Dönteni csöndben csak csöndben lehet
Egyedül te vagy, ki magad megértheted
Mások mondanak zöldet feketét,
Temperáikat arcodon kenik szét.
Viszed terhedet, húzod magad után
madzagra kötve, üres fejjel bután
Álljt magadnak csak te parancsolhatsz
A sodródó csónakból ki csak te ugorhatsz.
Vagy homokba is dughatod fejedet
Bekötheted kendővel álmodó két szemedet
Kötözd le erősen és állj a Taigetoszra
És maradj magadnak érzelmeid fogja.
Bánkódj azon hogy sorsod szerencsétlen,
S vacogj egyedül a zúzmarás télben!
Vagy ülj az istenes öreg hintaszékbe
Szállj le csöndjeid titkos rejtekébe.
Evezz a mélyre, és maradj egészen ott,
Ameddig minden csepp könnyed is kihullott,
Nézz fel az égre, és mondd azt, úgy akarom,
Hogy súlyos keresztem itt most neked adom.
S ekkor lehullik szemedről a fátyol
S egy ezüstös kaput látsz ott messze távol
Elindulsz, s az ajtóban hol csönded szíve dobol
Egyszer csak magaddal szembetalálkozol.
S onnantól nem félsz már, és talpra tudsz állni,
Nem sodor érzelem fújjon szél vagy bármi,
Megynugvó lélekkel csak ujjad kulcsolod:
Legyen meg, Miatyánk, a te akaratod!
Kányádi: Vannak vidékek
vannak vidékek gyönyörű
tájak ahol a keserű
számban édessé ízesül
vannak vidékek legbelül
szavak sarjadnak rétjein
gyopárként sziklás bércein
szavak kapaszkodnak szavak
véremmel rokon a patak
szívemben csörgedez csobog
télen hogy védjem befagyok
páncélom alatt cincogat
jeget-pengető hangokat
tavaszok nyarak őszeim
maradékaim s őseim
vannak vidékek viselem
akár a bőrt a testemen
meggyötörten is gyönyörű
tájak ahol a keserű
számban édessé ízesül
vannak vidékek legbelül
tájak ahol a keserű
számban édessé ízesül
vannak vidékek legbelül
szavak sarjadnak rétjein
gyopárként sziklás bércein
szavak kapaszkodnak szavak
véremmel rokon a patak
szívemben csörgedez csobog
télen hogy védjem befagyok
páncélom alatt cincogat
jeget-pengető hangokat
tavaszok nyarak őszeim
maradékaim s őseim
vannak vidékek viselem
akár a bőrt a testemen
meggyötörten is gyönyörű
tájak ahol a keserű
számban édessé ízesül
vannak vidékek legbelül
Borges: A vak
Nem tudom, milyen arc néz rám, ha szemtől
szembe itt a tükör arcába nézek,
mily régi arc keresi benn a képet,
csöndes haraggal, mely hamar megenyhül.
Kezem sötétben lassan tapogatja
ki láthatatlan arcom. Fény nyilall át
rajtam. Látni vélem hajad aranyját,
bár lehet, hogy már hamuszín takarja.
Hajtogatom, hogy csak minden dolognak
hiú felszíne van számomra veszve.
Ez Milton tanácsa, s ki tudna jobbat,
de betűk és rózsák jutnak eszembe.
Meg az, hogy ha most arcom megleshetném,
megtudnám, ki vagyok, e ritka estén.
szembe itt a tükör arcába nézek,
mily régi arc keresi benn a képet,
csöndes haraggal, mely hamar megenyhül.
Kezem sötétben lassan tapogatja
ki láthatatlan arcom. Fény nyilall át
rajtam. Látni vélem hajad aranyját,
bár lehet, hogy már hamuszín takarja.
Hajtogatom, hogy csak minden dolognak
hiú felszíne van számomra veszve.
Ez Milton tanácsa, s ki tudna jobbat,
de betűk és rózsák jutnak eszembe.
Meg az, hogy ha most arcom megleshetném,
megtudnám, ki vagyok, e ritka estén.
Mindenszentekre
A nedves fűszálak csendesen nyögtek
Lépésemre a levelek zizegtek.
A hulló őszi lombra tapostam fájón,
S elmerengtem én a ködös messzi tájon.
Kissé elmélázva néztem a felhőket,
s közben fény borította be a temetőket.
