Referencia-idézet

"Sokáig még szerelmes voltam. Szerelmes az érintésbe. Szerelmes az ölelésbe. Vártam. Két hónapot adtam az újrakezdésnek. És egy nap azt mondtam elég. Nem várok tovább. Annyira vártam, hogy néha már-már beteg voltam attól a gondolattól, hogy ő kell nekem, mert még az elveimet is kezdtem az övéihez alakítani. És amikor azt vettem észre, hogy már nem vagyok önmagam, csak egy szajkó, egy uborka, ami rátelepszik másokra, akkor azt mondtam, ELÉG VOLT!
Egy hetem volt egyedül. Nem csináltam semmit, és nem történt semmi. Rettenetesen rosszul éreztem magam. Azt hiszem az a hét egy tömény imádság volt, csak nem tudtam róla. Van aki csendmeditációnak nevezi. Teljesen üres volt a fejem, és az egész lelkem. Nem tudtam gondolni semmire, csak ültem egész nap. És nem történt semmi. Még a telefon sem csörgött. Egyik nap lementem a ...tóra, és döntöttem. Egyszerűen csak döntöttem. Úgy döntöttem, hogy elengedem. Megszüntetem magamban az érzést. Kértem hozzá egy adag segítséget. Kaptam. Segítettek abban, hogy tudjak akarni. Hogy tudjam akarni az egyedüllétet, és ne fussak vissza a biztonságba. Addig azért voltam szerelmes, mert szerelmes akartam lenni. És utána azért nem voltam az, mert már nem akartam az lenni.
Nem tudnám vele újrakezdeni. Már nem. Senkivel sem.
Barátként váltunk el. Azóta úgy beszélgetek vele, ahogy talán soha nem beszélgettem vele mielőtt szakítottunk. Tudom, hogy a szeretetnyelve a segítségnyújtás, a szívesség. És hogy ezt tudom, azt is tudom, hogy még mindig szeret, mert tudom, hogyan szeret. Nem az én nyelvemen, de attól még kötődik hozzám. Ahogy én is. Már nem zsongok, de jó rá gondolni. Már nem bazsalygok, csak emlékezek. Most már végre látom is, nem csak nézem. Holnapután élőben is látni fogom, és örülök neki."

Csalán

"Ma már csak néhány ház romját találod ott, és szemetet, piszkot, törmeléket, gazt. És sok-sok csalánt, ami az emberek után maradt. Mert tudod, valahogy így van ez: az ember jár-kel a vikágban, mint valami nyugtalan vadállat, és valamit keres. De alighogy megtalálja, már hasznot akar belőle, és ezzel el is rontja a dolgokat. Mert a világ nem arra való, hogy hasznot hozzon valakinek. A világ arra való, hogy szép legyen, békés legyen, jó legyen. Hogy élni lehessen benne, fársadsággal, de haszon nélkül. A haszon a leghaszontalanabb szó, amit az ember valaha is kitalált. Pedig ma mát annyira van vele, hogy ha valami szépet meglát, nyomban arra gondol: mi hasznom lehetne ebből? S ezért van az , hogy amit ilyen céllal fölépít, az hamarosan le is dől. Legtöbbször egy másik ember dönti le, aki irigyli a hasznot, és helyén nem marad más, csak egy folt csalán: az ember örök nyoma."
/Wass Albert/

Az élet dolgai

http://www.youtube.com/watch?v=8P2AT5s1osw&NR=1

Mért van ez így
Mondom legyél jó és tudom, hogy rossz vagyok
Mért van ez így
Csak az erősek győznek, sosem az angyalok
Mikor itt vagyok tudom, hogy mennem kell
S ha indulok, valami máris visszahúz
És tudod, hogy fáj, mert megégetett
Mégis mindig, mindig újra a tűzbe nyúlsz

Mért van ez így
Mért az igazi hervad, mért nem a művirág
Mért van ez így
Mért a cukor az édes, és mért nem az orvosság

Mi már annyira tudjuk a válaszokat
Hogy az Édenig ér már a rengeteg okosság
Hol az almából haraptunk jó nagyokat
És egy falat a végén örökre keresztbe állt

Az égig szállhatnánk, ám ők jól vigyáznak ránk
S mikor nem várnád, utolérnek, eléd lépnek
Ők az élet dolgai

Mért van ez így
Mondom, tanulj fiam, csak tudással érsz tovább
Mért van ez így
Hogy oly magasról néz le a bukott, a hülye diák

S ha a szerelmem elmegy valakivel
Csak sovány vigasz, hogy a barátom vitte el
Ahogy múlik az élet s bölcsebb leszel
Úgy fogy az idő, hogy mikor is használd fel

Az égig szállhatnánk, ám ők jól vigyáznak ránk
S mikor nem várnád, utolérnek, eléd lépnek
Ők az élet dolgai

Az égig szállhatnánk, de ők jól vigyáznak ránk
A szívünk átjárják, kicsit fájnak, kicsit szépek
Ők az élet dolgai

Amikor az ember számológéppel akar sms-t írni, ott már végképp baj van

Sok sok sok... Így sok, hogy mellé az Erste is szórakozik, és hogy az ember egy fitying nélkül itt áll a nagy Budapestben.
Esőben, ázva
ernyő nélkül,
bérlet nélkül
szoknyában szaladva,
alvás nélkül,
kávé,
telefonok sorozata
kártyaevő automata,
és én csak röhögök az egészen,
és nem érdekel semmi.
Nem is én lennék, ha nem velem történne.
Aludni kéne menni.

Dodi ez csúnya volt.

Kurvára végesek vagyunk

Van egy határ. Felső korlát. Lehetsz phd-s, doktorandusz, kőműves, sima tanár, zenész vagy akármi. Mindig van egy lépcső aminél tovább már nem léphetsz, mert felértél az épület tetejére. Beszélhetünk mi matematikusok teljes indukcióról, de ilyen nincs. Ez egy kitalált fiktív hülyeség. A tudásunk véges. Biztos, hogy lesz egy pont aminél többet már nem fogsz tudni megtanulni. Mert véges vagy. Ember. Csupáncsak egy szaros ember. Tele hülye korlátokkal, amiket soha nem lehet levetkőzni. Bármennyire akarod, akkor sem. Soha nem lehetsz végletesen jó sem. Se rossz. Sem isten nem vagy sem sátán. Csak ember. Mindennek vége van egyszer. A szerelemnek is múlnia kell, az életnek is. A barátságoknak is, a rossz érzéseknek is. És nem idegesítő ez? Hát de. Kurvára idegesítő az, amikor mindenhonnan azt éreztetik veled, hogy semmiben sem vagy tökéletes, mert mindig van valaki aki jobb nálad. Igen. NEM akarom ezt elfogadni. NEM akarom. Mindenhol csak egy szarjankó vagy, lehet, hogy nem a legnagyobb, de mit ér az? Mit ér, ha mindig csak másodhegedűs lehetsz?
Két dolgot tehetsz: vagy elfogadod magad úgy ahogy vagy, végesen és korlátosan, vagy a büszkeséget félretéve megtanulod azt a szar parciális törtekre bontást.

Kányádi: Távolodóban

távolra még ellát a szem
de a közeli apróságok
már a betűk is megkívánnak
félkarnyújtásnyi távolságot

és ködösül a távol is
heggyel az ég egybemosódik
és kezded el-elhagyogatni
fontosnak vélt vinnivalóid

süllyedőben emelkedőben
látod a foszló láthatárt is
osztogasd szét amid maradt
ingyen is átvisz ha ki átvisz

s hátra ne nézz kiket szeretsz
a maguk útján nem utánad
mendegélnek akaszd a fára
üresen maradt tarisznyádat

Elegem van a férfiakból

Elegem van belőlük végletesen. Szörnyű népség. Megérthetetlenek.
És hol vannak a normálisak? Ha vannak? Morissons-ban? Mindegyiknek csak egy dolog kell.
Hol vannak? Miért erről kell szóljon minden? Az egész világ erre játszik. Mintha a párkapcsolaton kívül más normális kapcsolat nem létezne, ami értékes. Semmi nem szól szülői tiszteletről, testvérről, barátságról, lelkitársi kapcsolatról, közösségről, mert minden a szerelemről szól. Erről az undormányról. Mert gyönyörűnek tűnik, és csak utána szar, mert kiüresít. Olyan, mint a sósav. Mert amíg tart, nincs barátság, el van felejtve szülő, testvér, rokon, minden, és az egyetlen lelkitárs a férfi. És hogy ne lenne jó érzés cserébe, amikor valaki a hátadhoz ér, egész tenyerével. És milyen szar amikor már nincs tenyér.

Hello world!

A Dodilány köszönettel fogadja a meghívást. Tök megtisztelés Ruppert Péterrel egy blogba írni. Majd igyexem emelni a színvonalat. Lájkoljatok!
Cső Babi néni! Csőöő!

Társszerkesztő

Dodi, a partinagylajos-hős meghívót kapott a blog szerkesztéséhez. Kedves Dodilány, üdvözöllek!

