Elmondanám ezt néked, ha nem unnád,
Ma délután háromkor abbahagytam a munkát,
Le is feküdtem, hamar. Ám a gép az agyban
zörgött tovább, kattogva-zúgva nagyban,
csak forgolódtam dühösen az ágyon,
nem jött az álom.
Hívtam pedig így-úgy mérges unalomban,
Walesi bárdokat mormolva, azonban
Az egész nap lázasan szúrta a szemem,
izgatta szívem a marék gyógyszerem,
meg más egyéb is. A fekete. Minden.
Hát fölkelek nem bánom az egészet,
A villanyfényben a sarokban megcsillan egy pókfészek,
Számomra most már úgyis ez a végzet
A nagypapám se aludt rádiószó nélkül,
csak, mint a részeg,
S pupillám összehúzva az ablakon kinézek.
Várj csak! Nem, semmilyen báltermet nem látok,
Semmi kosztolányis csodakastély világot.
Csak egy ócska vaslámpa küldi az átkot,
mert idevilágít, és tőle még egy csillagot se látok.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
engedjétek hozzám
Ám a templom előtt a téren Egy kis szökőkút működik, kérem! Körbebiciklizős, vízbe pancsikolós, Galambkergetős, rózsaszagolgatós. Gyerek...
-
Értsétek meg végre már törékeny az igazság mint az üvegpohár ember ember felett ember dolgok felett igaz szívvel ítéletet nem tehet emberség...
-
A világ olyan gyorsan fejlődik, hogy az emberi kultúra nem képes a lépést tartani. Az elmúlt húsz-harminc évben nagyobb és gyorsabb fejlődés...
-
Ki látta őt? Senki. Minden túl mélyen volt. Egy sötét lyukban, ahova senki nem akart lenézni. Túl mélyen volt, és fáradságos kiásni. Ő tudt...