Hittem az egy Istenben,
Mindenható Egyházban,
Mennyben és a földben, túlvilágban,
A Jézus Krisztusban, karácsony, Máriában,
Poncius Pilátus gonoszságában,
a tényekben, hogy megfeszítették
meghalt, és eltemették.
Poklokban, a tűzben,
ördögök, keserű bűzben,
s hogy harmadnapon valami történt,
megírta a törvényt,
s jobbról most ő áll a poszton,
uralkodik volton, s a moston,
Szentlélekben nem hittem,
nem tudtam, hogy honnan nézzem,
és hogy mi a csuda ő,
s Anyaszentegyház, a nő.
Hittem a szépben,
a tökéletességben,
hogy bölcs lehetek, kiváló,
a törvény egyszerűségében,
hogy szeretnem kell, semmi az egész,
nagyon merész,
szerettem akik ott voltak,
és a szálak szétbomoltak,
és most itt állok a jóság,
a másik oldalon az örökkévalóság,
és azt kérdezem, Jézus,
miért? minden hiába!
és boldog lehet az is, aki Indiába
született, nem katolista,
vagy szülessen, fokföldre, ide európába
bárhol, és nincs is istene,
mivel kevesebb az ő Hiszekegye?
állok a világ közepén, egyedül a tervvel,
és azt kérdezem Jézus,
mihez kezdjek evvel?
miért hazudjam, hogy hiszek,
és miért válasszam azt az utat, amit te kérsz,
miért lehetnek boldogok akik nélküled élnek,
és miért nem lehetek én korlátlan,
és miért és miért és miért, és olyan gyenge ez a vers,
olyan gyenge, amilyet még sosem írtam,
csak amikor sírtam,
most nem sírok,
csak kényszerből írok,
ezzel mihez kezdjek,
a világ itt áll velem szemben,
minden nap beszélek vele,
és csak szétcincál,
és kérdezem, ki vagyok én,
a kupac tetején,
a hegy tetején,
vagy a parkban
madárdalban
a csöndben
a sörben,
vagy valahol,
ahol a hal kamatyol,
víz alatt,
összezavarodtam,
nincs jelenem, csak múltam,
és a jövőt hova indítsam,
és miért oda,
ahova gondoltam,
s ha kérdezik, katolikus,
s ha te kérdezed, barátom,
neked elmondom:
útjavesztett,
elsüllyedt hajó,
s hogy mi az érték, azt tudni volna jó,
de minél többet keresem,
annál üresebb a kezem.
Mindenki más,
annyi vonás,
tüzes
és én én vagyok, más,
valami nem stimmel,
és ő is ugyanolyan
de félek tőle.
Ez nem olyan,
én vanília, te citrom,
megbeszéltük,
mert a citromot más néven felelősségnek nevezik.
Miért csinálom,
miért,
miért
miért
hogy mi az érték, azt tudni volna jó,
mert ami eddig volt porrá összeomlott,
s most itt állok a romhalmaz tetején,
egyedül, a sion hegy alatt,
ahol csöndesen és váratlanul,
nem harsonával, hanem néma igaz öleléssel,
talán nem is érzem, nem is hiszem ezt sem igazán,
de szeretnék benne hinni,
vagy valamiben... nem tudom.
Fáj ez a fajta hit, megoszthatatlan,
nem mondhatom el senkinek csak van,
az én hitem, és megoszthatatlan,
nem mondhatom el, csak van,
hiszem, hogy mindenkit hite szerint mérnek
és a talentumokból is csak annyit kérnek
vissza, ami adatott,
hiszem hogy van a világon jóság,
s hogy néha rámkacsint az örökkévalóság
véletleneken keresztül,
hiszek az emberekben,
a jóságban a szeretetben,
a kedvességben, a mosolyban,
s hogy a jó mellett a gonosz is jelen van,
hiszem, hogy a jóra törekszel,
ember,
naiv,
hiszem, hogy én is lehetek jobb,
hiszem, hogy a boldogság mindenkié,
hiszem, hogy van valaki, aki nékem adatott,
hiszem, hogy léteznek hullámhosszok,
és legyél hívő, ateista bármi,
nem a te hibád,
bármilyen vagy is, boldog lehetsz,
és nem jön harsonával,
csak néma igaz öleléssel,
hiszek egy ölelésben, mindenható mosolyban,
jóságban szeretetben, kedvességben otthonban
hiszem,
hogy van tökéletesség, hibám bocsánatát,
az örök életet, és a feltámadást.
