Dodi ez csúnya volt.

Kurvára végesek vagyunk

Van egy határ. Felső korlát. Lehetsz phd-s, doktorandusz, kőműves, sima tanár, zenész vagy akármi. Mindig van egy lépcső aminél tovább már nem léphetsz, mert felértél az épület tetejére. Beszélhetünk mi matematikusok teljes indukcióról, de ilyen nincs. Ez egy kitalált fiktív hülyeség. A tudásunk véges. Biztos, hogy lesz egy pont aminél többet már nem fogsz tudni megtanulni. Mert véges vagy. Ember. Csupáncsak egy szaros ember. Tele hülye korlátokkal, amiket soha nem lehet levetkőzni. Bármennyire akarod, akkor sem. Soha nem lehetsz végletesen jó sem. Se rossz. Sem isten nem vagy sem sátán. Csak ember. Mindennek vége van egyszer. A szerelemnek is múlnia kell, az életnek is. A barátságoknak is, a rossz érzéseknek is. És nem idegesítő ez? Hát de. Kurvára idegesítő az, amikor mindenhonnan azt éreztetik veled, hogy semmiben sem vagy tökéletes, mert mindig van valaki aki jobb nálad. Igen. NEM akarom ezt elfogadni. NEM akarom. Mindenhol csak egy szarjankó vagy, lehet, hogy nem a legnagyobb, de mit ér az? Mit ér, ha mindig csak másodhegedűs lehetsz?
Két dolgot tehetsz: vagy elfogadod magad úgy ahogy vagy, végesen és korlátosan, vagy a büszkeséget félretéve megtanulod azt a szar parciális törtekre bontást.

Kányádi: Távolodóban

távolra még ellát a szem
de a közeli apróságok
már a betűk is megkívánnak
félkarnyújtásnyi távolságot

és ködösül a távol is
heggyel az ég egybemosódik
és kezded el-elhagyogatni
fontosnak vélt vinnivalóid

süllyedőben emelkedőben
látod a foszló láthatárt is
osztogasd szét amid maradt
ingyen is átvisz ha ki átvisz

s hátra ne nézz kiket szeretsz
a maguk útján nem utánad
mendegélnek akaszd a fára
üresen maradt tarisznyádat

Elegem van a férfiakból

Elegem van belőlük végletesen. Szörnyű népség. Megérthetetlenek.
És hol vannak a normálisak? Ha vannak? Morissons-ban? Mindegyiknek csak egy dolog kell.
Hol vannak? Miért erről kell szóljon minden? Az egész világ erre játszik. Mintha a párkapcsolaton kívül más normális kapcsolat nem létezne, ami értékes. Semmi nem szól szülői tiszteletről, testvérről, barátságról, lelkitársi kapcsolatról, közösségről, mert minden a szerelemről szól. Erről az undormányról. Mert gyönyörűnek tűnik, és csak utána szar, mert kiüresít. Olyan, mint a sósav. Mert amíg tart, nincs barátság, el van felejtve szülő, testvér, rokon, minden, és az egyetlen lelkitárs a férfi. És hogy ne lenne jó érzés cserébe, amikor valaki a hátadhoz ér, egész tenyerével. És milyen szar amikor már nincs tenyér.

Hello world!

A Dodilány köszönettel fogadja a meghívást. Tök megtisztelés Ruppert Péterrel egy blogba írni. Majd igyexem emelni a színvonalat. Lájkoljatok!
Cső Babi néni! Csőöő!

Társszerkesztő

Dodi, a partinagylajos-hős meghívót kapott a blog szerkesztéséhez. Kedves Dodilány, üdvözöllek!

XD

Ugye, hogy már nem is olyan komor! :D