Fény pislogott rám a mécsből ártatlanul,
Előugrott egy gondolat váratlanul.
Hát te mit kerestél itt ezen a helyen?
Embereket? Emberekre vártál? Milyen
láncok tartanak téged, hogy függsz anyagtól,
mocskos élet, mely fél a haláltól!
Mindennapjaid lassan szertehullnak,
Gyermeki képeid lassan megfakulnak
Elvárásaiddal betörsz egy-két ajtót,
S keresel egy istent is magadnak halandót.
Csorognak a percek, a kezed közt szétfolyt
S van emléked arról, hogy egyszer milyen szép volt.
Ülsz a papír fölött hajnalig részegen
Nyugtalanul, célok nélkül, üresen, és mérgesen.
Húsz halottas mindenszentek múlt el.
Talán a kapuban halálom térdepel,
Vagy még kétszerannyi visszavan, nem tudom,
Míg földtakaróvá lesz a kockás paplanom.
A nagy homokórában csupán egy szem voltam.
Életemben annyi görönygyben megbotoltam.
Egy csepp időt kaptam, arra, hogy használjam,
S én pedig, ki tudja, mire pazaroltam.
S ahogyan a kövek között fázva bukdácsoltam,
Senki sem látta, mint egy gyerek sírtam.
Üres szívem sós könnyárban fürdött,
A gondolat pedig űzött, egyre űzött.
Húsz halottas évig hasztalanul éltem.
Minden apró percben valakiktől féltem.
Mit mondok, mit tettem, ha majd engem húznak,
S elébe kerülök a vendéglátó úrnak?
Állok majd egyedül, nem lesznek emberek,
Sírok majd szótlanul, mint egy szidott kisgyerek.
Próbálok előszedni rég temetett képeket,
S fölöttem gyújtják majd a pislákoló mécseket.
Lépésemre a levelek zizegtek.
A hulló őszi lombra tapostam fájón,
S elmerengtem én a ködös messzi tájon.
Kissé elmélázva néztem a felhőket,
s közben fény borította be a temetőket.
Fény pislogott rám a mécsből ártatlanul,
Előugrott egy gondolat váratlanul.
Hát te mit kerestél itt ezen a helyen?
Embereket? Emberekre vártál? Milyen
láncok tartanak téged, hogy függsz anyagtól,
mocskos élet, mely fél a haláltól!
Mindennapjaid lassan szertehullnak,
Gyermeki képeid lassan megfakulnak
Elvárásaiddal betörsz egy-két ajtót,
S keresel egy istent is magadnak halandót.
Csorognak a percek, a kezed közt szétfolyt
S van emléked arról, hogy egyszer milyen szép volt.
Ülsz a papír fölött hajnalig részegen
Nyugtalanul, célok nélkül, üresen, és mérgesen.
Húsz halottas mindenszentek múlt el.
Talán a kapuban halálom térdepel,
Vagy még kétszerannyi visszavan, nem tudom,
Míg földtakaróvá lesz a kockás paplanom.
A nagy homokórában csupán egy szem voltam.
Életemben annyi görönygyben megbotoltam.
Egy csepp időt kaptam, arra, hogy használjam,
S én pedig, ki tudja, mire pazaroltam.
S ahogyan a kövek között fázva bukdácsoltam,
Senki sem látta, mint egy gyerek sírtam.
Üres szívem sós könnyárban fürdött,
A gondolat pedig űzött, egyre űzött.
Húsz halottas évig hasztalanul éltem.
Minden apró percben valakiktől féltem.
Mit mondok, mit tettem, ha majd engem húznak,
S elébe kerülök a vendéglátó úrnak?
Állok majd egyedül, nem lesznek emberek,
Sírok majd szótlanul, mint egy szidott kisgyerek.
Próbálok előszedni rég temetett képeket,
S fölöttem gyújtják majd a pislákoló mécseket.
Egy újabb barát, de még annál is több
Történelem tanár.
Túraszervező.
Lelki atya.
Egy hiteles ember.
Második apám.
Nevezzük Gandhinak.
Túraszervező.
Lelki atya.
Egy hiteles ember.
Második apám.
Nevezzük Gandhinak.
