Akármi lehet felettem,
Csak az ne a kék ég legyen!
?
Legyenek azok fehér pamacsok,
Gyerekkoromból vattacukrok,
Repülők csíkjai,
Kitérő egyenesek.
Fa lombja zizegő levelekkel,
Alatta fekszem, Világváltó, tervekkel.
De lehet csillogó csendes hó is,
A mindennapos, könnyed örömök.
Legyen hétköznapi, szürke felhő,
Vagy átláthatatlan, ködös reggelek,
Melyben nem látszik a Hova?
Csak ne a kék ég, ez a tükrös pocsolya!
?
Legyen elnyúlt felhő, mint egy megváratott feladat.
Legyen könycseppet fedező,
Csendesen eső eső.
Vagy zivatar, még abban sem veszhetsz el,
Ha villámokkal veszekszel.
Vagy jeget hullató vastag, sötét felhő,
Mely zúzza ablakod, elbújnál,
de téged is összetör ő.
Csak ne a kék ég, ez a Leleplező!
?
De legyen szerelmes hullócsillagzene!
A fénylő Nap is, az Élet csodája,
Legyen a Hold, az Apa, az erős kezű,
Mely a sötétben sem hagy el.
S a csillagok,
Apró magzatok.
Égbeli, éjbeli csengettyűk.
Legyen háztető, sátor, ernyő vagy kalap.
Csak a kék égnek ki ne adjam magamat!
?
Vedlő
Védő
Felhő,
Félő.
Ne hagyj itt!
Nélküled önmarcangol a Tudat.
Mert ki a kék égre tekint,
Vállalja a félelmet a kínt,
Hogy meglesse a Mindent vagy a Semmit,
Hogy mi van a záporon, villámon, felhőn,
Padláson, sátortetőn, esernyőn
Túl.
A Nap, Hold, csillagok mögött.
A félelem, ami átszivárog a levelek között.
Mert oly kék, oly elviselhetetlen a Lét,
Mint az ég.
Itt van a szívembe szúrva rég.
A tiedbe, s ki e létre teremtetett.
Mert, aki erre az útra befizetett
Mind hordozza a feje felett
A kék színű kérdőjelet.
?
Új utak a matematikaoktatáshoz avagy a felebaráti szeretet avagy a Ferrero Rocher
Karácsonyra kaptam egy egész dobozzal. Hát nem kell mondanom, hogy már csak alig-alig van benne néhány, mert nagyon nehéz neki ellenállnom. De azért mindig megkínálom az éppen idetévedőt is. Meg néha gondolkodni is szoktam.
Tegyük fel, hogy öt darab Ferrero Rocher van a dobozban. (Annál sokkal több volt, de tekintsük a jelenlegi állást. A többi hollétéről nincsenek pontos információink.) Öt darab Ferrero Rocher-d van, meg egy testvéred. Nem is feltétlenül Lauráról van szó, hanem egy felebarátodról. Lehet, hogy afrikai, mongol, vagy amerikai, gazdag vagy szegény, nem tudjuk. Azt se, hogy életében evett-e már Ferrero Rocher-t, vagy, hogy ehet-e egyáltalán csokit.
Kibontod a dobozt. Egyedül vagy. Nincs itt, de tudod, hogy nemsokára megérkezik. És gondolkodsz:
1. Megeszem mind az ötöt. Úgysem tudja, hogy van nálam. Eltűntetem, amiről nem tud, az nem fáj. Lehet, hogy nem szereti a csokit. Lehet, hogy nem is örülne neki. Amúgy is kicsit pocakos, minek még nehezíteni a diétáját. Sőt még jót is teszek vele ezáltal, mert nem teszem próbára az akaraterejét. Na jó, nem eszem meg mind az ötöt, megeszek kettőt, a többit pedig eldugom, jó lesz az még szűkösebb időkben.
2. Egyet hagyok azért neki is. Illendőségből. Mégse járja, hogy befaljak öt bonbon-t szó nélkül. Biztos ő is szereti, meg ritkán jut ilyen édességhez. Nem kell tudnia, hogy mennyi volt eredetileg, annak is örülni fog, hogy gondoltam rá, és kapott valamit.
3. Elosztozunk rajta szépen, tudom, hogy nagyon szereti a Ferrero-t. Öt darab van, hát az sajnos páratlan, akkor nekem jut három, mert mégis én kaptam, neki kettőt adok. Mégse akarok háládatlan lenni azzal szemben aki nekem adta. Milyen dolog lenne, hogy az ő ajándékát én csak úgy továbbpasszolom. Meg különben is, én is nagyon szeretem a Ferrero Rocher-t.
4. Fifty-fifty. Tesók vagyunk, mindent felezni kell. Odaadok neki kettőt bontatlanul, a harmadiknak leharapom a felét. A mogyorót azt nem, az azért mégis kicsit gusztustalan lenne. A mogyorót megeszem szépen.
5. Csak nem fogok egy félig megrágott csokit odatenni az asztalára, legyen övé a három, és nekem jusson a kettő. Hiszen annyira imádja. Én is, de lemondok róla. Különben is nekem van még másféle csokim is. Igaz, az nem annyira finom, de azt is meg kell enni valakinek.
6. Odaadom neki a Ferrero Rocher-imat. Hát egyet azért mégis megkóstolok, olyan régen ettem már.
7. Inkább ki se bontom, mert csak elcsábulok, a végén még megenném az összeset. Legyen inkább az összes aranygolyó az övé. Sőt, nem most van a névnapja? Ú bakker, ajándéknak pont jó lesz! Hol egy szalag? Még szerencse, hogy nem én fogok tőle hízni.
Most akkor hogy is van ez?
Ja és hogy hol van ebben a matematika? Hát, nem tudom, de jól hangzik. A matematika mindenben ott van. Hányféleképpen lehet az 5-öt felírni két egész szám összegeként vagy két egyenlő szám összegeként?
Tegyük fel, hogy öt darab Ferrero Rocher van a dobozban. (Annál sokkal több volt, de tekintsük a jelenlegi állást. A többi hollétéről nincsenek pontos információink.) Öt darab Ferrero Rocher-d van, meg egy testvéred. Nem is feltétlenül Lauráról van szó, hanem egy felebarátodról. Lehet, hogy afrikai, mongol, vagy amerikai, gazdag vagy szegény, nem tudjuk. Azt se, hogy életében evett-e már Ferrero Rocher-t, vagy, hogy ehet-e egyáltalán csokit.
1. Megeszem mind az ötöt. Úgysem tudja, hogy van nálam. Eltűntetem, amiről nem tud, az nem fáj. Lehet, hogy nem szereti a csokit. Lehet, hogy nem is örülne neki. Amúgy is kicsit pocakos, minek még nehezíteni a diétáját. Sőt még jót is teszek vele ezáltal, mert nem teszem próbára az akaraterejét. Na jó, nem eszem meg mind az ötöt, megeszek kettőt, a többit pedig eldugom, jó lesz az még szűkösebb időkben.
2. Egyet hagyok azért neki is. Illendőségből. Mégse járja, hogy befaljak öt bonbon-t szó nélkül. Biztos ő is szereti, meg ritkán jut ilyen édességhez. Nem kell tudnia, hogy mennyi volt eredetileg, annak is örülni fog, hogy gondoltam rá, és kapott valamit.
3. Elosztozunk rajta szépen, tudom, hogy nagyon szereti a Ferrero-t. Öt darab van, hát az sajnos páratlan, akkor nekem jut három, mert mégis én kaptam, neki kettőt adok. Mégse akarok háládatlan lenni azzal szemben aki nekem adta. Milyen dolog lenne, hogy az ő ajándékát én csak úgy továbbpasszolom. Meg különben is, én is nagyon szeretem a Ferrero Rocher-t.
4. Fifty-fifty. Tesók vagyunk, mindent felezni kell. Odaadok neki kettőt bontatlanul, a harmadiknak leharapom a felét. A mogyorót azt nem, az azért mégis kicsit gusztustalan lenne. A mogyorót megeszem szépen.
5. Csak nem fogok egy félig megrágott csokit odatenni az asztalára, legyen övé a három, és nekem jusson a kettő. Hiszen annyira imádja. Én is, de lemondok róla. Különben is nekem van még másféle csokim is. Igaz, az nem annyira finom, de azt is meg kell enni valakinek.
