Hallásom vízbe mártom
Fahéj ízű sóval forralt házi tenger.
Mintha csorba tükörbe néznék,
Úgy tompul élesül a zaj.
Meteor rázza a földet,
Robogó röhög a Horánszky-szorosban.
Gyomrod kíméletlen üzen.
S tompul az ütemes
Ciklikus koordinátadal.
De elhal a csevely,
Simogat a hidrodinamika
Egy másodperc mélyvizi csönd.
Hallásom vízbe mártom
Ő a másik hídon gyalogolt
Jöttünk, mentünk,
bicikliztünk, siettünk.
S néha szikrázó idő volt,
de ő egy másik hídon gyalogolt.
Én a zöldön, ő fehéren,
pereceket dobáltunk éj felében.
S nem értettem, ha szónokolt,
Mert ő egy másik hídon gyalogolt.
Ő Pestről járt Budára,
Én ellenkező irányba,
Enyém a Szabadság volt,
Ő a Petőfi-hídon gyalogolt.
A sötét zajnak éneklőt
Vízbe ugráson töprengőt
A Duna mindenkit lát ott,
Engem egy másik hídon látott.
Ez volt,
Loholt,
Már megholt,
Egy másikon gyalogolt.
Nincs.
Van
Kincs,
Másik.
bicikliztünk, siettünk.
S néha szikrázó idő volt,
de ő egy másik hídon gyalogolt.
Én a zöldön, ő fehéren,
pereceket dobáltunk éj felében.
S nem értettem, ha szónokolt,
Mert ő egy másik hídon gyalogolt.
Ő Pestről járt Budára,
Én ellenkező irányba,
Enyém a Szabadság volt,
Ő a Petőfi-hídon gyalogolt.
A sötét zajnak éneklőt
Vízbe ugráson töprengőt
A Duna mindenkit lát ott,
Engem egy másik hídon látott.
Ez volt,
Loholt,
Már megholt,
Egy másikon gyalogolt.
Nincs.
Van
Kincs,
Másik.
Kocka
Tegnap tudtam meg, hogy a kocka szavunk eredetileg egy szláv szóból származik kosztka ami csontkockát jelentett. Ennek természetesen nagyon megörültem, mert horvátul a csont: kost , ezért hihetőnek tűnt nekem a magyarázat. És ezzel mindjárt arra a tényre is fény derül, hogy Csontváry-Kosztka Tivadarunkat miért is hívják ilyen furcsán két vezetéknévvel.
Mennyi mindennek köze van a matematikához...
Mennyi mindennek köze van a matematikához...
Kávé után hánykolódva
A halál ilyen lehet.
Az éberen leselkedő tudat
Lehetőségei határához ér.
Bekukkantani a titkos szoba,
Az álom, a lehetetlenek ajtaján,
A kulcslyukon, de semmit se lát.
A gondolatokat elmossa a közepes koffein.
Távolodik a szellem, s valahol
Még a Dallas dallama szól.
Most meghalok, gondolod,
S beletörődsz, béke van.
Nem izgat a holnapi gond,
Hiszen én most meghalok,
S holnap már úgysem leszek.
Elillan az aggodalom,
Mit számít az már,
Hogy a zokni is kimosatlan.
Az agyad még él, de a test mozdulatlanul,
Összeesve hever, s a szellem is már szabad.
Semmi sincs. Csak a béke.
Már öröm se szomorúság,
sem panasz, éles kritika.
Béke van, halálillatú béke.
S a tudat feladja, s elalszom.
Álom
(kicsit még csiszolásra szorul a vége...)
Még velem volt reggel,
Takarózva a meleggel
A homályban néztem őt
S szívtunk ugyanegy levegőt.
Még a dél el se múlt
A gyors vanból lett a múlt
Ez még aznap lett volna,
Vagy egy álom koholta?
Gyönyörű álom volt
Nem akarok felkelni
Csak a karjaiban lenni.
Addig fel sem ébredek
Míg nem szólnak énekek
Ritmusa szívéből.
Kontempláció
"Láttam egy szép naplementét" írtam az egyik versemben... Mert mindig is megbizsergett valami a gyomromban, amikor az égre a sárga kék, lila narancssárga és a paletta minden színe odavetült. Vonzott a kontempláció, ezért amint tudomást szereztem a Könyvről, megvettem. És bár azt írta, hogy úszni nem elméletben kell megtanulni, hanem úgy, hogy beugrasz a vízbe, ezért úgy döntöttem, hogy beleugrok.
Kikapcsoltam a számítógépet, letettem tabletet, telefont és kinyitottam a szememet. Zenét sem vittem magammal, semmit. Csak a kulcsot és a könyvet. Izgultam, hogy milyen lesz.
Eszembe jutott a kis herceg, aki szintén naplemente-rajongó volt. Ljudmila Ulickaja Naplementéje. Az a mondat, hogy megfigyelted-e már az égen a felhőket, a hangyák vonulását, vagy a madarak csicsergését? És Iva, akivel a bálna lábánál kávéztam.
A pillanat töredékéig tartottak. Erőszakosan tolultak a fejembe a feltörő gondolatok, mint a kútból kimászni igyekvő szörnyek. Nem tudom mennyi idő telt el, de amit láttam az gyönyörű volt. Mindig is úgy képzeltem, hogy a naplementét valami hatalmas festő festi meg minden nap. A piszkos Duna is csillogott benne, a Gellértdomb szobra pedig fehérben fénylett. Szépnek tetszett a város a zöld hídjával, és a rakparton egyenes vonalú egyenletes mozgással haladó duplareflektor-sorral, mely sorban talán éppen egy fiatal családapa igyekszik haza gyerekeihez.
És újra és újra, körülbelül pillanatról pillanatra meg kellett erőszakolnom magam, hogy ne kerítsen be a biztonságot ígérő jóleső boldog gondolkodás. Elűzni az "Ó, Istenem, de boldog vagyok!" típusú felismeréseket. Nem akartam boldog lenni, csak jelen.
Talán egyetlen dolgot vettem észre, egy sárga ház első emeletének egyik ablakában egy cserép világos rózsaszínű muskátlit.
És hazafelé rajtakaptam magam, amint a gondolatoknak átadom a teret. Már ezt a bejegyzést fogalmaztam. Éreztem a múltszagot, amely szag olyan undorral tölt el, mint az óvszer illatú szappanok. Mit tudtunk mi, még csak tízévesek voltunk. A jövő szép, de messze van.
A fejemben kötélhúzást rendeztek az inkompetencia és a túl nagy kihívástól való félelem érzései.
Itt vagyok. Jelen vagyok.
Most nem teszek semmit sem, csak hagyom, hogy szeressen.
Kikapcsoltam a számítógépet, letettem tabletet, telefont és kinyitottam a szememet. Zenét sem vittem magammal, semmit. Csak a kulcsot és a könyvet. Izgultam, hogy milyen lesz.
Eszembe jutott a kis herceg, aki szintén naplemente-rajongó volt. Ljudmila Ulickaja Naplementéje. Az a mondat, hogy megfigyelted-e már az égen a felhőket, a hangyák vonulását, vagy a madarak csicsergését? És Iva, akivel a bálna lábánál kávéztam.
A pillanat töredékéig tartottak. Erőszakosan tolultak a fejembe a feltörő gondolatok, mint a kútból kimászni igyekvő szörnyek. Nem tudom mennyi idő telt el, de amit láttam az gyönyörű volt. Mindig is úgy képzeltem, hogy a naplementét valami hatalmas festő festi meg minden nap. A piszkos Duna is csillogott benne, a Gellértdomb szobra pedig fehérben fénylett. Szépnek tetszett a város a zöld hídjával, és a rakparton egyenes vonalú egyenletes mozgással haladó duplareflektor-sorral, mely sorban talán éppen egy fiatal családapa igyekszik haza gyerekeihez.
És újra és újra, körülbelül pillanatról pillanatra meg kellett erőszakolnom magam, hogy ne kerítsen be a biztonságot ígérő jóleső boldog gondolkodás. Elűzni az "Ó, Istenem, de boldog vagyok!" típusú felismeréseket. Nem akartam boldog lenni, csak jelen.
Talán egyetlen dolgot vettem észre, egy sárga ház első emeletének egyik ablakában egy cserép világos rózsaszínű muskátlit.
És hazafelé rajtakaptam magam, amint a gondolatoknak átadom a teret. Már ezt a bejegyzést fogalmaztam. Éreztem a múltszagot, amely szag olyan undorral tölt el, mint az óvszer illatú szappanok. Mit tudtunk mi, még csak tízévesek voltunk. A jövő szép, de messze van.
A fejemben kötélhúzást rendeztek az inkompetencia és a túl nagy kihívástól való félelem érzései.
Itt vagyok. Jelen vagyok.
Most nem teszek semmit sem, csak hagyom, hogy szeressen.
Pjesma za poklon
SAN
Još jutros s njom sam bio,
istim pokrivačem se grio.
Gledao sam ju kroz mrak.
Disali smo isti zrak.
Još ni podne nije došlo,
a to je več prošlo.
Kao da nije isti dan.
Kao da je sve bio samo san.
Prelijep san je to bio,
probuditi se ne želim,
osim u rukama njenim.
Probuditi se dati neću,
sve dok pored mene tu,
neću osjetiti moju Ritu.
Nyílt levél Ljudmila Ulickajának
Kedves Ljudmila Ulickaja!
Néhány évvel ezelőtt, ajánlották nekem a Daniel Stein c. könyvét. A ajánló referenciaszemély volt /illetve még mindig az/ az életemben, ezért az első adandó alkalommal szaladtam a könyvesboltba és vettem belőle magamnak egy példányt. Sokáig tartott míg kiolvastam, rengeteg részt aláhuzigáltam benne. Nehéz volt, hogy a történet időben és térben, valamint az emberi kapcsolatok bonyolult hálózatán belül is ugrál.
Aztán kiolvastam a könyvet és azt mondtam: "Hm ez jó könyv volt." Hozzám adott valamit.
Aztán néhány héttel ezelőtt, a könyvesboltban jártam, és láttam, hogy egy sor Ulickaja-kötet sorakozik a polcon. Találomra levettem egyet, Örökbecsű limlom... Először liliomnak olvastam. Bevallom a cím elég semmitmondónak tűnt. Aztán belelapoztam és elolvastam belőle egy bekezdést.
Hiszek a szerelem első látásban. Abból a bekezdésből már tudtam, hogy ezt a könyvet haza kell vinnem. Egyszerűen szerelmes lettem a könyvbe. Soha nem éreztem még ilyet. Úgy éreztem, hogy az én nyelvemen szól, az én világomról. Biztos, ami biztos kinyitottam egy másik helyen is. És ez az érzés csak felerősödött.
Hiszek abban, hogy létezik valami ember és ember, ember és tárgy, ember és vélemény között, minden emberi kapcsolatban, ami az első pillanatban jön létre és attól a találkozástól fogva él. Nem kellenek hozzá szavak és részletek, mert ez a mély kötelék ott van, mint láthatatlan cérna. Így éreztem magam ott a könyvesboltban ezzel a könyvvel a kezemben.
Egészen hazáig abban a tudatban éltem, hogy a címe Örökbecsű liliom, mikor is otthon újra elővettem és hosszasan tanulmányoztam a gombokat ábrázoló halványsárga borítást. Aztán vettem észre, hogy félreolvastam a címet. A limlom nagyon tetszett. Ez a ritka magyar szó alázatot és bölcsességet sugárzott.
Olvasás közben is nemegyszer úgy éreztem, hogy a könyv írója szívemből beszél. Ezzel az olvasmánnyal is lassan haladok, minden bekezdést meg kell emésztenem, és többet újraolvasnom.
Köszönöm, hogy olvashatom a sorait, és köszönöm a magyar fordítónak is.
Egy mély tisztelője: Kanizsai Rita
Néhány évvel ezelőtt, ajánlották nekem a Daniel Stein c. könyvét. A ajánló referenciaszemély volt /illetve még mindig az/ az életemben, ezért az első adandó alkalommal szaladtam a könyvesboltba és vettem belőle magamnak egy példányt. Sokáig tartott míg kiolvastam, rengeteg részt aláhuzigáltam benne. Nehéz volt, hogy a történet időben és térben, valamint az emberi kapcsolatok bonyolult hálózatán belül is ugrál.
Aztán kiolvastam a könyvet és azt mondtam: "Hm ez jó könyv volt." Hozzám adott valamit.
Aztán néhány héttel ezelőtt, a könyvesboltban jártam, és láttam, hogy egy sor Ulickaja-kötet sorakozik a polcon. Találomra levettem egyet, Örökbecsű limlom... Először liliomnak olvastam. Bevallom a cím elég semmitmondónak tűnt. Aztán belelapoztam és elolvastam belőle egy bekezdést.
Hiszek a szerelem első látásban. Abból a bekezdésből már tudtam, hogy ezt a könyvet haza kell vinnem. Egyszerűen szerelmes lettem a könyvbe. Soha nem éreztem még ilyet. Úgy éreztem, hogy az én nyelvemen szól, az én világomról. Biztos, ami biztos kinyitottam egy másik helyen is. És ez az érzés csak felerősödött.
Hiszek abban, hogy létezik valami ember és ember, ember és tárgy, ember és vélemény között, minden emberi kapcsolatban, ami az első pillanatban jön létre és attól a találkozástól fogva él. Nem kellenek hozzá szavak és részletek, mert ez a mély kötelék ott van, mint láthatatlan cérna. Így éreztem magam ott a könyvesboltban ezzel a könyvvel a kezemben.
Egészen hazáig abban a tudatban éltem, hogy a címe Örökbecsű liliom, mikor is otthon újra elővettem és hosszasan tanulmányoztam a gombokat ábrázoló halványsárga borítást. Aztán vettem észre, hogy félreolvastam a címet. A limlom nagyon tetszett. Ez a ritka magyar szó alázatot és bölcsességet sugárzott.
Olvasás közben is nemegyszer úgy éreztem, hogy a könyv írója szívemből beszél. Ezzel az olvasmánnyal is lassan haladok, minden bekezdést meg kell emésztenem, és többet újraolvasnom.
Köszönöm, hogy olvashatom a sorait, és köszönöm a magyar fordítónak is.
Egy mély tisztelője: Kanizsai Rita
Miért jó Budapesten biciklizni?
- Nem léphetsz kutyaszarba. Ez egy jelentős előny.
- A biciklin soha nincs heringparty.
- Imádom, amikor áll az autósor, te pedig jobb oldalt elszáguldasz mellettük.
- A rakpart a legjobb. Lehet gyorsan menni.
- Nem állít le semmilyen hajléktalan, Sziaráérszegypercre, WHO-s vagy szektatag.
- Attól sem kell tartani, hogy kihúzzák a pénztárcádat a zsebedből.
- Feleannyi idő alatt járok egyetem és egyetem között. Ez akkor előny, amikor 15 perced van két előadás között.
- Nem kell a régi ismerősökkel csízbeszélgetést folytatni, amelyiket egyikőtök sem tud udvariasan megszakítani, ezért sok időt igénybe vesz.
- Ha kell autósnak, ha kell a gyalogosnak minősülsz, emiatt persze téged mindenki utál.
- És ami a legjobb, ha az embernek van 115 dB-el szóló kürtje, a frászt lehet ráhozni az idegesítő turistákra, akik a Szabadság híd közepén andalogva fotózkodnak, nézelődnek, és nem értik amikor magyarul küldöm őket mindenféle helyekre, valamint a 60-as évekbeli postásokhoz hasonlító bubisokra, akiket nevezzünk az idegesítő turisták biciklis változatának, mert amikor az ember siet, és általában siet, akkor richtig az útjába kerülnek.
Szótár színek és hangok között
Ha az E-dúr szín lehetne
biztosan kék színű lenne.
Mellette az A-dúr állna
Rózsaszínűben pompázva.
Hamuszürkében a H-moll,
Em pedig sötétkék toll.
G a barna, pirosak a D-ék,
C-nek pedig sárgát adnék.
F-nek őszi színe lenne,
Fisz-mollnak meg bordó ingje.
H7 lenne komor ében,
sárga C7 zöldes fényben.
Dm sötét négerbarna,
esernyőszín A-moll társa.
S ha a hangokkal festhetnék
Az égre szivárványt rajzolnék,
mely alatt az Isten ülne,
s rögtön tarka dalra kelne.
biztosan kék színű lenne.
Mellette az A-dúr állna
Rózsaszínűben pompázva.
Hamuszürkében a H-moll,
Em pedig sötétkék toll.
G a barna, pirosak a D-ék,
C-nek pedig sárgát adnék.
F-nek őszi színe lenne,
Fisz-mollnak meg bordó ingje.
H7 lenne komor ében,
sárga C7 zöldes fényben.
Dm sötét négerbarna,
esernyőszín A-moll társa.
S ha a hangokkal festhetnék
Az égre szivárványt rajzolnék,
mely alatt az Isten ülne,
s rögtön tarka dalra kelne.
Bulgakov: A Mester és Margarita
Szeretek beteg lenni, mert akkor az ember lelkiismeret fudalás nélkül feküdhet egész nap pizsiben, ágyba hozzák neki a főtt krumplit, meg a teát, ami úgyis mindegy, mert nem bírja megenni, de a gesztus azért kedves, óránként meg kell mérnie a lázát, és szurkol, hogy még ne menjen 37 alá, és ami a legjobb: büntetlenül olvashat egész nap.
Ha nem vagyok beteg, akkor sokkal nehezebb erre időt szakítani, főleg a drága nyárból...
Nem is tudom, miért foglalkozom mostanában annyit a Sátánnal. Valószínűleg már túl sokat hallottam Istenről, és azt kell, hogy gondoljam egyik nem létezhet a másik nélkül.
Ez a transzcendencia-megmaradás törvénye, amit épp most találtam ki.
A nagyon is valóságos Moszkva Patriarsije Prudijáról indulunk, valóságos emberek közül valóságos halállal. A valóság azonban lassan valótlansággá alakul, és az embernek muszáj néha felnéznie a sorok közül, megbámulni a plafont és tudatosítania: most csak olvasok. Mert nehezen választható szét, hogy hol kezdődik az író és hol a valóság, és a bibliai Ha Nocri-sztori.
Minden olyan hihető, olyan életszerű, hogy maguk a szereplők sem képesek felfogni, hogy három nap alatt, hogyan kap lángra Moszkva, hogyan kerül a lakosság egy jelentős százaléka a diliházba, hiszen bárki, aki Woland szemébe belenézett, többé már nem tud úgy élni, mint azelőtt. Azt hiszed, ha a Másik szemébe néznél, nem őrülnél meg? S a nyomozóhatóság mindent megmagyaráz, ahogy a mi elménk is mindent megmagyaráz. Ha nem ért valamit, elhárítja.
A végén a szerelmes Mester és Margarita sorsa beteljesül.
Hogy jó-e a könyv, és ajánlom-e, azon még gondolkodom.
Ha nem vagyok beteg, akkor sokkal nehezebb erre időt szakítani, főleg a drága nyárból...
Ez a transzcendencia-megmaradás törvénye, amit épp most találtam ki.
A nagyon is valóságos Moszkva Patriarsije Prudijáról indulunk, valóságos emberek közül valóságos halállal. A valóság azonban lassan valótlansággá alakul, és az embernek muszáj néha felnéznie a sorok közül, megbámulni a plafont és tudatosítania: most csak olvasok. Mert nehezen választható szét, hogy hol kezdődik az író és hol a valóság, és a bibliai Ha Nocri-sztori.
Minden olyan hihető, olyan életszerű, hogy maguk a szereplők sem képesek felfogni, hogy három nap alatt, hogyan kap lángra Moszkva, hogyan kerül a lakosság egy jelentős százaléka a diliházba, hiszen bárki, aki Woland szemébe belenézett, többé már nem tud úgy élni, mint azelőtt. Azt hiszed, ha a Másik szemébe néznél, nem őrülnél meg? S a nyomozóhatóság mindent megmagyaráz, ahogy a mi elménk is mindent megmagyaráz. Ha nem ért valamit, elhárítja.
A végén a szerelmes Mester és Margarita sorsa beteljesül.
Hogy jó-e a könyv, és ajánlom-e, azon még gondolkodom.
Puskin: Téli este
Téli este
Felhő felhőt gyúrva jajgat,
szélörvény és hóvihar...
hang üvölt fel - mintha farkas!
Hang sír, tán gyermeki jaj?
Zsúptetőnkben kotor ökle,
megdördül a rossz falon,
s mintha vándorkéz zörögne
az alacsony ablakon.
Mord sötétség ült be hozzánk,
a szobánkba, s keserít...
Anyó, drága, kis anyókám,
szólalj meg, mondj valamit!
A komor szél kurrogása
altatott el, jó öreg?
Vagy a rokka zurrogása
hozta szelíd szendered?
Édes dajkám, ifjuságom
barátnője, tiszta szív,
igyunk! Tűnjön a vad álom!
A bor éltet és vidít!
A madarat énekeld el,
amely új házat kapott,
s a lányt, aki kora reggel
a patakhoz ballagott.
Felhő felhőt gyúrva jajgat,
szélörvény és hóvihar...
Hang üvölt fel - mintha farkas!
Hang sír - tán gyermeki jaj?
Drága dajkám, ifjuságom
barátnője, tiszta szív,
igyunk! Tűnjön a vad álom:
a bor éltet s földerít!
Túrmezei Erzsébet:
Ha nem teszek semmit sem
Kanizsai Rita:
Dok ne radim ništa
Sad se ne žurim
Sad se ne jurim,
Sad ne planiram,
Sad ništa ne želim,
Sad ne radim ništa
Samo puštam Bogu da me voli, nek se događa.
Sad mirujem,
Sad se odmaram,
u miru, slobodi,
kao slabo dijete,
Samo puštam Bogu da me voli, nek se događa.
Dok me grli svijetlo,
i grli tišina,
teče u mene,
pa me prestvara,
dok ne radim ništa
Samo puštam Bogu da me voli, nek se događa.
novi plod se rodi
drugima, u meni,
zri tiho
sila, pobjeda...
dok ne radim ništa
Samo puštam Bogu da me voli, nek se događa.
Ha nem teszek semmit sem
Most nem sietek,
most nem rohanok,
most nem tervezek,
most nem akarok,
most nem teszek semmit sem,
csak engedem, hogy szeressen az Isten.
Most megnyugoszom,
most elpihenek
békén, szabadon,
mint gyenge gyerek,
és nem teszek semmit sem,
csak engedem, hogy szeressen az Isten.
S míg ölel a fény
és ölel a csend,
és árad belém,
és újjáteremt,
míg nem teszek semmit sem,
csak engedem, hogy szeressen az Isten,
új gyümölcs terem,
másoknak terem,
érik csendesen
erő, győzelem...
ha nem teszek semmit sem,
csak engedem, hogy szeressen az Isten.
Kanizsai Rita:
Dok ne radim ništa
Sad se ne žurim
Sad se ne jurim,
Sad ne planiram,
Sad ništa ne želim,
Sad ne radim ništa
Samo puštam Bogu da me voli, nek se događa.
Sad mirujem,
Sad se odmaram,
u miru, slobodi,
kao slabo dijete,
Samo puštam Bogu da me voli, nek se događa.
Dok me grli svijetlo,
i grli tišina,
teče u mene,
pa me prestvara,
dok ne radim ništa
Samo puštam Bogu da me voli, nek se događa.
novi plod se rodi
drugima, u meni,
zri tiho
sila, pobjeda...
dok ne radim ništa
Samo puštam Bogu da me voli, nek se događa.
Hullik a bőröm...
No jó. Oké... Azért, hogy hogy jutottunk el Doditól a Finom virágocskáig?
Ha emlékeztek Parti Nagy Lajos: Vadhuss c. novellájából, amelyben a pincérnek elment a hangja a schöllertől, úgyhogy lassan mondja, meg azért is, hogy megértsd, és a dobbermann neve Dodi, az pedig ott a Dodi apukája, nescafés vért sütnek neki, attól ilyen nyugtalan... uhhh
Szóval, hogy hogyan vezetett az út Doditól egy férfiálnéven keresztül... nevezetesen az illető Ruppert Péter, író, költő, műfordító, kritikus, életművész, bemutatom első versét, melyet angol nyelvről fordított méghozzá az Arcnélküli ember c. filmen megindulva, ahova is az eredeti vers helyére egy nyommer Shakespeare szonettet raktak be, Az vagy nekem mint testnek a kenyér... mintha Mel Gibson nem tanárt, hanem buzit alakítana a filmben? A lényeg, hogy semmi köze nem volt a kontextushoz:
Áttörtem a Föld mogorva börtönét
Ezüstös szárnyakon az égbe szálltam
Táncolva a magasba kapaszkodtam
Hol a Nap mosolyogva hinti fényét.
És én megbabonázva ott keringtem,
Lebegtem a mindent átható csöndben,
Hajómmal a levegő nagytermében
A süvöltő szelekkel kergetőztem.
Föl, föl! A végtelen kékségbe vágytam
Ahol sem madár, sem ember még nem járt.
És míg emelkedett lélekkel szálltam
A magas égben, kinyújtottam kezem
S e háborítatlan tisztaságban
Megérintettem arcodat, Istenem!
Ruppert Péter szétszelídült Manóvá. A Manó története egy zöld sapkához kötődik. A pompomok himbálózása olyan a télben, mint a hópelyhek. Manót szerettem.
Maszatot is szerettem. Maszat titok.
A csillagok állása kellett ahhoz, hogy a maszatos manóból egy Gyengéd Virágocska legyen. Ez még nagyobb titok...
Hullik a bőröm.
Ha emlékeztek Parti Nagy Lajos: Vadhuss c. novellájából, amelyben a pincérnek elment a hangja a schöllertől, úgyhogy lassan mondja, meg azért is, hogy megértsd, és a dobbermann neve Dodi, az pedig ott a Dodi apukája, nescafés vért sütnek neki, attól ilyen nyugtalan... uhhh
Szóval, hogy hogyan vezetett az út Doditól egy férfiálnéven keresztül... nevezetesen az illető Ruppert Péter, író, költő, műfordító, kritikus, életművész, bemutatom első versét, melyet angol nyelvről fordított méghozzá az Arcnélküli ember c. filmen megindulva, ahova is az eredeti vers helyére egy nyommer Shakespeare szonettet raktak be, Az vagy nekem mint testnek a kenyér... mintha Mel Gibson nem tanárt, hanem buzit alakítana a filmben? A lényeg, hogy semmi köze nem volt a kontextushoz:
Áttörtem a Föld mogorva börtönét
Ezüstös szárnyakon az égbe szálltam
Táncolva a magasba kapaszkodtam
Hol a Nap mosolyogva hinti fényét.
És én megbabonázva ott keringtem,
Lebegtem a mindent átható csöndben,
Hajómmal a levegő nagytermében
A süvöltő szelekkel kergetőztem.
Föl, föl! A végtelen kékségbe vágytam
Ahol sem madár, sem ember még nem járt.
És míg emelkedett lélekkel szálltam
A magas égben, kinyújtottam kezem
S e háborítatlan tisztaságban
Megérintettem arcodat, Istenem!
Ruppert Péter szétszelídült Manóvá. A Manó története egy zöld sapkához kötődik. A pompomok himbálózása olyan a télben, mint a hópelyhek. Manót szerettem.
Maszatot is szerettem. Maszat titok.
A csillagok állása kellett ahhoz, hogy a maszatos manóból egy Gyengéd Virágocska legyen. Ez még nagyobb titok...
Hullik a bőröm.
A létige múlt idejű alakjának gyakorlása
Egyszer
volt, hol nem volt, volt egyszer egy ország. Az ország fővárosa Zágráb volt. Zágrábban volt egy
tánciskola. A tánciskolában pedig volt egy Nikola és volt egy Rita. A
tánciskolában még más emberek is voltak, de az nem érdekes. A Száva
mellett nagy hó volt. A tánciskolában angol keringő volt. Tangó is volt.
Csak egy mozdulat volt. Egy gyönyörű pillanat volt. Március negyedike
volt.
Zágrábban volt egy HNK nevű színház is. A színházban pedig volt egy előadás. Az előadás címe Háború és béke volt. A Háború és béke eredetileg Lev Tolsztoj könyve volt. Szép volt az idő. A lány szép volt. A fiú komoly volt. Boldogok voltak. Április negyedike volt.
Ez egy nagyon nagy szerelem volt. Még most is az. És az is lesz.
Zágrábban volt egy HNK nevű színház is. A színházban pedig volt egy előadás. Az előadás címe Háború és béke volt. A Háború és béke eredetileg Lev Tolsztoj könyve volt. Szép volt az idő. A lány szép volt. A fiú komoly volt. Boldogok voltak. Április negyedike volt.
Ez egy nagyon nagy szerelem volt. Még most is az. És az is lesz.
A végtelen lába előtt
Az ember mindig is kényszeresen kereste a határokat. Nem állhatja meg, hogy ne menjen el addig, ameddig elmehet. Meg akartuk érteni, hogy honnan jöttünk, hova megyünk, miből vagyunk, és hogy miért nem tudunk megmagyarázni mindent. Mindig olyan után kutatunk, amire nem elég a hipotetikus mese és a Csak!
Amit nem értünk arra azt mondjuk: Isten. Aztán rájöttünk, hogy csomó mindent igazából meg tudunk érteni. Elkezdtünk érteni, és voltak akik egyre vadabbul űzték, és beleőrültek a megértésbe.
Belementünk az anyagba, és a csillagok közé. Elmentünk az atomig. Nem elég. A protonig és az elektronig, de ez sem volt elég. Elmentünk a hadronokig, aztán már mezonokkal és hiperonokkal dobálóztunk. A végén pedig feltörtük a kincsesládát, amiből kiszabadultak a kvarkok. De még most sem tudunk megnyugodni. Nem értjük, nem hisszük el.
De kérdezd meg mi után kutatsz, a végén a lehetetlennel talákozol és hiába keresed elszökik, mint az elektron, amelyik az egyik arcát mutatja, miközben a másikkal kinevet. Belenyúlsz az atomba és szétfolyik. Amíg nézed golyókból van, de ha meg akarod fogni fénnyé hal. Megnézed és azt mondod ez lehetetlen. Hát ezt meg ki küldte ide. És magadra nézel, én is fény vagyok?
És megállok a végtelen lába előtt és fejet hajtok. És a kutatók a papjaink. Ők akik azt mondják nem elég a Csak, de minden egyes újabb lépcsőre ők is letérdelnek. Tagadják, de nem kutatnák, ha nem hinnének benne. Aztán amikor megtalálják, leesik az álluk, és azt mondják, ez a Természet csodája.
Čovjek je uvijek tražio svoje ograde. Nije mogao odoljeti da ne ide dotad gdje može. Željeli smo shvatiti, odakle smo, kamo idemo, iz čega smo i zašto ne možemo objasniti sve. Uvijek smo istraživali nakon nečeg, na što nije bila dosta jedna hipotetska bajka ili Zato što!
Na ono što ne razumijemo, samo kažemo: Bog. Pa smo shvatili da puno toga se može razumjeti. Počeli smo razumjeti i bili su koji su to sve divlje radili, pa su poludili u razumjenje.
Ušli smo u materiju i među zvijezde. Otišli smo do atoma. Nije dosta. Do protona i elektrona, ali ni to nije bilo dosta. Otišli smo do hadrona pa smo bacali s mezonima i hiperonima. Na kraju smo probili ladicu s draguljima, iz kojeg su islobodili kvarci. Ali još uvijek ne možemo se smiriti. Ne razumijemo. Ne vjerujemo.
Ali pitaj se što tražiš. Na kraju ćeš se naći s nemogućnosti i bezveze ga tražiš, pobjegne, kao elektron, koji ti pokazuje jednu licu, a s drugom te ruga. Pipneš atom pa rasteče. Dok ga gledaš sastoji iz kuglica, ali čim ga dodiraš umre za svijetlo. Gledaš ga i kažeš nevjerojatno. Tko je to tu poslao? Gledaš se... i ja sam svijetlo?
Pa prestanem pred noge beskrajnosti i klimnem glavu. Istraživaci su naši svećenici. Oni su koji kažu nije nam dosta Zato što!, ali i oni save koljeno pred svakom stepenicom. Ne bi tražili da ne bi vjerovali njemu. Pa kad ga nađu na trenutak, ostanu otvorenim ustima i kažu: ovo je Čuda Prirode.
Amit nem értünk arra azt mondjuk: Isten. Aztán rájöttünk, hogy csomó mindent igazából meg tudunk érteni. Elkezdtünk érteni, és voltak akik egyre vadabbul űzték, és beleőrültek a megértésbe.
Belementünk az anyagba, és a csillagok közé. Elmentünk az atomig. Nem elég. A protonig és az elektronig, de ez sem volt elég. Elmentünk a hadronokig, aztán már mezonokkal és hiperonokkal dobálóztunk. A végén pedig feltörtük a kincsesládát, amiből kiszabadultak a kvarkok. De még most sem tudunk megnyugodni. Nem értjük, nem hisszük el.
De kérdezd meg mi után kutatsz, a végén a lehetetlennel talákozol és hiába keresed elszökik, mint az elektron, amelyik az egyik arcát mutatja, miközben a másikkal kinevet. Belenyúlsz az atomba és szétfolyik. Amíg nézed golyókból van, de ha meg akarod fogni fénnyé hal. Megnézed és azt mondod ez lehetetlen. Hát ezt meg ki küldte ide. És magadra nézel, én is fény vagyok?
És megállok a végtelen lába előtt és fejet hajtok. És a kutatók a papjaink. Ők akik azt mondják nem elég a Csak, de minden egyes újabb lépcsőre ők is letérdelnek. Tagadják, de nem kutatnák, ha nem hinnének benne. Aztán amikor megtalálják, leesik az álluk, és azt mondják, ez a Természet csodája.
Čovjek je uvijek tražio svoje ograde. Nije mogao odoljeti da ne ide dotad gdje može. Željeli smo shvatiti, odakle smo, kamo idemo, iz čega smo i zašto ne možemo objasniti sve. Uvijek smo istraživali nakon nečeg, na što nije bila dosta jedna hipotetska bajka ili Zato što!
Na ono što ne razumijemo, samo kažemo: Bog. Pa smo shvatili da puno toga se može razumjeti. Počeli smo razumjeti i bili su koji su to sve divlje radili, pa su poludili u razumjenje.
Ušli smo u materiju i među zvijezde. Otišli smo do atoma. Nije dosta. Do protona i elektrona, ali ni to nije bilo dosta. Otišli smo do hadrona pa smo bacali s mezonima i hiperonima. Na kraju smo probili ladicu s draguljima, iz kojeg su islobodili kvarci. Ali još uvijek ne možemo se smiriti. Ne razumijemo. Ne vjerujemo.
Ali pitaj se što tražiš. Na kraju ćeš se naći s nemogućnosti i bezveze ga tražiš, pobjegne, kao elektron, koji ti pokazuje jednu licu, a s drugom te ruga. Pipneš atom pa rasteče. Dok ga gledaš sastoji iz kuglica, ali čim ga dodiraš umre za svijetlo. Gledaš ga i kažeš nevjerojatno. Tko je to tu poslao? Gledaš se... i ja sam svijetlo?
Pa prestanem pred noge beskrajnosti i klimnem glavu. Istraživaci su naši svećenici. Oni su koji kažu nije nam dosta Zato što!, ali i oni save koljeno pred svakom stepenicom. Ne bi tražili da ne bi vjerovali njemu. Pa kad ga nađu na trenutak, ostanu otvorenim ustima i kažu: ovo je Čuda Prirode.
#Kisvakond #államvizsga #bogár
- Ali i prošli put sam imala bubu za sreću, a mi nije pomogla.
- ... Kisvakond jede bubu za doručak.
:D
- ... Kisvakond jede bubu za doručak.
:D
Aurea mediocritas
avagy útmutató leendő gyermekeimnek
Mindig a középutat válaszd, és maradj egyensúlyban. Ha a mérleg kibillen is, te csak a harmóniát keresd.
Légy nyugodt, de tudj lelkesedni.
Legyél türelmes, de ne húzd az időt.
Legyél rugalmas, de ne legyél csapongó.
Legyél alázatos, de ne alázd meg magad senkivel szemben.
Legyél hű az elveidhez, de ne akarj azokkal legyőzni másokat.
Fogadd el, ha mások máshogy gondolkodnak, de tudd, hogy te ki vagy, és hogy te mit gondolsz. Legyen véleményed. Ne ítéld el mások véleményét olyan témában, melyben te nem foglalsz állást.
Ne ítéld el azt, aki más, de ne is akarj rá hasonlítani.
Tartsd magad a hagyományokhoz, de ne a hagyományoknak és a hagyományőrzésnek élj. A világ változik, és új hagyományok születnek. Építsd te az új hagyományokat.
Higgy abban, hogy a világ és az emberek jók, de ne legyél naiv. Értékelj reálisan.
Törekedj jó célok felé és tedd a jót, de légy racionális. Tudd a határaidat, és csak azon belül cselekedj.
Nem mindig az a jó, ami adott pilanatban jó. Ne dicsérj olyat, ami nem jó, de dicsérj meg mindent, ami kicsit is átlag feletti. Tedd szóvá az értékeket.
Tartsd magad az időpontokhoz, ne várass meg senkit feleslegesen, de ne légy merev.
Ha szomorúság ér, ne szégyelld kimutatni a fájdalmadat, de ne ragadj bele az önsajnáltatásba.
Olvass költőket. Értsd a természettudományokat. Legyél naprakész a világ dolgaiban.
Tanulj mindenből, de tudj nemet is mondani, mert eláraszt az információ és szétaprózódsz. Tanulj meg szünetet tartani, de dolgozz keményen.
Építs kapcsolatokat, de ne félj egyedül maradni.
Tartsd magad távol a szélsőségesen vélekedő emberektől. Te ne szidj senkit és semmit. Állj be zászlók alá, de ne te legyél a zászló. Vigyázz, hogy ne veszítsd el barátaidat politikai viták miatt.
Fogadd el a kritikát, de ne hibáztasd magad. Mindenki hibázik. Tudd azt, amikor nem érdemelted meg.
Ha valami rosszul esett, mondd ki. Nincs értelme tárolni. Vigyázz a stílusra.
Tartsd a rendet, és a rend megtart téged. De ne a rendnek élj, és ne vessz bele a részletekbe.
Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan.
Kérdezz rá a miértekre is.
Imádkozz, de ne légy bigott.
Higgy a fejlődésben, de ne vesd meg a régi jól bevált módszereket.
A technika vívmányai segítségünkre vannak, de sokszor rabul is ejthetnek.
Az eszeddel gondolkozz, de higgy a szívednek is.
Tiszteld az öregeket, mert ők neveltek fel téged, és tiszteld a fiatalokat, mert övék a jövő.
Alkoss maradandót, de ne kérdezd meg magadtól naponta, hogy mi az élet értelme. Néha viszont kérdezd meg.
Maradj ember minden körülmények között, mert ember vagy.
Keresd az egyensúlyt, keresd a stabilitást, keresd a harmóniát, fiam!
Mindig a középutat válaszd, és maradj egyensúlyban. Ha a mérleg kibillen is, te csak a harmóniát keresd.
Légy nyugodt, de tudj lelkesedni.
Legyél türelmes, de ne húzd az időt.
Legyél rugalmas, de ne legyél csapongó.
Legyél alázatos, de ne alázd meg magad senkivel szemben.
Legyél hű az elveidhez, de ne akarj azokkal legyőzni másokat.
Fogadd el, ha mások máshogy gondolkodnak, de tudd, hogy te ki vagy, és hogy te mit gondolsz. Legyen véleményed. Ne ítéld el mások véleményét olyan témában, melyben te nem foglalsz állást.
Ne ítéld el azt, aki más, de ne is akarj rá hasonlítani.
Tartsd magad a hagyományokhoz, de ne a hagyományoknak és a hagyományőrzésnek élj. A világ változik, és új hagyományok születnek. Építsd te az új hagyományokat.
Higgy abban, hogy a világ és az emberek jók, de ne legyél naiv. Értékelj reálisan.
Törekedj jó célok felé és tedd a jót, de légy racionális. Tudd a határaidat, és csak azon belül cselekedj.
Nem mindig az a jó, ami adott pilanatban jó. Ne dicsérj olyat, ami nem jó, de dicsérj meg mindent, ami kicsit is átlag feletti. Tedd szóvá az értékeket.
Tartsd magad az időpontokhoz, ne várass meg senkit feleslegesen, de ne légy merev.
Ha szomorúság ér, ne szégyelld kimutatni a fájdalmadat, de ne ragadj bele az önsajnáltatásba.
Olvass költőket. Értsd a természettudományokat. Legyél naprakész a világ dolgaiban.
Tanulj mindenből, de tudj nemet is mondani, mert eláraszt az információ és szétaprózódsz. Tanulj meg szünetet tartani, de dolgozz keményen.
Építs kapcsolatokat, de ne félj egyedül maradni.
Tartsd magad távol a szélsőségesen vélekedő emberektől. Te ne szidj senkit és semmit. Állj be zászlók alá, de ne te legyél a zászló. Vigyázz, hogy ne veszítsd el barátaidat politikai viták miatt.
Fogadd el a kritikát, de ne hibáztasd magad. Mindenki hibázik. Tudd azt, amikor nem érdemelted meg.
Ha valami rosszul esett, mondd ki. Nincs értelme tárolni. Vigyázz a stílusra.
Tartsd a rendet, és a rend megtart téged. De ne a rendnek élj, és ne vessz bele a részletekbe.
Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan.
Kérdezz rá a miértekre is.
Imádkozz, de ne légy bigott.
Higgy a fejlődésben, de ne vesd meg a régi jól bevált módszereket.
A technika vívmányai segítségünkre vannak, de sokszor rabul is ejthetnek.
Az eszeddel gondolkozz, de higgy a szívednek is.
Tiszteld az öregeket, mert ők neveltek fel téged, és tiszteld a fiatalokat, mert övék a jövő.
Alkoss maradandót, de ne kérdezd meg magadtól naponta, hogy mi az élet értelme. Néha viszont kérdezd meg.
Maradj ember minden körülmények között, mert ember vagy.
Keresd az egyensúlyt, keresd a stabilitást, keresd a harmóniát, fiam!
Részecske-élet
Fényből születtem
Kvarkokból képzelem
Téridőben lételem
Protonba bújni védtelen
Leptonon száguldni végtelen
Ha fénnyé halok véletlen
S kvarkokra szétesem
Akkor is létezem.
Kvarkokból képzelem
Téridőben lételem
Protonba bújni védtelen
Leptonon száguldni végtelen
Ha fénnyé halok véletlen
S kvarkokra szétesem
Akkor is létezem.
Íme a várva várt fordítás: Hol vagy?
Hol az erős keleti fúj
Hol a sirály vízre lapul
Az út felettem halad el
A sárban alattam süllyed el,
És már távozik az Isten,
Az árnyék egyre hosszabb itt lenn,
Ott öleltél meg. A szél
cinkosan nevetve beszél
Sálamat kobozva hív
Most már egy cigit két szív szív.
Hol a sirály vízre lapul
Az út felettem halad el
A sárban alattam süllyed el,
És már távozik az Isten,
Az árnyék egyre hosszabb itt lenn,
Ott öleltél meg. A szél
cinkosan nevetve beszél
Sálamat kobozva hív
Most már egy cigit két szív szív.
Önismeret II. avagy Reflexió a Hajnali részegség soraira
Elmondanám ezt néked, ha nem unnád
egy pillanatra abbahagytam a munkát,
S belenéztem. Magamba, csendben.
S keresni kezdtem, hova tűntem.
Konyhakocka-pucolás, pipa
Korrekt a bizonyítás, pipa
Négytől hatig mosás,pipa
Öt előadás, pipa
De tartani se jobb. Mára ez is pipa.
A naplóból halott
határidőnapló lett.
De a szívem mégis izgatta
a negyven cigaretta,
meg más egyéb is, a fekete, minden,
a homlokomon porladó barkahamu.
Hát te mit kerestél
ezen a Földön, te is rabságba estél?
S most pont azt űzöd, amit megvetettél?
Ó az a küzdő, lázadó, kamaszszív.
Gránátba feszült robbanás,
A belső kénsavas félelem, a Magány,
Külsőleg pedig dacos,
zárkáját tépő oroszlán,
Mely lekushad az idomárja láttán,
de morog, s fülét hegyezi.
Hittem, hogy én majd jól csinálom.
Te bőröndbe zárt Fiatalság,
értékek, naiv bolondság.
Jó és Rossz, gondolkodás teszi azzá.
S az Isten taposni kezdett.
Ébredj a valóra! -
Riasztotta az óra.
Makacsul berregett tovább. -
Te aki legyőznéd Hannibál hadát,
A kapun kilépni is szorongsz,
És ott van a másik kolonc,
A Megszokás.
S szerelmesen őrzöd kutyáidat,
Mert élve és döglötten is mind hűségesek.
S könnyebb elítélni azt, ami gonosz
De tűrni a szívnek minden sebét s nyilait,
hogy fájjon,
Nem, nem soha! Azt nem hagyom.
S a leroskadt oroszlán szemében ott egy
puha könny.
S az ablakon kinézek e rest éj,
S szemembe tűnik az estély,
Felmásztam Magasra, Isten hegyeire.
Dupla keréken Szent Péter tereire,
és ott az a patkós ország,
ahol hagytam szívem egy darabját,
csukott szemmel még mindig érzem
a keringő alaplépését.
A kávés csészékbe zárt kacagás,
Csodás, halk, lágy, női suttogás,
S angyali zene, mely gyógyítja a szivet.
Bizonyítványok a fiókban, fecnik
Emlékérem, jelesek.
Féltve őrzött köszönetek,
szeretlekek.
Össze nem tépett SMS-ek,
képek titokban,
filléres emlékek egy dobozban.
Egy halk, de igaz barát,
S egy egészben lévő család.
Magvető, fekete reverendába öltözött.
S a kagyló önnönmagától
kitárulkozik, s osztja gyöngyeit.
S onnantól a világ hegyeit birtokolja,
de adni csak azt tudja, ami ő.
Tanulva tanít, adva kap,
s elfogadják ha elfogad.
A templom bálványával együtt romba dőlt hát.
Saját istene döntötte porba.
Ő maga pucolta két kézzel a téglát,
kesztyű nélkül rakta
rendezett halomba.
Most vár.
De nem lesz belőle bazilika már.
Soha.
Csak kandalló tűzzel, vagy egy iskola.
De jobb ez így. És nézd csak,
talán mégis van miben hinnem.
S azt is tudom, hogy el kell mennem innen,
Vagy nem is tudom, a ködben
az ember csak visszadöbben-
ni tud, s előre csak kicsit lépked.
De minden kitisztul, a végén, ha leélted,
S akkor, ha a hamu egész arcodat borítja
A halál mosolyogva a kezed megszorítja.
De mégis hiszem és vallom zavartan
Mint egykor Kosztolányi hajdan
Hogy itt, ahol lelkek és göröngyök közt botoltam
Talán mégsem hiába voltam.
egy pillanatra abbahagytam a munkát,
S belenéztem. Magamba, csendben.
S keresni kezdtem, hova tűntem.
Konyhakocka-pucolás, pipa
Korrekt a bizonyítás, pipa
Négytől hatig mosás,pipa
Öt előadás, pipa
De tartani se jobb. Mára ez is pipa.
A naplóból halott
határidőnapló lett.
De a szívem mégis izgatta
a negyven cigaretta,
meg más egyéb is, a fekete, minden,
a homlokomon porladó barkahamu.
Hát te mit kerestél
ezen a Földön, te is rabságba estél?
S most pont azt űzöd, amit megvetettél?
Ó az a küzdő, lázadó, kamaszszív.
Gránátba feszült robbanás,
A belső kénsavas félelem, a Magány,
Külsőleg pedig dacos,
zárkáját tépő oroszlán,
Mely lekushad az idomárja láttán,
de morog, s fülét hegyezi.
Hittem, hogy én majd jól csinálom.
Te bőröndbe zárt Fiatalság,
értékek, naiv bolondság.
Jó és Rossz, gondolkodás teszi azzá.
S az Isten taposni kezdett.
Ébredj a valóra! -
Riasztotta az óra.
Makacsul berregett tovább. -
Te aki legyőznéd Hannibál hadát,
A kapun kilépni is szorongsz,
És ott van a másik kolonc,
A Megszokás.
S szerelmesen őrzöd kutyáidat,
Mert élve és döglötten is mind hűségesek.
S könnyebb elítélni azt, ami gonosz
De tűrni a szívnek minden sebét s nyilait,
hogy fájjon,
Nem, nem soha! Azt nem hagyom.
S a leroskadt oroszlán szemében ott egy
puha könny.
S az ablakon kinézek e rest éj,
S szemembe tűnik az estély,
Felmásztam Magasra, Isten hegyeire.
Dupla keréken Szent Péter tereire,
és ott az a patkós ország,
ahol hagytam szívem egy darabját,
csukott szemmel még mindig érzem
a keringő alaplépését.
A kávés csészékbe zárt kacagás,
Csodás, halk, lágy, női suttogás,
S angyali zene, mely gyógyítja a szivet.
Bizonyítványok a fiókban, fecnik
Emlékérem, jelesek.
Féltve őrzött köszönetek,
szeretlekek.
Össze nem tépett SMS-ek,
képek titokban,
filléres emlékek egy dobozban.
Egy halk, de igaz barát,
S egy egészben lévő család.
Magvető, fekete reverendába öltözött.
S a kagyló önnönmagától
kitárulkozik, s osztja gyöngyeit.
S onnantól a világ hegyeit birtokolja,
de adni csak azt tudja, ami ő.
Tanulva tanít, adva kap,
s elfogadják ha elfogad.
A templom bálványával együtt romba dőlt hát.
Saját istene döntötte porba.
Ő maga pucolta két kézzel a téglát,
kesztyű nélkül rakta
rendezett halomba.
Most vár.
De nem lesz belőle bazilika már.
Soha.
Csak kandalló tűzzel, vagy egy iskola.
De jobb ez így. És nézd csak,
talán mégis van miben hinnem.
S azt is tudom, hogy el kell mennem innen,
Vagy nem is tudom, a ködben
az ember csak visszadöbben-
ni tud, s előre csak kicsit lépked.
De minden kitisztul, a végén, ha leélted,
S akkor, ha a hamu egész arcodat borítja
A halál mosolyogva a kezed megszorítja.
De mégis hiszem és vallom zavartan
Mint egykor Kosztolányi hajdan
Hogy itt, ahol lelkek és göröngyök közt botoltam
Talán mégsem hiába voltam.
Amikor valaki épít
Úgy
gondolom, hogy amikor valaki haszon nélkül teszi, amit tesz, csodálatra
méltó. Lehet, hogy körülötte Ukrajnák, Boszniák és Szíriák tombolnak,
de ő épít. Csak egy kicsit, csak nagyon egyszerűen, de valamit mégis
tesz a környezetében. Nem rejti véka alá, nem magának csinálja, de
önmagától, és magát. Nézd meg te is: szállj le a HÉV--ről Aquincumnál,
és sétálj ki a Dunapartra. Fenomenális. Like.
A zene az kell
Nem tudom voltatok-e már úgy, hogy egy zenét hallgatva úgy éreztétek, gyógyít. Én már sokszor. Gyógyszer. Ez jut eszembe, de nem is gyógyszer, vitamin. Talán semmi különös nincs a dallamában, de mégis úgy érzed, hogy emelkedik valami a lelkedben. Olyan, mint amikor a találkozóra készülsz a kedveseddel azzal a szelíd bizsergő kaviccsal a gyomrodban. Fáradt vagy és nyűgös, de mégis emelkedsz fel fel fel fel és fel. Nem le, fel. A pánsíp fátyolos lágysága, a dob ritmikus üteme, az a konszonáns harmónia, az egyszerű hangok egymásutánjából fakadó modernség. A hangszerek párbeszéde. Szavak nélkül. Ide már nem kellenek szavak, ez valamilyen másik dimenzió. Címtelen dal, senki dala... most már az enyém! És gyógyulok.
Gdje si?
Gdje najveći vjetar puše,
Gdje galebi vodom plove,
Put je iznad glave moje,
A blato je ispod mene,
Krasan odlazak Boga,
Sve duža je moja sjena,
Tamo si me zagrlio.
Vjetar je moj šal ukrao,
Sad nosi taj šal i šalu,
Srca puše cigaretu.
Gdje galebi vodom plove,
Put je iznad glave moje,
A blato je ispod mene,
Krasan odlazak Boga,
Sve duža je moja sjena,
Tamo si me zagrlio.
Vjetar je moj šal ukrao,
Sad nosi taj šal i šalu,
Srca puše cigaretu.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
-
Értsétek meg végre már törékeny az igazság mint az üvegpohár ember ember felett ember dolgok felett igaz szívvel ítéletet nem tehet emberség...
-
A világ olyan gyorsan fejlődik, hogy az emberi kultúra nem képes a lépést tartani. Az elmúlt húsz-harminc évben nagyobb és gyorsabb fejlődés...
-
Ki látta őt? Senki. Minden túl mélyen volt. Egy sötét lyukban, ahova senki nem akart lenézni. Túl mélyen volt, és fáradságos kiásni. Ő tudt...
