Tollat ragadott egy kocka. Miért? Mert érez. Mert fáj. Mert közöny. Mert szeret. Mert egyedül van. Mert örül. Mert kell. Mert nem értették meg. Mert köszön. Mert önálló. Mert sokoldalú. Mert mert.
Itt szavak lesznek. Szavakkal játszani, dobálózni, magunkba szívni, enni, rágni, hümmögni, nem szólni, hallgatni, metakommunikálni, elmúlnak. Amit leírtunk az marad. A megragadott érzés teremt közösséget szívek és lelkek között. A leírt szó. Amin mindenki mást ért, és mindenki számára mást jelent, mégis összeköti a két embert, mert a szó ugyanaz.
Amit nekem mondanak a szavak azokat egymás után írom. És lesz a szöveg ami érez, lüktet. Minden szívdobbanásnyi szó kiált, és beszél. Mindenkinek azt mondja, amit hallani szeretne.
"Hiszen én ha azt mondom: tej, nagy diófát látok, a lomb közt kis égdarabok, a fa alatt kerti asztal, pohárban tej, tündöklik a tej, a táj... De lehet, hogy ő arra emlékszik, hogy nem kapott tejet, nem volt. És az anyja messze volt. És megütöd a szóval. De ha megtalálod neki azt a szót, amit keres, társad lesz és válaszol. És válaszában felfénylik az elveszett szó, ami gyermekkorod zsebéből valamikor nyomtalanul kigurult. Ha megtalálnám, sose merném többet kimondani a szót: szeretlek."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése