Szemeitek tükrében

Nem tudom, milyen arc néz rám, ha szemtől
szembe itt a tükör arcába nézek,
mily régi arc keresi benn a képet,
csöndes haraggal, mely hamar megenyhül.
Kezem sötétben lassan tapogatja
ki láthatatlan arcom. Fény nyilall át
rajtam.
/Borges: A vak ember/

Milyen arc néz rám, ha szemed tükrébe nézek?
Kékesből barnába változnak át a képek.
Ki az, akit látok?
Mi az, amit láttok?
Vonásaitokban magam megtalálom,
S a ti fejetekben jelenik meg álmom.
Ki sem mondom, tudod.
Kérded, úgy hazudod.
Ezerféle tükör, ezerféle arcban,
Ezer visszafényben, ezerféle harcban.
Az vagyok neked, minek látni akarsz,
Azt szórom vissza rád, amivel betakarsz.
Válok válva azzá, amivé te teszel,
S nem létezik énem, csak, amiben, hiszel.
Ezerféle arcban ezerféle vagyok,
Van ki barátnak lát, s vannak páran vakok.
Milyen arc néz rám, ha szemed tükrébe nézek?
Magam látom ott, a rengetegből egyet.
Hol van az az egész?
Amit ezer arc néz?
De teljesen meg nem láthat,
Mert minden csak rész-leg mázat
Kér és kap.
Talapzat.
Rajta szobor,
Egy reflektor.
Mást látsz mint a Mari néni,
Ki nem ugyanonnan nézi.
Mert a vállán más árnyék ül,
S lesz a műből sok torzó végül.
Milyen arc néz rám, ha szemed tükrébe nézek?
Gonoszból jóba változnak át a képek.
Nem én változom, én benned változom,
Szemeidbe nézek, s majd csak megtalálom.

A tóba vetett kő

Síma tükrén szél se lebben,
Itt-ott cirmos légy-szárny rebben,
Csönd van, zenél, hegedülnek
Kis lakói a szívünknek.

Cirpel, mozog észrevétlen,
Él és bazsalyg, lép a létben
Mégis csöndben, állandóan,
Nem zavarja nyugalmában.

Mi történik, szétfröccsennek,
Csöppjei a sík békének
Hatalmas kő hasítja meg
Belédobta az érkezett.

Messziről jött megszomjazott.
Tavat keres, melege volt.
Súlyos terhét úgy cipelte,
Kövét a tóba vetette.

Zavart tükrén fény megtörik
Hullámgyűrű keletkezik.
Szinuszolva leng magasra,
S terjed mintha haragudna.

Csapong, zajong, nyughatatlan,
Furcsa bár, de lassan-lassan,
Elsímul a tónak tükre,
S arcod megláthatod benne.

S a kő pedig szépen lassan
Alámerülve hangtalan,
Egyszer majd a fenékre ér,
S a homokba süppedve él.

Borges: Töredék egy apokrif evangéliumból

3. Szerencsétlenek a lelki szegények, mert a föld alatt is ugyanazok lesznek, akik most a földön.

4. Szerencsétlenek a sírók, mert nyomorult szokássá vált bennük a sírás.

5. Szerencsések azok, akik tudják, hogy a szenvedés nem mennyei dicsőség.

6. Nem elég utolsónak lenni ahhoz, hogy egyszer elsők legyünk.

7. Boldog, aki nem ragaszkodik ahhoz, hogy igaza legyen, mert senkinek sincs igaza, és mindenkinek igaza van.

8. Boldog, aki másoknak megbocsájt, és az is, aki megbocsájt magának.

9. Jó a jámboroknak, mert sose keverednek viszályba.

10. Jó azoknak, akik nem szomjazzák az igazságot, mert tudják, hogy kegyes vagy kegyetlen sorsunk a véletlen műve, amely kifürkészhetetlen.

11. Szerencsések a könyörületesek, mert szerencséjük a könyörületesség gyakorlásából ered, és nem a jutalom reményéből.

12. Szerencsések a tisztaszívűek, mert ők látják az Istent.

13. Jó azoknak, akik igazukért üldöztetést szenvednek, mert emberi sorsuknál fontosabb nekik az igazság.

15. Csak gyulladjon fel a lámpafény, ha senki nem látja is. Isten meg fogja látni.

16. Nincs az a parancsolat, amit meg ne lehetne szegni, az se, amit én hirdetek, és az se, amit a próféták hirdettek.

18. Az emberek cselekedetei nem érdemelnek se poklot, se eget.

19. Ne gyűlöld ellenségeidet, mert ha így teszel, mindenképpen a rabja lész. A gyűlöleted soha nem lehet jobb a békességednél.

