Hajnali mérgesség

Elmondanám ezt néked, ha nem unnád,

Ma délután háromkor abbahagytam a munkát,
Le is feküdtem, hamar. Ám a gép az agyban
zörgött tovább, kattogva-zúgva nagyban,
csak forgolódtam dühösen az ágyon,
nem jött az álom.
Hívtam pedig így-úgy mérges unalomban,
Walesi bárdokat mormolva, azonban
Az egész nap lázasan szúrta a szemem,
izgatta szívem a marék gyógyszerem,
meg más egyéb is. A fekete. Minden.
Hát fölkelek nem bánom az egészet,
A villanyfényben a sarokban megcsillan egy pókfészek,
Számomra most már úgyis ez a végzet
A nagypapám se aludt rádiószó nélkül,
csak, mint a részeg,
S pupillám összehúzva az ablakon kinézek.


Várj csak! Nem, semmilyen báltermet nem látok,
Semmi kosztolányis csodakastély világot.
Csak egy ócska vaslámpa küldi az átkot,
mert idevilágít, és tőle még egy csillagot se látok.