Arisztokratáról

"Az élet olyan akár egy doboz bonbon, sosem tudhatod mit veszel ki belőle." - mondta Forrest, Forrest Gump.

Az élet olyan, mint egy doboz puzzle, mondta egy kedves ember. 1000 DARABOS! Húúúú! Kibontod, és a darabok ott hevernek előtted, van kicsi, nagy,  sötétebb, világosabb, ferde, szabályos, ilyen is, olyan is...
A szélét egész könnyen ki lehet rakni, mert azok a darabok egyenesek.
Mész az élet utcáján, és egyszer csak szembejön veled egy puzzle-darab. Megnézed, és jól megnézed magadnak. Aztán eldöntöt, hogy beleillik-e a puzzle-ba, a te puzzle-odba, amit te rakosgatsz. És ha nem illik bele, otthagyod, és eldobod. Vannak darabok, amiről azt hiszed, beleillik és próbálkozol, hogy hova passzolhat, de sehogy sem az igazi. Nem tökéletes. Olyankor azt kell mondani, ez nem az én darabom, valaki másé, és bármennyire fáj, mert tetszik el kell hagyni. Nem illett bele a puzzle-omba.

Emlékek, emberek, tárgyak, események, döntések... darabok, amik már a helyén vannak.

A rózsaszín és a sárga színek, egy nagy, zöld cserépkályha, a kétsoros görkorcsolyám, a kis, zöld, nyuszis kabátom, amit egyszer mindenszentekkor kiégettem egy gyertyával, Tungsram csomagolópapírok, amikre rajzoltunk, mert nem volt más, kis piros székek az óvodában, a pöttyös, fehér, pörgős szoknya, a gurgulázás, Lajla... régi puzzledarabok.

Lusta dal, tücsök, kókuszillat, szoknya, félbetépett szív, és száradó virágok. Rózsák, utcafirkák, kézzel írt levelek, alpesi sajtkrémleves, magassarkú cipő, Irgendwas, das bleibt, Ajjaj, József, mit fogsz tenni most, párna, Manó, bátorság, önbizalom, szépség.


Végtelen idő, Ritka, egy dinoszarurusz, Dodi, gyöngyös karkötő, kis herceg, és a rózsái, integráljelek, fáradt szemek,

ezt nem tudom tovább folytatni... sírógörcs kerülget...