Na és akkor mi van?

Mi történhet legrosszabb esetben, legfeljebb meghúznak másodszor is.

Mindenki tiszta hülyének fog nézni. Minden barátom, az egész rokonság, és minden  ismerősöm. Mindenki lázadni fog, hogy koncepciós per, pedig egyedül én leszek a hibás, mert nem vagyok képes többre. Ennyi. Anya tisztára ki lesz kelve magából, mások lebiggyesztett szájjal közlik, hogy ez a mi családunkban szégyen. Igen két vörös diploma után valóban az. Nem akarom még egyszer megpróbálni.


Azt fogják mondani persze, jaj mi így is szeretünk, nem dőlt össze a világ. De igen összedőlt. Bennem összedőlt. Már először is összedőlt, mi lenne máshogy másodszorra. Nem tudom, és nem akarom végigcsinálni. Nem vagyok méltó arra sem, hogy a matematika szót kiejtsem a számon, nem hogy még diplomát is kapjak. Nem értek az egészhez semmit. És képtelen vagyok megtanulni.

Mindkét szigorlaton ugyanez volt. Leblokkoltam, és meg sem tudtam szólalni. És bármit mondok, mindig minden csak még rosszabb lesz. Soha semmit sem tudok jól mondani, mert mindig felületesen tanulom meg. És nem tudok ennyit megjegyezni. Mindenki mászkál a folyosókon, hogy juhúúú ötöst kaptam, Nóri ír, hogy mától pszichológus lett. Én meg itt gürcölök, egy szar tanári diplomáért, és ezt sem tudom megcsinálni. Dugják fel a keményfedeles diplomájukat a seggükbe.

És persze tök felesleges előre hergelni magamat, mert még semmi sem történt.