6. Odaadom neki a Ferrero Rocher-imat. Hát egyet azért mégis megkóstolok, olyan régen ettem már.
7. Inkább ki se bontom, mert csak elcsábulok, a végén még megenném az összeset. Legyen inkább az összes aranygolyó az övé. Sőt, nem most van a névnapja? Ú bakker, ajándéknak pont jó lesz! Hol egy szalag? Még szerencse, hogy nem én fogok tőle hízni.
Most akkor hogy is van ez?
Ja és hogy hol van ebben a matematika? Hát, nem tudom, de jól hangzik. A matematika mindenben ott van. Hányféleképpen lehet az 5-öt felírni két egész szám összegeként vagy két egyenlő szám összegeként?
Pontosan fél év...
telt el, és azóta egy sort sem horgoltam a sálnak vagy táskának indult, akkor sem tudtam eldönteni melyik, de nagy büszkén mutogatott villahorgolásomból. Pontosan fél év. Még mindig ugyanabban az állapotában van, mint az előző bejegyzésben a képen. A szekrény hátuljában. Pedig milyen sokat tudna mesélni. Olyan sok minden változott. S a változás... horzsolás. Horgolás. Érdekes szavak...
Sem vers, sem kép, sem karkötő. Semmi nem született azóta. A gitáromon a csavarok meglazultak. A hegedűm pedig olyan törött volt, mint a mesében az ezüsthegedű... Sírnom kell.
Az ember felnőtt. A felnőttek pedig furcsák néha. Nem rajzolnak bárányokat, csukott kígyót, és nincsenek barátaik. Sem rókájuk. Nyakkendőkről beszélgetnek, időjárásról, de ami igazán lényeges, arról nem. Korán aludni mennek, és mindig fáradtak. Vagy túl meleg van, vagy túl hideg. Sokat dolgoznak. Ha pedig nem dolgozhatnak értelmetlennek érzik magukat. Csövesekké válnak. Mert azt hiszik, hogy mindenkinek Valakivé kell válnia, és ezért éjt nappallá téve törtetnek, pedig csak nagyon kevesen vannak a Valakik. Mégis sokan gondolják magukról. Aztán gödör.
Elég elég jónak lenni. Nem vagyunk mindenhatók, és nem tudunk mindenkin segíteni. Mindenkinek mindent megtanítani. Minden gyereket motiválni. És nincs tökéletes óra. Van jól sikerült óra. És tényleg vannak olyanok amikre azt mondom, igen, ez jó volt. Elég jó. És elég ez az elég jó. Mert nem akarok többet várni, mint amire képes vagyok. És igen, szükségem van a hegedűmre. Tartson bár órákon át. Hiányzik a gitárom. Sajnálom, hogy nem volt időm arra, amit szeretek csinálni. Írni. Olvasni. A lélek étele és itala. Sokszor együtt szenved a testtel: éhezik és szomjazik. Futni. Tátrába menni. A köziben az ima után leülni a templomban, és csak úgy csöndben lenni.
Amikor nem kell dolgozatot javítani, óravázlatot írni, feladatot oldani, szakdolgozatot írni, portfóliót írni, írni, írni, írni... de ez nem ugyanaz az írás. Amikor nem hal meg senki. Amikor éppen nem fáj a fejem. Amikor éppen álmos sem vagyok, vagy hullafáradt. Mint most is. Úgy hiányzik...
Sem vers, sem kép, sem karkötő. Semmi nem született azóta. A gitáromon a csavarok meglazultak. A hegedűm pedig olyan törött volt, mint a mesében az ezüsthegedű... Sírnom kell.
Az ember felnőtt. A felnőttek pedig furcsák néha. Nem rajzolnak bárányokat, csukott kígyót, és nincsenek barátaik. Sem rókájuk. Nyakkendőkről beszélgetnek, időjárásról, de ami igazán lényeges, arról nem. Korán aludni mennek, és mindig fáradtak. Vagy túl meleg van, vagy túl hideg. Sokat dolgoznak. Ha pedig nem dolgozhatnak értelmetlennek érzik magukat. Csövesekké válnak. Mert azt hiszik, hogy mindenkinek Valakivé kell válnia, és ezért éjt nappallá téve törtetnek, pedig csak nagyon kevesen vannak a Valakik. Mégis sokan gondolják magukról. Aztán gödör.
