"Szeretlek, s nem mondtam el jól sosem, szeretlek, s úgy tűnt néhanap hogy nem. Szeretlek másban is, szeretlek végleg s ártatlanul, mikor a reggel a szívembe szúr. Elsüllyedne minden, ha veled nem találkoznék, és a végtelenbe nyúlna az ostoba meddő sötétség. Amikor elmentél tőlem, tegnap is majdnem meghaltam. Eszembe jut az első találkozás, mikor felszállt a függöny, az első beszélgetés, a sok álmatlan éj, az első tört fehér mosoly, és a boldog idő. Ajjajajj volt egy tánc, volt sok tánc. És az első dal, a vasárnap délután. Az időm sokszor csendesen megy el, s közben arra gondolok: "Változom, hogy megfejtsem őt, bámulom, s a lelkembe lát. Ő az, kit kézen kéne fognom, s lehet akármennyi gondom, sohase bántana. Érte van feljebb a hangom, érte van, ha nehéz velem."
Szeretlek már csak ezt adom kevés, szeretlek s várok rád nagyon, ne késs. Szeretlek szótlanul is. Csak egyet kérek: Ne hagyj el, ne dobj el, ne játssz el! Fogadj el, ítélj el, de ne hagyj el!"