Az élet nehéz.

Így kezdi Peck a Járatlan út c. könyvét. Valóban az. Csodálkozom, hogy erre eddig még nem gondoltam. Az élet alapvetően nehéz. Nem alapból könnyű, azaz nem egy-egy nehézség teszi olykor elviselhetetlenné. Az élet problémák láncolata. Megoldandó problémák láncolata. S ki-ki annyira felnőtt, amennyire ezt a tényt hajlandó tudomásul venni.
Miért vagyok a matematika szakon? Hogy problémákat oldjak meg. Feladatokat.
Az élet is napi szinten hozza a feladatait. Hol rutin: (pl. elmosogatás), amikre már kisujjból tudod a megoldást, hol pedig versenyfeladatokat: (pl. férfiak és nők közötti ellentétek) olyanokat amelyekhez nincsen megoldókulcs, két ember között feloldhatatlan feszültséget eredményez, de legalábbis látszólag. Egy vonalzóval és két csavarral rögzített törött fogkefe a polcomon, ez az ami arra emlékeztet, hogy minden problémára létezik megoldás.
Néha persze, úgy tűnik, mintha nem tudnánk megoldani. Olyankor csapkodunk, ordítunk, depressziózunk, érzelmi viharokba kavarjuk magunkat, rossz kedvünk van. Persze kinek lenne jó kedve, ha a feladat győzedelmeskedni látszik.
A problémákat megoldani fájdalommmal jár. Fáj, de ami fáj, az nevel. Mondja Benjamin Franklin. Így aki felnőtté akar válni, az sok szenvedésre van ítélve. Szerintem megéri.