Elég elég jónak lenni. Nem vagyunk mindenhatók, és nem tudunk mindenkin segíteni. Mindenkinek mindent megtanítani. Minden gyereket motiválni. És nincs tökéletes óra. Van jól sikerült óra. És tényleg vannak olyanok amikre azt mondom, igen, ez jó volt. Elég jó. És elég ez az elég jó. Mert nem akarok többet várni, mint amire képes vagyok. És igen, szükségem van a hegedűmre. Tartson bár órákon át. Hiányzik a gitárom. Sajnálom, hogy nem volt időm arra, amit szeretek csinálni. Írni. Olvasni. A lélek étele és itala. Sokszor együtt szenved a testtel: éhezik és szomjazik. Futni. Tátrába menni. A köziben az ima után leülni a templomban, és csak úgy csöndben lenni.
Amikor nem kell dolgozatot javítani, óravázlatot írni, feladatot oldani, szakdolgozatot írni, portfóliót írni, írni, írni, írni... de ez nem ugyanaz az írás. Amikor nem hal meg senki. Amikor éppen nem fáj a fejem. Amikor éppen álmos sem vagyok, vagy hullafáradt. Mint most is. Úgy hiányzik...
Hangyák
Cipeljük a dolgainkat. Innen oda, onnan ide. Szatyrokkal és bőröndökkel megrakodva, gyalog, autóval, repülővel. Bár én még soha nem repültem. Szinte már feleslegesnek is érezzük, de azért is csak visszük a szatyrokat.
S így költözik át a kincsekkel együtt a szív.
Szinte hihetetlen, hogy azt nevezzük hazánknak, ahol a kis műanyag vacakjaink vannak. Amiket sajnálunk kidobni, mert nincs erőnk, pedig mind értéktelen. Filléres emlékeim, oly drágák nekem.
Sok mindentől meg is válok, mert egyszerűen nincs őket hova tennem. Piros tornacipő... sajnálom, de néha túl kell lépni a múlt vonzerővel bíró csapdáján, amibe sokszor hajlamos vagyok belelépni. És ez nagyon veszélyes. Mert sosem vagy ott a jelenben, és nem tudod megkülönböztetni a valósat attól ami már nincs, vagy talán soha nem is volt. Vagy nem is lesz. De ez már a jövőről szól.
És a megválás fájdalmas, mint az összes többi elválás. Mert maradni jó, de a változás már nehéz. Még a házi savanyúságtól is nehéz megválni, mert tudom, hogy azt valaki nagy munkával készítette. Még akkor is ha már fél éve áll a hűtőben, és már akkor sem ízlett amikor kibontottam.
A kavicsokat pedig visszük tovább. Mert szükségünk van rájuk. Mert kibékülést jelentenek, egy fonnyadt virágot és Dunapartot. A tündér is kell, még akkor is ha egy kindertojásból származó olcsó, műanyag vacak. De tündér! Hogy a szülinapi virágot otthagynám? Felejtős. Három órát utazik a 35 fokban.
Hangyák vagyunk, szorgalmasan cipeljük a dolgainkat onnan ide, innen oda. Őrizgetjük a filléres kincseinket. Megválni nagyon nehéz.
Marie Curie
"Egyikünk élete sem könnyű. És akkor? Legyen bennünk kitartás és mindenekelőtt bízzunk önmagunkban. Hinnünk kell benne, hogy tehetségesek vagyunk valamiben, és azt a valamit – kerül, amibe kerül – meg tudjuk valósítani."
Nádasdy Ádám, Maradni
Az átzuhanás, az megterhelő.
Ilyenek: az elalvás, a fölébredés,
a megszeretés, a meggyűlölés;
amikor vendégek várhatók,
a boltban a tanácstalan álldogálás,
hogy házigazdává átalakuljak;
a vendégség után pedig a bútor,
mert vissza kell tolni megint privátba.
Ezek a nehezek. Amikor maradok,
az jó: az alvásnak mestere vagyok,
és ébren lenni nagyon szeretek.
Boldog vagyok, ha sok a vendég, és ha van
szerelmem, illetve ha nincs.
De átzuhanni egy beállításból
a másikba, az összekuszál.
Maradni szeretnék, mindig maradni:
ha ébren vagyok, élesen figyelni,
ha alszom, mélyebb gödörbe leásni;
magányos levesporokat fölönteni,
vagy élettársi szennyest kotorászni.
Átzuhanni: az fáj. A változás
szűk száján átcsúszni, az horzsolás.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)