Két keréken

Lábad pedálra kész
Most hosszú útra lépsz,
Ajtóban integet
Anyád amíg lehet.

A sok sorba vegyül,
De együtt egyedül
Saját dombod, hegyed
A pedált te tekered.

S mész hajt a lendület,
A fiatal izület,
El nem fárad törtet,
Kedve meg nem törhet.

Homlokodról meleg,
Mint egy forró elegy
Vízcseppek csorognak,
Kerekek forognak.

A váltók kattognak,
Lelkierők csattognak,
Nehezül az út is,
Kevés vagyok úgy is.

Mész, és újabb kanyar,
Szőlőcukor fanyar
Íze szádban maradt,
Aszfalt hozzád tapadt.

Nincs vége sohasem,
A szíved erőtlen,
Hátrahagyott lovas,
Szelídülő domb az.

S végül mindig felérsz,
Az útról picit letérsz,
És együtt pihenve
Néz büszkén lihegve.

Felértünk, hiszen
kitartottunk, igen.
Talán néha sírtunk,
De győztünk, mert vívtunk.

S aztán hoszzú lejtőn,
Hegy-esőt felejtőn,
Gurulsz, simogat szél,
S az ember a tengerhez ér...