Kitört a nyár.
Hangyák
Cipeljük a dolgainkat. Innen oda, onnan ide. Szatyrokkal és bőröndökkel megrakodva, gyalog, autóval, repülővel. Bár én még soha nem repültem. Szinte már feleslegesnek is érezzük, de azért is csak visszük a szatyrokat.
S így költözik át a kincsekkel együtt a szív.
Szinte hihetetlen, hogy azt nevezzük hazánknak, ahol a kis műanyag vacakjaink vannak. Amiket sajnálunk kidobni, mert nincs erőnk, pedig mind értéktelen. Filléres emlékeim, oly drágák nekem.
Sok mindentől meg is válok, mert egyszerűen nincs őket hova tennem. Piros tornacipő... sajnálom, de néha túl kell lépni a múlt vonzerővel bíró csapdáján, amibe sokszor hajlamos vagyok belelépni. És ez nagyon veszélyes. Mert sosem vagy ott a jelenben, és nem tudod megkülönböztetni a valósat attól ami már nincs, vagy talán soha nem is volt. Vagy nem is lesz. De ez már a jövőről szól.
És a megválás fájdalmas, mint az összes többi elválás. Mert maradni jó, de a változás már nehéz. Még a házi savanyúságtól is nehéz megválni, mert tudom, hogy azt valaki nagy munkával készítette. Még akkor is ha már fél éve áll a hűtőben, és már akkor sem ízlett amikor kibontottam.
A kavicsokat pedig visszük tovább. Mert szükségünk van rájuk. Mert kibékülést jelentenek, egy fonnyadt virágot és Dunapartot. A tündér is kell, még akkor is ha egy kindertojásból származó olcsó, műanyag vacak. De tündér! Hogy a szülinapi virágot otthagynám? Felejtős. Három órát utazik a 35 fokban.
Hangyák vagyunk, szorgalmasan cipeljük a dolgainkat onnan ide, innen oda. Őrizgetjük a filléres kincseinket. Megválni nagyon nehéz.
Marie Curie
"Egyikünk élete sem könnyű. És akkor? Legyen bennünk kitartás és mindenekelőtt bízzunk önmagunkban. Hinnünk kell benne, hogy tehetségesek vagyunk valamiben, és azt a valamit – kerül, amibe kerül – meg tudjuk valósítani."
Nádasdy Ádám, Maradni
Az átzuhanás, az megterhelő.
Ilyenek: az elalvás, a fölébredés,
a megszeretés, a meggyűlölés;
amikor vendégek várhatók,
a boltban a tanácstalan álldogálás,
hogy házigazdává átalakuljak;
a vendégség után pedig a bútor,
mert vissza kell tolni megint privátba.
Ezek a nehezek. Amikor maradok,
az jó: az alvásnak mestere vagyok,
és ébren lenni nagyon szeretek.
Boldog vagyok, ha sok a vendég, és ha van
szerelmem, illetve ha nincs.
De átzuhanni egy beállításból
a másikba, az összekuszál.
Maradni szeretnék, mindig maradni:
ha ébren vagyok, élesen figyelni,
ha alszom, mélyebb gödörbe leásni;
magányos levesporokat fölönteni,
vagy élettársi szennyest kotorászni.
Átzuhanni: az fáj. A változás
szűk száján átcsúszni, az horzsolás.
Kaptam
Zsolt 119,25-32
Lelkem a porban hever,
szavadhoz híven önts belém életet!
Feltártam előtted útjaimat,
s te meghallgattál,
taníts meg törvényeidre!
Értesd meg velem döntéseid útját,
s én odaadón fürkészem csodáidat.
A gond könnyeket fakaszt lelkemből,
szavaddal emelj föl engem!
Tarts távol a hazugság útjától,
add meg nekem törvényed kegyelmét!
Igazságod útját választottam,
útmutatásod után kívánkozom.
Alkalmazkodom parancsodhoz, Uram,
ne engedd, hogy szégyent valljak!
Rendelkezéseid útján akarok haladni,
hiszen szívemet kitágítottad.
Lelkem a porban hever,
szavadhoz híven önts belém életet!
Feltártam előtted útjaimat,
s te meghallgattál,
taníts meg törvényeidre!
Értesd meg velem döntéseid útját,
s én odaadón fürkészem csodáidat.
A gond könnyeket fakaszt lelkemből,
szavaddal emelj föl engem!
Tarts távol a hazugság útjától,
add meg nekem törvényed kegyelmét!
Igazságod útját választottam,
útmutatásod után kívánkozom.
Alkalmazkodom parancsodhoz, Uram,
ne engedd, hogy szégyent valljak!
Rendelkezéseid útján akarok haladni,
hiszen szívemet kitágítottad.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)