Nem tudom, milyen arc néz rám, ha szemtől
szembe itt a tükör arcába nézek,
mily régi arc keresi benn a képet,
csöndes haraggal, mely hamar megenyhül.
Kezem sötétben lassan tapogatja
ki láthatatlan arcom. Fény nyilall át
rajtam. Látni vélem hajad aranyját,
bár lehet, hogy már hamuszín takarja.
Hajtogatom, hogy csak minden dolognak
hiú felszíne van számomra veszve.
Ez Milton tanácsa, s ki tudna jobbat,
de betűk és rózsák jutnak eszembe.
Meg az, hogy ha most arcom megleshetném,
megtudnám, ki vagyok, e ritka estén.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése