Tájak reggel

Regeli ősz hunyorítva kacsint a szemembe
Fénytől nedves az út a Fehérvári,
Füst és köd kavarog, gomolyog le szivembe,
Szippantom, letüdőzöm, felgombolom állig.

Ömlik a fény és omlik a pára a térben,
Sok-sok szürka borostás arc mered, áll a homályba.
Féligszítt cigarettát tartva kezükben,
Érkezik, eldobják, tovasikkan a sínen a sárga.

Mozdul a város, mozdul a táj.

Csurran a méz, csuromédes csöppje gurul,
Mint billiárd szanaszét, csíkját aranyozva,
Minden megmoccan, a lét a kezembe burul,
Bodza, kökényág hajlong összefondódva.

Lomb közt égdarabok, zizegő hangyák,
Tűzrepeszekként hullik szét a szivem.
Tünde leányok ezüst hajukat ha kibontják
Láng villan, jégtáncolnak molnárkák a vizen.

Mozdul a táj, és mozdul a város.

Repdes a lelkem, szívem pillangója,
Lassan foszlik, elhal az ember-hullám,
Szállingózik. Nyíló nagy terem ajtója,
Kétszer kettő józansága lehull rám.