Kávé pirítóssal

Alvó homlokodra csókoltam hajnal barátnőm lehelletét,
S még csak pislogva támolyogtam a konyhába, hol már várt a két
Szelet kenyér, a cukor, a doboz fekete, a kés, a vaj,
A kávém pirítóssal.

Hontalan ültem ott a széken, temérdek sok teendőm között,
Csak álmosan bámultam, néztem, és két kék szemed megkötözött.
Előttem szép lustán gőzölgött, szaladt égbe a gondolattal
A kávé pirítóssal.

Ki vagy te, mit teszel velem? Ki szavaddal örvénnyé teszed
A műven rendezett életem, s feldúlod kapkodó eszemet,
És annak minden gondolatját, s felkavarsz égő vassal
Mint én a kávém. Pirítóssal.

Azt sem tudom, én vagyok-e én, mert ellopod lényem lényegét
Utat törve riadt szívem felé, s kezedben annak gyenge erejét
Tudva szelíden tartod, őrzöd, töltesz erővel, zsibbadással.
Kávé. Pirítóssal.

Hontalan ültem ott a széken, temérdek teendőm üldözött,
Én még mindig csak alig értem, hogy szíved szívemnek ütközött.
Fel nem foghatom, csak lassan, arcom megtölti ragyogással,
A kihűlő kávé, pirítóssal.

S már homlokodra száll a lélek, szép nap libbenti szét sugarát,
Két szemed vigasztal ahogy nézek, ülve asztalomnál, ahol vár
A papír, a toll, a gépem, a kockás füzet, vegyítve gonddal...
Kávé. Pirítóssal.