XD

Ugye, hogy már nem is olyan komor! :D

Komjáthy: Emléksorok

Rossz a világ? légy jó tehát magad!
Üres a lét? Adj tartalmat neki.
Az ember szolga mind? Légy te szabad!
Hídd sorsodat bátor versenyre ki!

Böjte Csaba töredék

/töredék/

A lelkünk tele van kisebb-nagyobb vörösiszap-katasztrófákkal. A keresztény ember reményteli. Mert bízik. Hisz abban, hogy van remény. Hogy semmi sincs elveszve.

Jöttem idefelé, és a GPS mindig mondta, hogy merre menjek. Egyszer véletlenül rossz helyen fordultam jobbra. A GPS nem kezdett el szidni, hogy Jaj Csaba milyen szerencsétlen vagy, hogy lehetsz ekkora ökör, többet meg sem szólalok! hanem csak annyit mondott: Újratervezés. Az élő Isten is csak ennyit mond, újratervezés.

Van remény. A világ jó. Sokkal jobb, mint azt ti kedves testvéreim gondoljátok. Annyi jó ember van a világban. A költségvetésünk 90%-a adományokból tevődik össze. A kárpátmedencei jó emberek adományaiból. Én hiszem, hogy az emberekben ott van a jó. (Tényleg elhiszi? Egyszer Dodi is valami ilyesmit írt az egyik esszéjében: hogy minden ember alapvetően jó, mert a jóra törekszik. Hát az én világnézetem kicsit más. Csak a kisfiúkat ha vesszük: Puff, puff bumm bumm, rombolás. A rossz az ösztönök szintjéig bennünk van. És van olyan ember, aki ebben nem hisz?)

13 milliót kaptunk, hát úgy gondoltam, hogy felújíttatok belőle egy házat Szovátán. Fél év eltelte után egyszer csak jön a telefon, hogy az épület kigyúlt. Azonnal bepattantam az autóba, nagyon gyorsan leértem Szovátára. És csak álltam a lángoló épület előtt, és a szívem ilyen kicsire összeszorult. Azt mondtam, Istenem, minek csinálom én ezt? Miért nem lehetek én is egy egyszerű plébános, csak ülnék a plébániámon... Lehajoltam, és felvettem egy marék üszköt. Parázs is volt benne. Jól összeszorítottam, és azt gondoltam, a gonosz lélek akarja, hogy bedobjam a törülközőt. De én nem fogom bedobni. Újraépítem. Azóta 3 ház áll azon a telken, és 130 gyerek jár oda.
(Basszus, ehhez képest mi az, hogy nekem ellopták a pénztárcámat? 8000 Ft-tal. Semmi. Megcsináltatom az irataimat újra, és kész.)

Én hiszek a szeretet győzelmében. Az egyik kollégánk alkoholista volt, több botrányt is kavart, hát már már ott tartottam, hogy elküldöm. Aztán azt gondoltam magamban: Csaba milyen példát akarsz mutatni a gyerekeknek, mint pedagógus? Iszik a kolléga elküldjük, iszik a férjem elválok? Hát úgy döntöttem, hogy a hóna alá nyúlok. Elmentem hozzá beszélgettünk, végülis meggyőztem, hogy menjen el a kórházba. Beültünk az autóba, egész úton a rózsfűzért imádkoztuk. Mikor odaértünk felhívtam a feleségét, és elmondtam neki, hogy álljon a férje mellé, mert nagy szüksége van rá, egyedül nem tud kilábalni ebből a nehéz helyzetből... Aztán odaadtam a férjnek a telefont, az egyik sírt a vonal egyik végén, a másik a másik végén, én meg azt mondtam jól van na, az én számlámra most már eleget sírtatok...
A kolléga a kezelés óta egy csepp alkoholt nem ivott.

Hiszek a szeretet végső győzelmében. Hiszem, hogy van remény. Hiszem, hogy az emberek jók. Hiszem, hogy nincs reménytelen eset. (És tényleg elhiszi. Sugárzik róla, hogy elhiszi.)

Arról, hogy miért érdemes a gumicukorra várni

A világunk azt mondja:
-Azonnal vedd meg. Most. Mire várnál, hiszen megszerezheted. Most élsz. Most van rá lehetőséged. Le fogsz maradni valamiről. A többiek le fognak előzni, mert ők most cselekedtek.
Mit válaszolnak a világnak sokan:
-Hát, lehet, hogy igazad van. Mi van, ha nem lesz több lehetőségem. Ez az egyetlen alkalom. És különben is olyan jó. Miért tagadnám meg magamtól azt ami jó nekem. Hát hiszen szeretem a kényelmet. Mire várjak? Megszerzem, amit akarok.
Mit gondolok én:
-Inkább várok még fél órát, de akkor két gumicukrom lesz. Különben is miről maradok le?

