Reálos szerelem

 Manapság nagyon nagy divat a szerelemnek mindenféle tudományos megközelítését alkalmazni. Számomra ezek a megközelítések egyrészt igen kedvesek, hiszen racionális ember lévén jó látni a dolgok alapját, másrészt persze illúziórombolók is, hisz a szerelem... Hát az hadd legyen már szerelem, könyörgök. Ezen utóbbi mondatomnak fogok most picit ellentmondani, hisz bejegyzésem címe nem véletlenül reálos, és nem reális. Úgy gondolom, hogy az élet minden dolgát lehet, sőt kell is ésszel meggondolni, megfontolni, még a szerelmet is, hogy miután megalapoztuk ésszel, átadhassuk magunk az érzéseknek.

Alapvetően két függvény körül forog a megközelítésem. Aki esetleg kizárólag humán érdeklődésű és eddig elolvasta, attól kis türelmet kérek - számotokra is érthető lesz, ne féljetek. Az első függvény az x^2 függvény. Mivel az emberek többsége vizuális - bár én nem tartozom közéjük - lássunk hozzá egy ábrát is:

Véleményem szerint ezt a grafikont próbálja követni a legtöbb ember, ahol a vízszintes tengely az idő, a függőleges tengely pedig a (testi) kapcsolat mélysége. Ez árad a médiából is: ismerkedj meg, minél gyorsabban, hiszen véges az életed, és szerezd meg magadnak, amit akarsz. Nagyon hamar, gyors lépésekben halad a "pár" (az idézőjelet később megmagyarázom) előre, és észre sem veszik, hogy milyen szakadék felé közelednek. Hisz arról már sosem szól a fáma, hogy mikor már mindent megkaptak a másikból, akkor mi fog történni. Mert a keserű valóság az, hogy ezt a trendet, ezt az emelkedést nem lehet a végtelenségig folytatni - vagyis hogy divatos legyek: ez a fejlődés nem fenntartható. A görbe széle után szakadék jön. És még egy adalék: nem lehet megállni, hisz akármely közbenső pontról csak visszacsúszol, túl meredek a felület. Régebben én is mindig többet és többet szerettem volna - ahogy egyébként nagyjából minden férfi így is van vele. Az az érdekes, hogy ez meg is valósítható, és Ritám mellett rájöttem arra, hogy növekedni mindig lehet, és kell is - a kérdés csak a mérték. Úgyhogy azóta, ha a vágyaim mást is mondanak, a következő görbét próbálom bejárni:

Matematikusoknak: ez ugye a logaritmus függvény. No persze sánta a példa, mert ebben az esetben nem lehet elkezdeni egy kapcsolatot, hisz a 0 pontban nincs is értelmezve, de ettől most tekintsünk el... Kockafejű matematikusok most kiléphetnek :) Szóval... Ebben az esetben egy kapcsolat eleje igen meredek. Nagyon nagy ugrásokat kell tenni benne: mikor először megfogod valaki kezét, az első csók hatalmas változások. Ahhoz azonban, hogy ezek eljöjjenek, nem kellenek iszonyatosan hosszú idők. Viszont ha ezt az ütemet akarja tartani valaki, hamar a lista végére ér. Erre jó a logaritmus függvény - egyébként a közgazdaságtanban logaritmussal közelítik az úgynevezett csökkenő határhasznosságot. Röviden: ha van száz birkám, akkor a százegyediknek már kevésbé örülök, mintha eleinte csak három lett volna, és kapok egy negyediket. Miért is? Hisz ugyanannyit kaptam. Nos, ilyen az ember. Eleinte, egy kapcsolat elején többet kell ezért kockáztatni - hisz egy kézfogás is kockázatos, simán elutasítható. Azonban ezen a görbén van egy "holtpont is", amit pirossal jelöltem. Holtpont ez, hisz ha eddig eljutott valaki, akkor eljött az ideje a megpihenésnek. Egy lassabb, de annál szebb haladásnak, ahol nem az a cél, hogy minél gyorsabban megkapj mindent, hanem az, hogy minél jobban tudj örülni annak, amit kapsz és amit adhatsz. Hisz valljuk be, egy egyhetes ismerettséggel ágyba bújó "pár" számára nem nagyon lesz értéke annak, hogy végigsimítják egymást haját - pedig ezzel óriási dolgot vesztenek el. Miért teszem idézőjelbe a párt? Azért, mert véleményem szerint az ilyen idézőjeles párok nem párt alkotnak, hanem két ember összességét. Két embert, akik mindketten a saját vágyaikat akarják kielégíteni, és nem nagyon érdekli őket, a másiknak mi volna jó. A logaritmusos görbén, áthaladva a holtponton a két ember párrá válhat. Úgy, és annyit haladnak, amit mindketten szeretnének, s ami mindkettőjüknek jó. És ami szintén egy nagy csodája ennek a pályának: meg lehet rajta pihenni, hisz nem oly meredek. Sőt, picit vissza is lehet csúszni, ha esetleg sok volna. És ez a fejlődés fenntartható, hisz nem egyetlenegy dologra koncentrál (tudod, tudom, mindenki tudja mire), hanem a másik folyamatos megismerésére - ez nem egy szent szöveg, hiszen ehhez igenis hozzátartozik a másik testének a megismerése is, de nem csak az.
Remélem néhányan eljutottatok idáig. Mindenkinek magának kell eldönteni, hogy melyiket választja. Az első a csábítóbb és jobbnak tűnő. Minden csak attól függ, hogy rövid, vagy hosszútávra tervez az ember. Szeretlek... Annyiszor mondják ezt az első görbén ülők is. Sajnos, mivel számomra ez a szeretlek nem takar mást, minthogy "vágyom rád". Fontos, hogy az ember megtalálja azt, akit úgy igazán szeretni tud. Aki hatással tud lenni a lelkére is. Azt, hogy végül a kettes pályán vagyok, nemcsak magamnak köszönhetem. Köszönöm Neked, Ritus, és "hálából" ezt a gondolatsort Neked ajánlom.