A Föld erős bilincseit letépve
Ezüst madár alattam, útra keltem.
A fényes gömb a Nap felé repültem,
Szabad hajómon szállva fel az égbe.
Kernigve, álmodozva másztam föl, föl.
A hallgatag magasba egymagamban,
A szent szelet lehagyva vad haragban,
Hogy átkos testem rablánccal megkö-
töz, de tovább húzott a végtelen kék,
A lelkem elhagyott. S csak csodáltam
Mit önző ember, sem nagyszárnyú sas még
Meg nem talált. Érdemli látni ezt hát
Egy porszem oly kicsiny mint én -gondoltam-
Érintve kezemmel az Isten arcát.
-
…nem tudom milyen örökké szeretni. Milyen, ha lehozzák a csillagokat. Miként lehet valakivel megöregedni, s szép szavakban esküdni, a ...
-
KÁKA TÖVÉN... Körös-körül rút ingovány. Itt sohasem úszik sovány csolnak, mit habok locsolnak. Evezhetnél bármily daccal, nem b...
-
A világ olyan gyorsan fejlődik, hogy az emberi kultúra nem képes a lépést tartani. Az elmúlt húsz-harminc évben nagyobb és gyorsabb fejlődés...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése