György László - Fura szerzet az ember

Értsétek meg
végre már
törékeny
az igazság
mint az üvegpohár


ember
ember felett
ember
dolgok felett

igaz szívvel
ítéletet
nem tehet

emberségünk
naponta
megalázzuk
a történelmet
csak magyarázzuk

a látókra
igazat-akarókra
költőkre
s egyéb írástudókra
ezredévek óta már
Cassandra sorsa jár
hiába feszítette
keresztre
magát
a múlt
jelenünk ebből
mit sem tanult

értsétek meg
végre már
törékeny
az igazság
mint az üvegpohár

fura szerzet az ember
csodákra termett
de parancsra
sárba fekszik
megöregszik
és nem mer hinni
a csodákban
fél a sötét szobában
Istenhez menekszik

hogy űzné el a sötétet
és nem is sejti
hogy Istenről
már rég lekésett

fura szerzet az ember
rombol és teremt
égig ér a vágyban
de saját magában
a legszebb csodában
hinni nem mer
szánnivaló
s védtelen
miként a meztelen
csiga

hagyja hogy álmait
hétköznapokká tapossák
szivárványszemét
szürkére mossák
s lenyessék szárnyait

fura szerzet az ember
teremthetne egy új világot
emberszépet nagyszerűt
de meghal inkább
mert az egyszerűbb...

(György László)

Ideiglenes kulcsok

Kulcs ide, zár oda,
Szent péteri iroda,
Nyomtatni nem lehet, és szarni se,
de még menekülni se nélküle.
Kis hatalom.


Mit ér a ház kulcs nélkül,
és mit ér a kulcs ház nélkül.
Mit ér a nyitott tanterem, ha nincs benne a késő diák.
Mit ér a zárt ajtó mögött a wc,
Mit ér a nyílt száj, ha nem hallgatja senki,
Mit ér a szép idő, ha lábad gipszbe  zárt.
Mit ér a kedves szív, ha kést kap magába.
Mit ér az agyba zárt gondolat,
És mit a kulcs, amihez nincsen kulcslyuk.


Ez is visszakerül egyszer,
oda, ahonnan kaptad őt,
és már nincs neked hatalmad ott,
válsz földönfutóvá, nincs otthonod.

Nincs hatalmad. 

Nők, idefigyeljetek!

Sokatokkal találkozom az utcán, sokan sokfélék vagyunk. Van barna hajú, szőke hajú, kék szemű, barna szemű, festett vagy természetes, göndör vagy szögegyenes, raszta, telt, lapos, piszkafa, gömbölyded, nagylábú, kislábú, hosszú lábú, tömzsi, szúrós, puha, vagyis mindenféle nő.

De nemcsak az alak különbözik, hanem az ízlés is. Bőrkabát, vászonkabát,  póló vagy ing, szoknya vagy nadrág, hosszú vagy rövid, sötét vagy világos, bő vagy szűk, tarkabaraka, egyszínű, mintás, kockás, pöttyös, csíkos, csipkés, átlátszó, és ebből is hajjaj mennyi van még.

És mindez így is van rendjén. Mindenki igazítsa a stílusát az alakjához, és úgy, hogy ő jól érezze magát.

De egy dolog mégis kikívánkozik belőlem, ahogy nézlek titeket az utcán. Egy nő komolytalan, amikor koptatott vagy szakadt farmerban jár. Gyerekes. Kamaszos. Komolytalan. Láttál már orvost, bankárt, ügyintézőt, politikust szakadt nadrágban. Ők nem játsszák azt, hogy szegények. Te pedig még ki is adsz 10-20 ezret, hogy legyen egy vásott nadrágod. Magas pozícióban dolgozó emberek nem vesznek fel lyukacsos farmert. Ingben, nyakkendőben, zakóban, kosztümben, vasalt vagy vászonnadrágban járnak. Nem a lyukkal a farmeron akarnak feltűnni, mert fel tudnak tűnni mással. Valamit már letettek az asztalra.

Egy nő legyen komoly. Legyen ízléses. Legyen titokzatos. Ha feltűnő akarsz lenni, tűnj fel, de ne ilyen gyerekesen, mint ahogy a kamasz csinálja: "Most aztán pukkadjatok meg, polgárok! Akkor is kékre festetem a hajam!" Felnőttszemmel ez... ciki.

Tegyél egy jó sminket! Elárulom, hogy minél láthatatlanabb, annál vonzóbb. Azért, mert mindenki érzi, hogy ez nem a megszokott arc, de mégsem tudja megmondani, hogy miért. Míg a vastag fekete tus még a férfiaknak is szembetűnik. Egy férfit úgy kell elcsábítani, hogy észre se vegye.

Lakkozd ki kékkel a körmöd, ha kék a ruhád. De legyen igényes. Ne a 200 Ft-os kínai, csillámlós körömlakkal.

Legyél igényes rocker. Nekem mindig is tetszett a fekete szín, szerintem nagyon jól lehet variálni. Arról nem is beszélve, hogy slankít. Ha már acélbetkós, akkor pucold ki.

Nem kell miniszoknya, ha rövid és vastag a combod. Fogadd el, hogy te nem vehetsz fel akármit, még akkor se ha az a divat. Elárulom, hogy a magas, vékonyak sem vehetnek fel akármit. Mégis mindenki őket irigyli, nem tudom, miért. Nekem is ugyanolyan nehéz ruhát találni, és vannak darabok, amiket nagyon szeretnék hordani, de egyszerűen nem állnak jól, és kész.

Vegyél magas sarkút, de előtte tanulj meg benne járni. Javaslom, hogy kezd először kicsi sarokkal, és aztán haladj az egyre magasabb felé. A fokozatosság elve, ugye?

Csinálj egy extra frizurát. Nem kell hozzá még a fodrász sem. A Pinterest tele van jobbnál jobb ötletekkel. Öt perccel többet szánsz rá és már nem a megszokott copf. Már fel is tűntél.

És még egyszer a lényeg: NE HORDJ SZAKADT FARMERT! Komolytalan, ízléstelen, gyerekes.

Könyvekről és barátokról

Sosem szerettem egy könyvet elkezdeni olvasni. Nem az olvasásal volt a baj, hanem az elkezdéssel. Mert az fáradságos. Egy új szituációt kell elképzelni, és hirtelen tömérdek információt megjegyezni, és összerakni. Mindegyik fontos. Időbeli és térbeli elhelyezés. Vagy éppen tájleírás. Egyiket sem komáltam. Sokszor megtörtént, hogy az első oldalt úgy olvastam, hogy csak a szemem futott a sorokon, de semmit nem jegyeztem meg. A másik rizikó pedig, hogy nem tudod, hogy milyen lesz. Előre nem tudhatod, hogy érdemes lesz-e elolvasni. Csak azt tudod, hogy most ez a könyv ott van a kezedben. Vagy elkezded olvasni, vagy nem, de  ha vacillálsz, akkor nem fogod megtudni, hogy megérte-e végigolvasni.

Könyvet elkezdeni fáradságos. Ezért nem szerettem az elbeszéléseket. Mire beleéltem volna magam a szituációba már vége is lett, és én nagyon csalódott voltam. Hiányérzetem volt. Minden szereplővel össze kellett ismerkednem, megbarátkoznom. Felfedezni, hogy ő milyen ember. Az íróval is. De mire sikerült, már hopsz, el is tűntek mind.

A hosszú könyveket szerettem. A hosszú barátságokat. Dosztojevszkijt a bűnnel és bűnhődéssel, Jostein Gaardert és Sofie-t, az Apák könyvét, Szabó Magdát úgy, ahogy van, a Fiatal Willli-t és a Viskót, Ulickaja hűvös, racionális érzelmeit és világlátását. Ottlikot, akinek nem jók a szavak, Merle mesterségét. Ők mind a barátaim. Mert nyomot hagytak.

Egy barát, azért barát, mert nyomot hagy.

Egy könyv be is fejeződik, mert semmilyen történet nem tart örökké. Kíváncsi vagy, hogy mi a történet csattanója, de amint a végére értél, már sajnálod is, mert vége. Hol így, hol úgy fejeződik be. Nincs olyan barátság, amely örök életű lenne, mert az élet sodrása nem kedvez ezeknek a nem vérszerinti kapcsolatoknak. A vér kötelez, de a szimpátia nem. Ezért törékenyek. A szimpátia is időleges érzelem, ami változik, és az együtt töltött idő csökkenésével az emlékek száma is fogyni kezd. De visszagondolsz, és nem felejtesz. Mert akkor ti ott voltatok mindketten... jókor, jó helyen, és ez mindkettőtökhöz hozzáadott. Lehet, hogy már nem is emlékszem pontosan a történetre. De akkor, ott, ő hatott. Ez a lényeg. Ezért emlékszel rá. Ezért fogod azt mondani, hogy a kedvenc könyvem. Ezért fogod azt mondani, hogy a legjobb barátom. Holott már rég nem az. El is felejtettél sok mindent. Alig találkoztok. Ott porosodik a polcon. Évekkel ezelőtt olvastad. És mégis...

Két év után találkoztok, és minden ott folytatódik, ahol abbamaradt. Újra leveszed a polcról, kinyitod, és ugyanott vagy a történet kellős közepén, és olyan jó, mint amikor a tengerben úszkálsz, és ölelget a víz. Az aláhúzott részek, és behajtott oldalcsücskök még mindig hatnak. Eszedbe jut a fonetikán vagy a mechanikán vagy matekórán való közös szenvedés.

Nem tudom miért van ez, de így van. Ilyen vagyok. Minden könyvet megveszek. Akkor se sajnálom, ha nem tetszett. Akkor is az enyém. Mint ahogy sok ember van, aki nem szimpatikus valamiért, vagy közömbös számomra, sokszor nem is tudom miért. Csak nincs meg az a nyom. Egyszerűen nem jókor volt jó helyen. De minden találkozás jelentős. Érték.

Igen...

Finom kis bőrdobozban egy kicsi gyémántszív lapul    H

Ott kucorog belül, vacog, félszegen zakatol,                       O

És tépelődik, még a betűk is elszállnak,                                    Z

A Z-k meg az S-ek  tótágast állnak,                                             Z

De még az ékezet sincsen,                                                             A

Csak ez az egy kincsem,                                                               M

A bőrdoboz közepén,                                                                  J

És neked adnám én,                                                              Ö

ha elfogadod? -                                                                  S

Te vagy az,                                                                              S

Ki a szemembe lát,                                                                      Z

ki remegésemben ölel át,                                                             ?

Ismerlek, mint a tenyerem,                                                             -

Te messzi földről jött idegen.                                                         I

Köszönöm, s egy a kérésem csak                                                  G

Szíved közepén hadd maradhassak                                             E

Ki már három éve élsz az életemben,                                     N

Aranykeretbe vert gyémántszíved itt dobog most kezemben!

Ölelés

Már már tompul a sok tétova lengés,

A szanaszét húzó szívbillentyű pengés,

S nyugodalom honol a széljárta tengeren,

(A fenéken az azért sosem pihen)

S már nem ráz a láz, nem éget,

Sorvasztó tétlenség emésztgeti
a napi tevékenységet.

Elfordult az arcod, és nem is fáj,

Szavakból vészes dagály,

Mos és visz és nem kímél,

Már nincs is több ímél.

Se virág, se idő, se szó...

Olyan magával ragadozó.

S megölelsz.

Csak ennyi,

Nincs semmi, csak te vagy,

karjaidban én,

Szíveden ott pulzál az agy,

a semmi kellős közepén.

Hullám borzolkodik a tengerek tengerén...

Csak téged szeretlek én.

Nikolának

Hazaúton

Itt a felhő olyan fehér, mint a szanaszét szórt mész.
A Nap csuprából csorog a csuromsárga méz.
Ott az eső vágja szélvédőhöz Önmagát.
Fényes szürke félhomályba borul be a bal világ.
Egy hatalmas színes kapu, olyan mint egy égi dísz
Itt tágasul fejünk felett, de lent minden csupa víz.
Csak ez a kis védett doboz száraz, melyben utazom,
Betűmre már homály vetül, nem látom a papírom.