...

Texas Hold'em

Kétféle stratégiád van.
Az egyik, hogy lavírozol, nem mersz kockáztatni, mert félsz attól, hogy nagyot buksz. Várod a csodát a flöst, aminek az esélye 1:649740 ami sosem jön el... Sokáig játszhatsz, de csak örök vesztesként, mert nem nyerhetsz. Soha nem nyerhetsz...
A másik, hogy beteszed a téteket. All-in. Úgy teszel, mint aki magabiztos, pedig nem vagy az. Nagyot bukhatsz. Lehet, hogy mindened úszik. De van, amikor nem játszhatsz kis tétekkel. Mert csak úgy nyerhetsz, ha kockáztatsz. Lehet, hogy félsz, mi lesz ha mégse vagy rá képes, ha valamit elnéztél, ha a sors keze nem úgy alakítja a dolgokat, mikor beleköp a levesedbe a véletlen, vagy mások jobbak nálad, legyőznek... Igen veszíthetsz is.
Te döntesz, melyiket választod.

Kinek van rám szüksége ebben a világban?

Kinek van haszna abból, ha okos vagyok, vagy szép? Kinek van haszna abból, ha most megtanulom a magnetosztatikát? Kinek van szüksége bármilyen gyakorlati és elméleti tudásomra? Kinek kellenek a gondolataim? Számít-e, ha valahol ott vagyok, vagy a lényeg csak, hogy plusz egy piros. Plusz 15500 Ft bevétel a kollégiumnak. Miért van órám, ha senkinek nem vagyok hasznára azzal, hogy tudom mennyi az idő.
Az embereknek csak arra van szükségük, hogy meghallgassák őket, hogy figyeljenek rájuk, hogy tanácsot adjanak nekik, hogy együtt sírjanak velük, még inkább, hogy együtt nevessenek. Arra van szükségük, hogy segítsenek rajtuk. De hol maradok itt én? Miért pont rám lenne szükség, amikor ezt egy gép is meg tudja csinálni, vagy a fal. Osszam szét magam úgy, hogy már ne maradjak meg magamnak? Vagy Istennek? Én szétosztom a mindenemet az időmet, és csak azt látom az egészből, hogy aki kapott, nagyon nem érzi mit tart a kezében. Akkor meg miért csináljam?
Miért élek éppen én, ilyen gondolatokkal, ilyen érzésekkel, ilyen talentumokkal, ilyen személyiséggel, amikor nem kell senkinek, és egyedül magam töltekezem belőlem, és mint egy eldugott lámpás vagyok, élek ebben a világban.

Világ

Hengermalom út, buszmegálló. Szemereg. Száll a gondolat. Megépítettük a buszmegállót, hogy ne ázzunk. Megépítettük a villamost, hogy járhassunk vele a Kálvin térre, felszállhassunk minden pillanatban, megépítettük az utakat az autóinknak, megépítettük a szabályokat, hogy rend legyen, megépítettük a házainkat, focipályákat, játszótereket, megépítettük a telefont, a laptopot, hogy suhanjon az információ, megépítettük a zenét. Megépítettük a matematikát, hogy megmagyarázzuk, mit miért kell megépítenünk, megépítettük, és felfedeztük a fizikát, hogy építhessünk vele. Megépítettük a világunkat, berendeztük, felépítettük a kapcsolatainkat, a játszmáinkat, az életünket. Mindennap megépítjük azt a lépcsőt, amire holnap fel fogunk lépni. És görcsösen ragaszkodunk mindenhez amit megépítettünk. Már nem tudunk létezni ezek nélkül a kis monopoly építményeink nélkül, pedig a nagy testvér bármikor rátaposhat a játéktáblára, és akármelyik pillanatban összerombolhat mindent.
Akkor meg mi végre építjük mindezt?

