Bulgakov: A Mester és Margarita

Szeretek beteg lenni, mert akkor az ember lelkiismeret fudalás nélkül feküdhet egész nap pizsiben, ágyba hozzák neki a főtt krumplit, meg a teát, ami úgyis mindegy, mert nem bírja megenni, de a gesztus azért kedves, óránként meg kell mérnie a lázát, és szurkol, hogy még ne menjen 37 alá, és ami a legjobb: büntetlenül olvashat egész nap.
Ha nem vagyok beteg, akkor sokkal nehezebb erre időt szakítani, főleg a drága nyárból...

 Nem is tudom, miért foglalkozom mostanában annyit a Sátánnal. Valószínűleg már túl sokat hallottam Istenről, és azt kell, hogy gondoljam egyik nem létezhet a másik nélkül.
Ez a transzcendencia-megmaradás törvénye, amit épp most találtam ki.

A nagyon is valóságos Moszkva Patriarsije Prudijáról indulunk, valóságos emberek közül valóságos halállal. A valóság azonban lassan valótlansággá alakul, és az embernek muszáj néha felnéznie a sorok közül, megbámulni a plafont és tudatosítania: most csak olvasok. Mert nehezen választható szét, hogy hol kezdődik az író és hol a valóság, és a bibliai Ha Nocri-sztori.

Minden olyan hihető, olyan életszerű, hogy maguk a szereplők sem képesek felfogni, hogy három nap alatt, hogyan kap lángra Moszkva, hogyan kerül a lakosság egy jelentős százaléka a diliházba, hiszen bárki, aki Woland szemébe belenézett, többé már nem tud úgy élni, mint azelőtt. Azt hiszed, ha a Másik szemébe néznél, nem őrülnél meg? S a nyomozóhatóság mindent megmagyaráz, ahogy a mi elménk is mindent megmagyaráz. Ha nem ért valamit, elhárítja.
A végén a szerelmes Mester és Margarita sorsa beteljesül.

Hogy jó-e a könyv, és ajánlom-e, azon még gondolkodom.

Puskin: Téli este

Téli este


Felhő felhőt gyúrva jajgat,
szélörvény és hóvihar...
hang üvölt fel - mintha farkas!
Hang sír, tán gyermeki jaj?
Zsúptetőnkben kotor ökle,
megdördül a rossz falon,
s mintha vándorkéz zörögne
az alacsony ablakon.

Mord sötétség ült be hozzánk,
a szobánkba, s keserít...
Anyó, drága, kis anyókám,
szólalj meg, mondj valamit!
A komor szél kurrogása
altatott el, jó öreg?
Vagy a rokka zurrogása
hozta szelíd szendered?

Édes dajkám, ifjuságom
barátnője, tiszta szív,
igyunk! Tűnjön a vad álom!
A bor éltet és vidít!
A madarat énekeld el,
amely új házat kapott,
s a lányt, aki kora reggel
a patakhoz ballagott.

Felhő felhőt gyúrva jajgat,
szélörvény és hóvihar...
Hang üvölt fel - mintha farkas!
Hang sír - tán gyermeki jaj?
Drága dajkám, ifjuságom
barátnője, tiszta szív,
igyunk! Tűnjön a vad álom:
a bor éltet s földerít!
  Túrmezei Erzsébet:
Ha nem teszek semmit sem
Most nem sietek,
most nem rohanok, 
most nem tervezek,
most nem akarok, 
most nem teszek semmit sem, 
csak engedem, hogy szeressen az Isten. 
Most  megnyugoszom, 
most  elpihenek  
békén,  szabadon, 
mint gyenge gyerek, 
és nem teszek semmit sem, 
csak engedem, hogy szeressen az Isten. 
S míg ölel a fény 
és ölel a csend,
 és árad belém, 
és újjáteremt,
 míg nem teszek semmit sem, 
csak engedem, hogy szeressen az Isten, 
új gyümölcs terem, 
másoknak terem,
érik csendesen
erő, győzelem... 
ha nem teszek semmit sem, 
csak engedem, hogy szeressen az Isten.

Kanizsai Rita:
Dok ne radim ništa

Sad se ne žurim
Sad se ne jurim,
Sad ne planiram,
Sad ništa ne želim,
Sad  ne radim ništa
Samo puštam Bogu da me voli, nek se događa.
Sad mirujem,
Sad se odmaram,
u miru, slobodi,
kao slabo dijete,
Samo puštam Bogu da me voli, nek se događa.
Dok me grli svijetlo,
i grli tišina,
teče u mene,
pa me prestvara,
dok  ne radim ništa
Samo puštam Bogu da me voli, nek se događa.
novi plod se rodi
drugima, u meni,
zri tiho
sila, pobjeda...
dok  ne radim ništa
Samo puštam Bogu da me voli, nek se događa.

Meditáció


Hullik a bőröm...

No jó. Oké... Azért, hogy hogy jutottunk el Doditól a Finom virágocskáig?

Ha emlékeztek Parti Nagy Lajos: Vadhuss c. novellájából, amelyben a pincérnek elment a hangja a schöllertől, úgyhogy lassan mondja, meg azért is, hogy megértsd, és a dobbermann neve Dodi, az pedig ott a Dodi apukája, nescafés vért sütnek neki, attól ilyen nyugtalan... uhhh

Szóval, hogy hogyan vezetett az út Doditól egy férfiálnéven keresztül... nevezetesen az illető Ruppert Péter, író, költő, műfordító, kritikus, életművész, bemutatom első versét, melyet angol nyelvről fordított méghozzá az Arcnélküli ember c. filmen megindulva, ahova is az eredeti vers helyére egy nyommer Shakespeare szonettet raktak be, Az vagy nekem mint testnek a kenyér... mintha Mel Gibson nem tanárt, hanem buzit alakítana a filmben? A lényeg, hogy semmi köze nem volt a kontextushoz:

Áttörtem a Föld mogorva börtönét
Ezüstös szárnyakon az égbe szálltam
Táncolva a magasba kapaszkodtam
Hol a Nap mosolyogva hinti fényét.
És én megbabonázva ott keringtem,
Lebegtem a mindent átható csöndben,
Hajómmal a levegő nagytermében
A süvöltő szelekkel kergetőztem.
Föl, föl! A végtelen kékségbe vágytam
Ahol sem madár, sem ember még nem járt.
És míg emelkedett lélekkel szálltam
A magas égben, kinyújtottam kezem
S e háborítatlan tisztaságban
Megérintettem arcodat, Istenem!


Ruppert Péter szétszelídült Manóvá. A Manó története egy zöld sapkához kötődik. A pompomok himbálózása olyan a télben, mint a hópelyhek. Manót szerettem.

Maszatot is szerettem. Maszat titok.

A csillagok állása kellett ahhoz, hogy a maszatos manóból egy Gyengéd Virágocska legyen. Ez még nagyobb titok...

Hullik a bőröm.

engedjétek hozzám

Ám a templom előtt a téren  Egy kis szökőkút működik, kérem!  Körbebiciklizős, vízbe pancsikolós,  Galambkergetős, rózsaszagolgatós.  Gyerek...