- Nőőőni akarok! Nagyon nagy akarok lenni, hatalmas, óriási fa.
És egyik levelét kezdte bontogatni a másik után.
- Hosszú ágakat növesztek, meg nagy leveleket, virágokat. Egy nagyon magas fenyő leszek, akkora, hogy engem vigyenek el karácsonyfának. Vagy egy hatalmas platán a domb tetején, és mindent látni fogok. Akkora leszek, hogy az egész világot látni fogom, azt is ami a bolygó túloldalán van. Vagy majomkenyérfa leszek, és az ágaim között fognak ugrálni a makik. Vagy én leszek az erdő legvaskosabb bükkfája, hogy engem vigyenek el szarufának.
Lecsippentettem az egyik hajtását.
- Jaj, mit csinálsz? Csonkolsz? Így hogy legyek az erdő legmagasabb, legszebb, legvaskosabb, leghasznosabb fája? Levágod az ágaimat?
- Azért vágom le, mert szeretlek.
- Mi? Ha szeretnél, akkor nem csúfítanál el!
- Nem csúfítalak el. Csak lemetszem a hajtásaidat.
- Dehát, így hogy nőjek magasra, vaskosra, szépre, hasznosra?
- Édesem, te nem fogsz soha magasra, vaskosra nőni, mert te egy bonsai vagy. Neked itt a helyed az íróasztalomon. A te dolgod az, hogy pici maradj, és virágozz. Bontogasd a kis leveleidet, én pedig majd úgy alakítalak, hogy szép legyél.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése