
S az a kurva: annaörök
Mert közben minden összetörött
Szétrepedt és nincs az a ragasztó
Pillanat vagy rügyet fakasztó
De menjen innen, utálom a szagát
mert nem az az illat, a horvát
a véreres szemébe belenézek
nem megy engedj el kérlek
ne támadj meg mert félrenézek
s tudom kit hagytam a penésznek
Egyre több repedés
Meg az erőltetett feledés
vagy lerohant parasztfelkelés
Mikor esek szét? Lázadok mint a kés
Összevesztem és sírtam
Emaileket írtam
S a szívemen egy papír van
Csomagolóba bugyolált
Nem adom csak a kalodát
de utána tálcán átdöfve adom át
magamtól de üldöznöd kell nem is egy napon át
mert ez a végzetem keresem a katonát
lőjj le, fojts meg, vagy a tüdőmet szúrjad át
s akkor ott halok meg a te kezeid között
mert lakhelyéről a tenyeredbe költözött
s így szeretlek repedten egy életen át.

Bájer Máté: Elgépelt vallomás

Elgépelt vallomás


Hajnal van.
Újságpapírként nyílik a táj.
A buszok arcán alszanak a diódák,
és bokrokat fésül a reggeli szél.
A kertekből kilógó lombos diófák
alatt, mint egy imbolygó füstfelhő,
felszállásra vár kábán az esti műszak.
Fűnyírók torka rekedten berreg,
miközben terjeng a fűszag,
és csikkekhez ég pár zsibbadt köröm,
míg maghéjat köpködő unott páriák
a város férges elefánttestét
narancstollú nyűvágóként járják.
Hajnal van.
A lámpavasak végén
elalszanak a pásztortüzek. Én
egy színes pad hátán püfölöm a
betűket szívem billentyűzetén.
Folyton beírom és
kitörlöm a neved.
Üzenni akarok,
vagy csak beszélni veled,
és olyasmit mutatni,
amit más gépe nem ment el.
Elküldjem? Hallgassak?
Jó. Legyen.

- Enter -

A tér eldugott csücskén ülve
várom, hogy előbújjon minden emlék.
A szélben forgó maghéj táncát
figyelik az éhes fecskék.
Érzem, ahogy ereimben
visszafelé csordul a vér,
meghasad az idő,
elpattannak az agyi erek,
és nem lesz többé semmi kerek,
és nem marad se fecske, se tér,
és eldől minden forma,
eltorzul minden alak,
és letérdelnek libasorba
a messzi házfalak,
csak én maradok a hulló téglák között.
Ott voltál, mikor testemből
kiköltözött minden,
mi a világon szent még,
és csodára várva néztél,
mint egy szentkép.

-  Ctrl + v -

Félek, emlékünk széttörné
ez a furcsa üzenet.
Avult tűzfalak intenek:
„Nem láthatja más, még te se!”
Nem mondhatom el senkinek?
Pedig ordítom legbelül,
gégém némán pattog,
lelkemen lelked ül.
Legyen hát!

- Caps Lock -

ELMONDOM MINDENKINEK,
MIT REJT A GYŰRÖTT KÉPZELET.
TUDOM, ÉN LÖKTEM EL
NYAKAMHOZ FESZÍTETT
ÍZZADÓ KÉT KEZED!
DE MOST BÚJOK MÁR
TÖRÖTTEN, VISSZAMENNÉK!
- SZISZEGVE KÖRÖZNEK
FELETTEM A FECSKÉK -
RÁÉGETT TARKÓMRA
UJJAID HIÁNYA,
ÉS HIÁBA GYŰRÖM FEL
INGNYAKAM, HIÁBA
OSONOK CSAPZOTTAN,
CSENDBEN HETEKET VISSZA
A KÉPZELETEMBEN,
CSAK A FÜREDI MÓLÓN
MERENGŐ PÁRT LÁTOM
- FESZÍT A MÚLT,
IZZIK A LÁZÁLOM,
FOGY A LEVEGŐ,
A SZÁJSZEGLET KÉK,
A SZEMEM LECSUKLIK -

- pause/break -

Elszállt az erő és korhadtan
ledől az odvas értelem…
annyi rejtett emlék dühöngve tör elő,
mikor feltöltöm
közkinccsé forintos életem.
Az üzenet kész, de néhány kis ablak
hibát jelezve ugrik fel bennem:
Csatolmány érkezett…Merül az elem…
Meztelen ikonok, mimóza szexkép…
Mit tegyek? Elküldjem?
Hiányzol…


- Esc -