Hogy lehet az?

Hogy lehet az, hogy két ember egymástól négyszáz kilométerre van egymástól és ugyanazt teszik? Hogy lehet, hogy két hete egyikük sem írt a blogra, majd egymástól függetlenül éppen 11-kor mindketten kitesznek egy írást. Véletlen? Azt mondanám....
De itt van ez a múltkori imádkozás... Mikor mindketten hosszú idő után, ugyanabban az időben egymástól függetlenül imádkoztak egy gyertyánál. Véletlen? Nem tudom azt mondani.
Valahol mélyen ugyanazok vagyunk. Ugyanolyanok. Sebzettek és sebzők. Hogy lehet szeretni valakit, amikor az a valaki önmagát sem szereti? S hogy lehet hogy két ember önmagát nem szereti s mindketten a másiktól várják hogy szeresse őket. Pedig együtt vannak. Akkor is ha külön vannak. Ugyanannak írnak. Maguknak s valakinek, akit érdekel. Akárkinek. De talán pont a másiknak. Együtt lenni 400 km messziségből. Lehetséges? Nem gondolnám. S ilyenkor néha mégis azt hiszem.
Csak mondaná valaki hogy vagyunk valakik... Sokan mondják, de az élet egyik legnagyobb paradoxona számomra, hogy ezt senki más nem mondhatja ki, csak mi magunk. Paradoxon, hisz mi magunknak a legkönnyebben ki tudnánk mondani - s mégis ez a legnehezebb.