Add rám örök ruhám

Add rám örök ruhám, indulni kéne
Nem viszem tovább a szerelmet én se

Add rám örök ruhám, indulni kéne
Nem viszem tovább!
Minden megérte!



Télűző koncert 2012. jan. 21.

Gib mir was... irgendwas, das bleibt

Adj nekem valamit, bármit ami megmarad, bármit, amit nem csak kölcsönbe kaptam, bármit amiért nem kell fizetnem. Bármi amire azt mondhatom: Enyém! Tudsz nekem ilyet adni? Nem hiszem. Nincs semmim, és semmivel sem vagyok gazdagabb, mint egy hontalan. Mert amim van, azt mind el fogom veszíteni egyszer.
A ház... eladják.
Az öreg fa... elkorhad.
A kutya... elpusztul.
A szerelem... elmúlik.
A szeretteid... elmennek.
A barátaid... elfelejtenek.
A tudásod... elavul.
Az emlék is... megfakul.
Az egészséged... lelassul.
Az életed... a halállal végződik. És akkor mindent vissza kell majd adnom. Minek tartsam meg magamnak? Minek tartsak meg bármit, ha az sem az enyém, amiről azt hiszem.

Gyógyító zene

A gyógyulásra váró lelkeknek

Őrjöng és szikrázik a vér
Mikor a test a testhez ér.

A közelség átka

Legyen szó bármiről ami közel van. Elérkezik majd annak az ideje, amikor el kell, hogy menjen. Legyen tárgy, legyen egy autó, legyen kutya, legyen virág, legyen ember... Mindenem amim van, nem az enyém, csak kölcsönbe kaptam, és használhatom. Bérlem. Néha persze elvesznek tőlem valamit, ami nagyon fáj. Valamit amit megszoktam. Ami közel állt a szívemhez, ami az enyém volt, az enyém is volt. Az időm volt benne, gondolataim, hozzáértem, láttam, szagoltam, ízleltem, hallottam, közöm volt hozzá. Elmegy, és valami akkor megváltozik. És minnél közelebb van, annál nehezebb.
Semmi sem az enyém. Sem a Skoda. Sem Draco. A pénztárcámat, ami több mint tíz éve az enyém volt ellopják. Egy lukas farmer, ki kell dobni. Gyerek voltam, és a tesóm összetörte a kedvenc bögrémet. Nem anyáztam, de nagyon fájt. A kiskaktusz ami kiszáradt. A fiam, aki odaszalad a lábamhoz, miközben a mosogatónál állok. A férjem, aki hazajön este a munkából.
Járkálok fel alá a lakásban, és nézegetem a tárgyakat. A sótartót, a felaprított fát, a tollat, a széket, kimegyek a verandára, nézem az eget, az üres kutyaházat, a füvet, a kertet, és semmi sem az enyém. Belenézek a gőzölgő csészébe, a teámra, és azt mondom: Hát még te sem, akit most megiszok? Még ő sem.
Az egész életem is csak kölcsönbe van. Kikölcsönzött könyv. Csak arra kell ügyelni, hogy meg ne sérüljön, amíg vissza nem viszem a könyvtárba.

Szabó Lőrinc: Semmiért egészen

Hogy rettenetes, elhiszem,
De így igaz.
Ha szeretsz, életed legyen
Öngyilkosság, vagy majdnem az.
Mit bánom én, hogy a modernek
Vagy a törvény mit követelnek;
Bent maga ura, aki rab
Volt odakint,
Én nem tudok örülni csak
A magam törvénye szerint.

Nem vagy enyém, míg magadé vagy:
Még nem szeretsz.
Míg cserébe a magadénak
Szeretnél, teher is lehetsz.
Alku, ha szent is, alku; nékem
Más kell már: Semmiért Egészen!
Két önzés titkos párbaja
Minden egyéb;
Én többet kérek: azt, hogy a
Sorsomnak alkatrésze légy.

Félek mindenkitől, beteg
S fáradt vagyok;
Kívánlak így is, meglehet,
De a hitem rég elhagyott.
Hogy minden irtózó gyanakvást
Elcsittithass, már nem tudok mást:
Mutasd meg a teljes alázat
És áldozat
Örömét és hogy a világnak
Kedvemért ellentéte vagy.

Mert míg kell csak egy árva perc,
Külön; neked,
Míg magadra gondolni mersz,
Míg sajnálod az életed,
Míg nem vagy, mint egy tárgy, olyan
Halott és akarattalan:
Addig nem vagy a többieknél
Se jobb, se több,
Addig idegen is lehetnél,
Addig énhozzám nincs közöd.

Kit törvény véd, felebarátnak
Még jó lehet;
Törvényen kívűl, mint az állat,
Olyan légy, hogy szeresselek.
Mint lámpa, ha lecsavarom,
Ne élj, mikor nem akarom;
Ne szólj, ne sírj, e bonthatatlan
Börtönt ne lásd;
És én majd elvégzem magamban,
Hogy zsarnokságom megbocsásd.

Fák

Beszélgettem a virágommal. Azt mondta:
- Nőőőni akarok! Nagyon nagy akarok lenni, hatalmas, óriási fa.
És egyik levelét kezdte bontogatni a másik után.
- Hosszú ágakat növesztek, meg nagy leveleket, virágokat. Egy nagyon magas fenyő leszek, akkora, hogy engem vigyenek el karácsonyfának. Vagy egy hatalmas platán a domb tetején, és mindent látni fogok. Akkora leszek, hogy az egész világot látni fogom, azt is ami a bolygó túloldalán van. Vagy majomkenyérfa leszek, és az ágaim között fognak ugrálni a makik. Vagy én leszek az erdő legvaskosabb bükkfája, hogy engem vigyenek el szarufának.
Lecsippentettem az egyik hajtását.
- Jaj, mit csinálsz? Csonkolsz? Így hogy legyek az erdő legmagasabb, legszebb, legvaskosabb, leghasznosabb fája? Levágod az ágaimat?
- Azért vágom le, mert szeretlek.
- Mi? Ha szeretnél, akkor nem csúfítanál el!
- Nem csúfítalak el. Csak lemetszem a hajtásaidat.
- Dehát, így hogy nőjek magasra, vaskosra, szépre, hasznosra?
- Édesem, te nem fogsz soha magasra, vaskosra nőni, mert te egy bonsai vagy. Neked itt a helyed az íróasztalomon. A te dolgod az, hogy pici maradj, és virágozz. Bontogasd a kis leveleidet, én pedig majd úgy alakítalak, hogy szép legyél.

A harmadik történet

És harmadiknak persze mi más is lenne, ha nem ez:

Most hiszel, Tamás, mert láttál. Boldogok, akik nem láttak, mégis hisznek.

Bánát utca, Lecke utca

Utcák, hányféleképpen láttatok már... Esőben és napsütésben, gyalog és biciklin, futva, ballagva, sietve, gondolkodva, üresen és zsongva, madárdalban károgásban, egyedül félve, és sokakkal kísérve, játszva, szerelmesen, mérgesen, dalolva, dúdolva, táncolva, vonszolva, fülhallgatóval, valósan, utálkozva, álmodozva, gyerekkorban, táskával megpakolva, hazaérve, feszülten, izgalomban, éjjel és nappal és hajnalban, és korán és későn, tátongó embert...

Ti ismertek egyedül igazán, Bánat utca, Lecke utca...

Öregember

Megöregedtem. Kifele megyek innen. Változtathatatlanul, bevégezetlenül. Az vagyok aki soha nem akartam lenni, amilyen pont nem akartam lenni. Leszek-e valaha más? Régen azt hittem igen. Azt hittem akarattal mindent lehet. Hogyha valamit nagyon el akarok érni, és nagyon nagyon akarom, akkor el is érem, de mára, azt értem el amit nem akartam. Vagy azt sem tudom mit akartam. Esek bele egyik napból egy másikba, és nincs értelme egyiknek sem. Egyszer azt hittem, hogy van hitem. Csak nem vettem észre a kezemben a fehér botot.

...amikor Jerikóhoz közeledett, egy vak ült az út szélén és kéregetett. Amikor meghallotta az elvonuló tömeget, megkérdezte, hogy mi az. Megmondták neki, hogy a názáreti Jézus megy arra. Erre felkiáltott: Jézus, Dávid fia, könyörülj rajtam!

Egyszer útközben látott egy vakon született embert. Tanítványai megkérdezték tőle: "Mester, ki vétkezett, ez vagy a szülei, hogy vakon született?" "Sem ez nem vétkezett - felelte Jézus -, sem a szülei, hanem az Isten tetteinek kell rajta nyilvánvalóvá válniuk. Amíg e világban vagyok, világossága vagyok a világnak." Míg ezeket mondta, a földre köpött, nyálával sarat csinált, s a sarat a vak szemére kente...

Vak vagyok? Miért? Én azt hittem látok. Azt hittem sokkal többet látok, mint mások, és sorra jönnek ezek a történetek... Dühös vagyok arra, aki vagyok, utálom azt akiről akkor azt hittem, hogy nem leszek majd soha. Pedig vissza utak nincsenek. Az életet előre lehet élni, nincs már gyerekkor, kamaszkor, nincs volt-hitem, volt-önbizalmam, nincs volt. Csak VAN van. És gyűlölöm azt ami van. Arcom torz grimaszba megy át, és hányok, attól aki vagyok. Hagyjatok meghalni.

A nagy számok Bernoulli-féle törvénye

Mindig azt mondják, hogy legyek jó. De miért mindig csak én csak én legyek a jó? Miért ne lehetnék rossz? Aztán majd ha kirosszalkodtam magam, jó leszek. Megegyeztünk? Jó útra térek... és mekkora szenzáció lesz. Igazi pálfordulás. Rosszból jóba változnak át a képek. Utána én leszek a zászlós, elöl menetelő, kardos harcos. Nincs rá elég időm, hogy picit rossz is lehessek? Pedig mindenki ezt csinálja. Piros haj felnyírva, piercing, tetoválás, és utána elmegy apácának? Hát akkor miért pont csak én maradjak meg az átlagemberek posványában átlagosan jónak? Átlagosan enni, aludni, tanulni, élni... Lépni, félni, mindenféle pszichológiai sablonnak megfelelni. Mitől leszek más? Hogyan? Régen nagy akartam lenni. Tenni a világért, valami nagyot.

Ma már nem is írok, mert nincs mit. Az összes gondolatom elszökött, elhalványult. Menetelek a mindennapok mókuskerekében, öregemberként megfáradva, tátongó ember, céltalanul. Ha legalább rossz lehetnék, akkor lenne cél, az lenne a cél, hogy jóvá válhassak. Akkor miért csináljam így, ahogy most...

És hogy jön mindehhez a nagy számok törvénye? Hát, nem tudom. Erről jutott eszembe. Végül is minden relatív gyakoriság a valószínűséghez tart, akármerre is csalinkázzon előtte.


Ezért szeretem a vizsgaidőszakot.

Daniel Stein, tolmács

"Ez a folyamat kölcsönös, ők nem értenek meg téged, te viszont nem érted meg őket. S mi világunkban amúgy is sok probléma van a megértéssel: nagyjából senki nem ért senkit. Sőt inkább úgy mondanám, hogy az ember gyakran saját magát sem érti: mondd meg, például, miért mondtad édesanyádnak, hogy ő legföljebb a csirkéit tudja megérteni a csirkeólban?...
Az ember éppen az ilyen fajta megértés kapcsolja össze a növények és az állatok világával, sőt a kozmosszal is. Ez nem alacsonyabb, hanem magasabb rendű megértés!...
Bevallom, engem is érzékeny pontomon érintettél - egész életemben ezen gondolkodom: miért van a világban annyi értetlenség, meg nem értés? MInden szinten! Az öregek nem érzik a fiatalokat, a fiatalok az öregeket. Egymást nem értik a szomszédok, a tanárok és a diákok, a főnökök és a beosztottak, az államok nem értik meg a népeiket, a népek meg a vezetőiket. És még azokban az esetekben is, amikor egy nyelvet beszélő emberekről van szó! És ha a nyelvek is különbözők? Egyik nép hogy érti meg a másikat?...
Az ember nem érti meg a természetet, süket arra a nyelvre, amelyen a természet a napnál világosabban közli vele, hogy kárt, fájdalmat okoz a Földnek és esetleg végképp megsemmisíti.
És a legfőbb értetlenség - az ember nem érti Istent! Nem érti, amit Ő a közismert szövegekkel, a csodákkal, a kinyilatkoztatásokkal, az emberiségre időről időre rázúduló természeti katasztrófákkal sugallni szeretne.
Nem tudom, miért van ez. Talán azért, mert a mai ember nem megérteni akar, hanem győzni, uralkodni, fogyasztani."

Hiperkarma

Üresen állok, mindennek háttal,
Veled álmodni könnyebb, mint egyedül ébren vagy valaki mással.
Megfejtesz mindenkit jófej vagy, mégsem vagy jó.
Tátongó ember, veled álmodni könnyebb...