József Attila: Születésnapodra

Még élünk, gyermekek vagyunk, s mégis látod, mindig haladunk
Az úton, mert menni kell még akkor is, ha maradni akarunk
Itt egy év, és ott egy újabb, de embertől ne várj újat
Korlátaikat hagyd nekik, te híd is vagy, és folyó is vagy
Rajtad mások átkelhetnek, ha akarnak, kinevethetnek
Szárnyad is van, repülni tudsz, így föléjük emelkedhetsz


Istenedhez, angyalodhoz, nem választott akarathoz
Álmaidhoz, szerelmedhez, maradj mindig hű magadhoz
Istenedhez, angyalodhoz, nem választott akarathoz
Álmaidhoz, szerelmedhez, maradj mindig hű magadhoz

Föld lakói remeghetnek, hódolhatnak félelemnek
De te szilárd lábakon állj, s maradj meg mindig ilyennek
Vedd a napot ajándéknak, amit mások pazarolnak
Ne vedd magadra, ha semmibe vesznek, nekem mindig ajándék vagy


Istenedhez, angyalodhoz, nem választott akarathoz
Álmaidhoz, szerelmedhez, maradj mindig hű magadhoz
Istenedhez, angyalodhoz, nem választott akarathoz
Álmaidhoz, szerelmedhez, maradj mindig hű magadhoz

Maradj mindig hű magadhoz, maradj hű adott szavadhoz
Álmaidhoz, szerelmedhez, így juthatsz igaz áldáshoz
S, hogy tűzhajóm, kedvesem lettél, ne számold, hogy mennyit léptél
Nem azt ünneplem, mióta, hanem azt, hogy megszülettél.

Töretlen ló

Sörény lobban
Szempár villlan
Fújtatás
Robogás
Vágta, vad csörtetés
Mindent tipró ügetés
Szabad szél orrában
Táguló határban
Repülés
Hevülés
Akarat ész
És jön a kéz.
Kengyelt, hámot, nyerget.
Ketrecbe kerget.
Szelíd lovak állnak,
birkámód bámulnak.
Tehetetlen
Menthetetlen
Földre dobja magát.
Habzik nyálzó halált
Prüszkölve ordít
Kapál, lassít
Tapos, fárad
A hatalmas állat,
Szilaj töretlen,
Eredeti, s betörhetetlen.

Kávé pirítóssal

Alvó homlokodra csókoltam hajnal barátnőm lehelletét,
S még csak pislogva támolyogtam a konyhába, hol már várt a két
Szelet kenyér, a cukor, a doboz fekete, a kés, a vaj,
A kávém pirítóssal.

Hontalan ültem ott a széken, temérdek sok teendőm között,
Csak álmosan bámultam, néztem, és két kék szemed megkötözött.
Előttem szép lustán gőzölgött, szaladt égbe a gondolattal
A kávé pirítóssal.

Ki vagy te, mit teszel velem? Ki szavaddal örvénnyé teszed
A műven rendezett életem, s feldúlod kapkodó eszemet,
És annak minden gondolatját, s felkavarsz égő vassal
Mint én a kávém. Pirítóssal.

Azt sem tudom, én vagyok-e én, mert ellopod lényem lényegét
Utat törve riadt szívem felé, s kezedben annak gyenge erejét
Tudva szelíden tartod, őrzöd, töltesz erővel, zsibbadással.
Kávé. Pirítóssal.

Hontalan ültem ott a széken, temérdek teendőm üldözött,
Én még mindig csak alig értem, hogy szíved szívemnek ütközött.
Fel nem foghatom, csak lassan, arcom megtölti ragyogással,
A kihűlő kávé, pirítóssal.

S már homlokodra száll a lélek, szép nap libbenti szét sugarát,
Két szemed vigasztal ahogy nézek, ülve asztalomnál, ahol vár
A papír, a toll, a gépem, a kockás füzet, vegyítve gonddal...
Kávé. Pirítóssal.

"Szeretlek, s nem mondtam el jól sosem, szeretlek, s úgy tűnt néhanap hogy nem. Szeretlek másban is, szeretlek végleg s ártatlanul, mikor a reggel a szívembe szúr. Elsüllyedne minden, ha veled nem találkoznék, és a végtelenbe nyúlna az ostoba meddő sötétség. Amikor elmentél tőlem, tegnap is majdnem meghaltam. Eszembe jut az első találkozás, mikor felszállt a függöny, az első beszélgetés, a sok álmatlan éj, az első tört fehér mosoly, és a boldog idő. Ajjajajj volt egy tánc, volt sok tánc. És az első dal, a vasárnap délután. Az időm sokszor csendesen megy el, s közben arra gondolok: "Változom, hogy megfejtsem őt, bámulom, s a lelkembe lát. Ő az, kit kézen kéne fognom, s lehet akármennyi gondom, sohase bántana. Érte van feljebb a hangom, érte van, ha nehéz velem."
Szeretlek már csak ezt adom kevés, szeretlek s várok rád nagyon, ne késs. Szeretlek szótlanul is. Csak egyet kérek: Ne hagyj el, ne dobj el, ne játssz el! Fogadj el, ítélj el, de ne hagyj el!"