karácsonyi boldogság

Pótszem nélkül színes fénygömbökké pocsolyásodott LED-ek random szóródva egy egyenlő szárú háromszögnyi területen, kedvesed karjában, s a kisded is alszik. 

Korai sirató

Harminchat fokos lázban hívnálak mindig,

s te nem vagy elérhető, anyám.
Mint lenge, könnyü lány, ha odaintik,
kinyujtóztál a kórházi ágy matracán.
Harsogó kacajból és bölcs szavaidból
próbállak visszatáncolni téged;
de nem futja, már látom, az időből,
a sejtdetonáció eléget.

Utoljára még dobozokért mentem, 

a Covid vége volt,

S ez összekuszálódott Budautcán

indulásra készen állt a Ford.

Levelet, kötetet írtam neked,

Aggódtam, annyi sokat fogytál,

Én, konok spenótot is szereztem

S te már sehol se voltál. 

Tőlem elvetted, kések alá dugtad

Édes emlőd s agyad,

Istápoltad fiaid, helyre raktad,

S lám, mégse mentetted meg magad?

E-mailünk, olvastad, átírtad, javítottad,

Mondtad: Ne úgy, pozitívval fejezzem!

Most a klinikán lóg megbéklyózott csuklód,

Hát, jól átvertél engem!

Ettelek volna meg!... Te szanaszét

Osztogattad magad - kértem én?

Miért jártattad rongyosra a szádat?

Hogy a "legodaadóbb tanár" legyél

Az iskolacímer közepén?

Örülnék, ha egyest adnál még egyszer!

Boldoggá tenne, s igazamig vitáznék,

Haszontalan vagy! Nem-lenni tetszelegsz

S mindent elrontasz, te áttét!

Nagyobb önbecsapó vagy mint bárki

Kit elragadnak csip-csup sikerek!
Suttyomban elhagytad egy életen át 

Sulykolt józan, épeszű hitedet.
Azért adtál harminc évig hizelegve
Hogy hibáztass érte az utolsó órán?
A lányodnak kél átkozódni kedve -
Nem hallod, anyu? Szólj rám!

Elcsitulgat lassacskán a lelkem,
A sok történet kuka. 
A bolond, ki csüngött anyja szavain
Észreveszi, hogy milyen egoista.
Kit anya szült, az mind csalódik végül,
Vagy így, vagy úgy, de talán jobb ennek így lenni,
Sorban, mintha egy anya kíséri végig
Gyermekét meghalni.

Anya, ne hagyj itt

Pici vagyok, mi lesz, ha kilépsz az ajtón?

Örökre a mindjárt, mit jelent, nem tudom!

Vegyél karodba, úgy félek, ölelj meg forrón!

Nem beszélsz hozzám, magam orra bukom.

Parókák és maszkok, sok magányos állat.

A nap is szipogva süt, hüppögi a meséket,

Felsírok éjszakánként, hogyha nem talállak.

Én nem így képzeltem el ezt az egészet. 

Nekem anyuillat ül a szombatlepedőkben,

Kedves biztató szavad, harsány nevetés,

Most halálszag  terjeng kinn a levegőben

Hozzád bújhatok még egyszer? Kevés!

Csak a dagadt ruhát cipelted, kértem én?

Szórtad magad idegeneknek, nem értem én.

Alkudozom, csak még egy napra kérem én!

Anya, ne hagyj itt, fél a kislány és én!