az érintés

Amikor keresztül mész a livadán, és eszedbe jut a kép, meg a montázs. Az öledben aludt. Fogtad a kezét. Most hó van ott, de már nem sok, jön a tavasz, és minden kivirul. A szép hóvirág is bontja magát, meg a fák, de most már nem használod  a magyart, csak ha kikötődött a cipőfűző. A Sljeme felett száll az idő, meg a vörös forralt illata. Bár örökké tartana. Két hónap még, és aztán? Mi lesz, ki tudja azt? Az élet csupa véletlen végtelenség, nem akarom megtervezni, csak tudom, jó így. Nem bánom.