engedjétek hozzám

Ám a templom előtt a téren 

Egy kis szökőkút működik, kérem! 

Körbebiciklizős, vízbe pancsikolós, 

Galambkergetős, rózsaszagolgatós. 

Gyereknek kész vízi paradicsom, 

Meleg is volt, gondoltam, hadd játsszon, hagyom. 

Anya! Miért nem maradunk misére? 

Kicsim, nem úgy vagyunk most öltözve. 

Mégiscsak papok oktattak dress code-ra. 

Templomi etikett, vállak, térdek takarva. 

Anya, de akkor éneklünk a Jézuskának, hogy örüljön? 

Folyt is rólunk a veríték kegyetlen, 

Isten látja lelkemet, én a templomba bementem. 

És úgy énekeltünk, visszhangzott az égig, 

Ám, hogy mégse botránkoztassak senkit vérig, 

A gyerekeket gyorsan kitereltem, 

S a kávára lélekemelten leültem. 

S míg a páréves rótta a kútköröket

Ültünk ott a kocsiban a kicsi, meg az anya. 

Ekkor jelent meg a farizeus nyanya. 

"Igaz keresztény" volt szoknyájára írva 

Merthogy sok nem látszott ki, csak a lába ujja.

Mintha megszállta volna a Szentlélek vagy az ihlet,

Gondolt egyet s engem rendre intett. 

"Az ön öltözéke igen kellemetlen. 

Kérem távozzon a templom térről innen! 

Nyáron rövidnadrág? Ujjatlan?!

Hallatlan!" 

Bocsánat, nem is tudtam, hogy a templom előtti téren

Is tilos az ücsörgés nyári öltözékben.

Én mást olvastam a vaskos Bibliában 

Fedetlen vállú Magdolnáról, 

máshol jézusvágyó gyerekekről. 

Dehát mit vitatkozzak olyannal, 

Aki vallásrendőr! 

Így hagytunk ott szökőcsapot, papot,

Jézuskát, rózsát, misét és galambot. 

Ami utánad maradt

Kifogyott a szappan, 

    tested mostuk vele

Megrepedt a kenőcsös tégely,

    még lábad kentem vele.

Kinőtte a gyerek a rugdalózót, a zoknit,

    ajándék volt, hogy ne fázzon a csemete,

És széttépte a narancsforma szivacsot,

    arcod töröltük vele,

Rongyosra mostam  a tetrapelenkát,

    alattad volt, most a kicsi feneke,

Hullani kezdett a szárazvirág koszorú,

    a párját anyák napjára kérettem rózsaszínűre,

Fiúk rugdossák a levendulabokrot,

    kezeddel ültetted a kertet tele,

Karcos lett az akril tárolódoboz -

    Hűtőrendhez - a teteje

Elfogyott az aszalt paradicsom,
    Mindig javított recept szerint tetted el télire.

Elszáradt az aloe vera, a tiédről szaporítottam,
    Kipusztíthatatlan? Íme.

Így múlnak el a tárgyaid is mindennapjaimból, 

Néha már már nem is emlékezem,

Mikor érintem őket.
Végül reinkarnálódásra várnak 

Valamelyik hulladékudvarban,
Vagy talán égni mennek, vagy temettetni

Kinek-kinek hite szerint.
Csak az a márványkő, az olyan örök,
hogy nem árt neki időjárás,
nem karcolja, tépheti szét senki,
nem fogy el, és nem foszlik szét,
s rugdoshatom is a végtelenségig.
Így hullnak át hulladékká tárgyaid
szeméttenger fájdalomcsillapító 

hullámainak martalékává.
Úgy te hulltál nullává 
a mennyországosan tökéletesre 

csiszolt márvány öröklétbe.