Halálraítélt - törött szonettdarabok

Cetlik lógnak a piszkofehér falon
A végzet ott kopog az esős ablakon
Változás, te ócska céda, agyadra
ment a hipnózis, a gyenge Nem!, a gyatra,
Széles amplitúdólengés,
Mentőcsónakkal halottmentés,
Szakadatlan felhőszakadás,
A tüdődön egy új és régi hasadás,
Melyeken átszivárog a dohos levegő,
a poros  egyenetlen temető,
hol a hullák kupacolva fedetlen
egymáson fekszenek temetetlen.
Meghalt, de kísért.
Mindennap hazakísért.

A cetlik ott lógnak a piszkos, fehér falon.
Megjegyzésre várnak szavak a papíron.
Ráció, te vagy a barátom, az egyetlen élő
Az erős Nem! és a hosszú,  megkeményített ő.
Fekszenek a földig rombolt álmok
melyeknek temetőjében császkálok.
Haragtalanság a képen, meg szakadt felhő
És elsimitja a hegeket a szellő
Az idő és némaság halottfuvallata,
hogy görcsbe rándul a föld gyomra alatta,
mikor eszébe jutnak a befedett holtak
kik fölött most nefelejcs, s mit fölé gravíroltak:
Meghalt, de kísért,
mindennap hazakísért.