A harmadik legjobb jóbarát
Nevezzük Mr. K-nak. Hogy tőle mit kaptam? Az elveim egy részét. Sok kérdésre azóta kellett magamnak válaszolni, amióta találkoztam vele. Talán az ő válaszait is átvettem. Nem talán, biztos. Sokáig nem mondhattam barátomnak, mert közöttünk állt valami olyasmi, ami miatt nagyon távol éreztem magamtól, és ennek az oka valami nő volt, és egy adag önzés.
Sajnos Mr. K-ról nem beszélhetek többet. De mélyen el van bennem raktározva, mint olyan barát, akire mindig számíthatok, ha szükségem van rá. És remélem ő is tudja, hogy ez vica-versa igaz. Mégha ritkán is találkozunk.
Sajnos Mr. K-ról nem beszélhetek többet. De mélyen el van bennem raktározva, mint olyan barát, akire mindig számíthatok, ha szükségem van rá. És remélem ő is tudja, hogy ez vica-versa igaz. Mégha ritkán is találkozunk.
A ma férfiairól
A ma férfija óriási világméretű válságot él meg. A nők egyenjogúságra való törekvése olyan szintre emelkedett, hogy a másik nemnek tökéletes elnyomásban van része. Vegyük a társadalom egy keresztmetszetét. Egyetemi élet. Nézzük meg a nemek arányát: persze különböző szakokon más és más arányszámokkal fogunk találkozni, de nagy összesbe a felsőoktatásban ma már több a női hallgató, mint a férfi. A férfiak elmennek szakmát tanulni. Túlképzett nők, és tanulatlan férfiak. Mellesleg ez nem a nők hibája. A férfiak büszkesége az, ami nem engedi, hogy ringbe szálljanak egy nővel, ezért eleve feladva a versenyt, az élvezetekbe, partizásba, jobb esetben a focimániába vagy autómániába menekülnek. Ezek még az ő privilég területeik. Nőmentesek.
A férfiak identitásvesztettek. Nincs dolguk a ma világában. A nők uralkodnak mindenen, és sorra bizonyítják, hogy bármire képesek, amire a férfiak is. A szülés jogát pedig megtartják maguknak. A férfiakat egy állandó kissebrendűségi érzésbe taszítják, azzal, hogy megpróbálnak föléjük kerülni. Tetszik. nem tetszik. Hol vannak ma már azok a kedves takaros lányok, az anyajelöltek, akik hősként néznek fel a férjeikre. A nők számára is elképzelhetetlen, hogy ne menjenek továbbtanulni. Betörnek az informatikai és a műszaki világba, a politikába. Mindenütt ott vannak. Elrabolják a férfiak lehetőségeit, mert bizonyítani akarják, hogy ugyanúgy érétkesek. A férfiak pedig sorra elhagyják magukat. Az eredmény pedig sok karrierista nő, és identitászavaros puhaagyú férfi, szétmenő félben lévő családok, buzik, cigányuralom, fogyó népesség, rohadó társadalom.
Mire lenne szüksége a ma férfijának, és a nőnek? A férfiak számára kötelező sorkatonaság, a nők számára pedig kötelező szakácsképző, és au-pair képző. Csak hogy a szerepeket tisztázzuk.
A férfiak identitásvesztettek. Nincs dolguk a ma világában. A nők uralkodnak mindenen, és sorra bizonyítják, hogy bármire képesek, amire a férfiak is. A szülés jogát pedig megtartják maguknak. A férfiakat egy állandó kissebrendűségi érzésbe taszítják, azzal, hogy megpróbálnak föléjük kerülni. Tetszik. nem tetszik. Hol vannak ma már azok a kedves takaros lányok, az anyajelöltek, akik hősként néznek fel a férjeikre. A nők számára is elképzelhetetlen, hogy ne menjenek továbbtanulni. Betörnek az informatikai és a műszaki világba, a politikába. Mindenütt ott vannak. Elrabolják a férfiak lehetőségeit, mert bizonyítani akarják, hogy ugyanúgy érétkesek. A férfiak pedig sorra elhagyják magukat. Az eredmény pedig sok karrierista nő, és identitászavaros puhaagyú férfi, szétmenő félben lévő családok, buzik, cigányuralom, fogyó népesség, rohadó társadalom.
Mire lenne szüksége a ma férfijának, és a nőnek? A férfiak számára kötelező sorkatonaság, a nők számára pedig kötelező szakácsképző, és au-pair képző. Csak hogy a szerepeket tisztázzuk.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)