Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek...

Június vége, vizsgaidőszak, éjfél is elmúlt... Egyedül vagyok, bár most kicsit jobb, mert beszélgettem a szobatársammal. De egyébként egész nap jár a fejem. Vége van, vége a bécsi ösztöndíjnak, és most már csak az elszámolás van hátra, hogy tulajdonképpen mennyi ragadt rám. Nem könnyű, németül visszaadni a tudást, bár az anyag nem extrém nehéz. Picit egyedül vagyok a félelmeimmel. Tudom hogy vége, s vártam is hogy hazamenjek, most mégis félek visszamenni. Nem tudom, mi vár otthon. Képek keringenek bennem az elmúlt négy hónapról, a megérkezésemről, nehézségekről, de főleg sikerekről. Arról amit elértem. S most mégis úgy érzem ott tartok, ahol kezdtem. Egyedül a félelmeimmel. A szorongásaimmal. Próbálok mit kezdeni magammal, de nagyon nehezen megy. Hát senki sem virraszt velem? Holnap vizsga... No hajrá.