Visszanézek életemre

Így kezdődik egy régi nóta: Visszanézek életemre, elmerengek csendben. Büszke vagyok arra az emberre, aki voltam, aki vagyok most. Sokat változtam azóta.

Az első naplóm első bejegyzése úgy kezdődik 2002. dec. 9-én, hogy "Ma felkeltett az a hülye Vereb." Tőmondatokban írtam arról, hogy melyik tanár mit csinált és miért szidott le. Azóta négy naplót teleírtam. Iszonyítosan nagy mennyiségű írásos anyag, ami mind az én fejemből származik. Mind én voltam az, az a szöveg. Csak változik lassan, fejlődik. Volt amikor utáltam az embereket, mert idegesítettek. Volt, amikor olyan mély hitem volt, hogy irigykedni lehetne rá. Volt, amikor olyan fontos volt számomra a barátság, mint semmi más a földön. Volt amikor mindenáron másokon akartam segíteni, és volt amikor mindig másokra figyeltem. Tele voltam mosollyal és könnyel, barátokkal és magánnyal. Gyerek voltam, kamasz. Most felnőtt. Az írásképem is évről évre más, ahogy én is más vagyok. A különböző emberek akik mellettem álltak az adott korszakban: mind-mind Isten kegyelme. Hálát adok értük.

Hálát adok azért ami vagyok, ami lettem. Hálát adok az összes gondolatomért, azokért a gondolatokért, amiket leírtam. Hálát adok azért, amikor furcsának és különlegesnek éreztem magam a többiekhez képest, hálát adok azért amikor magányos voltam, hálát, hogy sikertelen voltam és zárkózott, hálát a családomtól és a piártól kapott hitemért, hálát a múltért, az életemért. Hálát adok, mert sokan szerettek, és alakítottak.

Ahova eljutottam, azzal elégedett vagyok. Örülök az életnek, örülök, hogy most ott tartok ahol. Sokmindent tudok, sokmindent értek. A tanulás persze nem ér véget soha. A kérdéseim amiket akkor feltettem már nem szúrnak, hanem csendes válaszokban végződtek. Örülök annak, aki vagyok. És örülök annak, hogy senki más helyében nem vagyok. Jó élet volt, és van.