Világ

Hengermalom út, buszmegálló. Szemereg. Száll a gondolat. Megépítettük a buszmegállót, hogy ne ázzunk. Megépítettük a villamost, hogy járhassunk vele a Kálvin térre, felszállhassunk minden pillanatban, megépítettük az utakat az autóinknak, megépítettük a szabályokat, hogy rend legyen, megépítettük a házainkat, focipályákat, játszótereket, megépítettük a telefont, a laptopot, hogy suhanjon az információ, megépítettük a zenét. Megépítettük a matematikát, hogy megmagyarázzuk, mit miért kell megépítenünk, megépítettük, és felfedeztük a fizikát, hogy építhessünk vele. Megépítettük a világunkat, berendeztük, felépítettük a kapcsolatainkat, a játszmáinkat, az életünket. Mindennap megépítjük azt a lépcsőt, amire holnap fel fogunk lépni. És görcsösen ragaszkodunk mindenhez amit megépítettünk. Már nem tudunk létezni ezek nélkül a kis monopoly építményeink nélkül, pedig a nagy testvér bármikor rátaposhat a játéktáblára, és akármelyik pillanatban összerombolhat mindent.
Akkor meg mi végre építjük mindezt?