Programelőzetes

Nov. 20. Katalin bál- MKK - Néri Szent Fülöp Ált. Isk.
Nov. 26. Patrocínium- Nagykanizsa Piarista Iskola
Dec. 6. - Mikulás :D
Dec. 14. Rock&Roll party- Papp László aréna, Fenyő Miklós énekel
Dec. 24-26. Csend
Jan. 19. A diótörő- Magyar Állami Operaház

Avilai Szent Teréz Imája

'Hozzon a mai nap belső békét a számodra.
Bízz az Istenben annyira, hogy tudd, pontosan ott vagy, ahol lenned kell.
Ne felejtsd el a végtelen lehetőségeket, amelyek a hitből erednek.
Használd az adottságokat, amelyeket kaptál, és add tovább a
szeretetet, amely megadatott számodra.
Légy elégedett abban a tudatban, hogy az Isten gyermeke vagy.
Legyen ez a tudat **teljesen a tiéd,** és adja meg lelkednek a dal, a
tánc, a hála és a szeretet szabadságát.
Ez mindannyiunké!'

A felhők fölött mindig kék az ég :D

Túl kemény szavak

Legyen meg a te akaratod!
Én ilyet nem mondok soha senkinek. Legyen meg az én akaratom és kész. Amit szeretnék, azt megszerzem. Miért mondanánk épp az Istennek, hogy legyen úgy ahogy ő akarja, ha az embertársainknak sem tudjuk mondani. Nagyon szeretnéd drágám? Na jó egye fene, legyen úgy ahogy te szeretnéd. Nagyon szeretnéd, hogy kivigyem a szemetet anya? Na jó kiviszem.
Mondtam ezeket a szavakat valaha őszintén? Vagy mindig hozzátettem-e, hogy: De azért igazítsd az akaratodat az én vágyaimhoz, légy oly szíves. Túl sok mindent kérek az Istentől. És néha olyan ellentmondásosakat, hogy még magam is csodálkozom, hogy egy matematikus hogy keveredhet ilyen ellentmondásokba. Ha minden kívánságom teljesülne, akkor azt hiszem eléggé zavarban lennék. "Csak követelni tudó gyermek, elhagyatott..." Ezért kellene a kívánságaim helyett azt mondani, hogy legyen meg a te akaratod. Ha ez olyan könnyű lenne.

Arról, hogy minden érzelem kemény döntés kérdése

Dönteni csöndben csak csöndben lehet
Egyedül te vagy, ki magad megértheted
Mások mondanak zöldet feketét,
Temperáikat arcodon kenik szét.
Viszed terhedet, húzod magad után
madzagra kötve, üres fejjel bután
Álljt magadnak csak te parancsolhatsz
A sodródó csónakból ki csak te ugorhatsz.
Vagy homokba is dughatod fejedet
Bekötheted kendővel álmodó két szemedet
Kötözd le erősen és állj a Taigetoszra
És maradj magadnak érzelmeid fogja.
Bánkódj azon hogy sorsod szerencsétlen,
S vacogj egyedül a zúzmarás télben!
Vagy ülj az istenes öreg hintaszékbe
Szállj le csöndjeid titkos rejtekébe.
Evezz a mélyre, és maradj egészen ott,
Ameddig minden csepp könnyed is kihullott,
Nézz fel az égre, és mondd azt, úgy akarom,
Hogy súlyos keresztem itt most neked adom.
S ekkor lehullik szemedről a fátyol
S egy ezüstös kaput látsz ott messze távol
Elindulsz, s az ajtóban hol csönded szíve dobol
Egyszer csak magaddal szembetalálkozol.
S onnantól nem félsz már, és talpra tudsz állni,
Nem sodor érzelem fújjon szél vagy bármi,
Megynugvó lélekkel csak ujjad kulcsolod:
Legyen meg, Miatyánk, a te akaratod!

Kányádi: Vannak vidékek

vannak vidékek gyönyörű
tájak ahol a keserű
számban édessé ízesül
vannak vidékek legbelül
szavak sarjadnak rétjein
gyopárként sziklás bércein
szavak kapaszkodnak szavak
véremmel rokon a patak
szívemben csörgedez csobog
télen hogy védjem befagyok
páncélom alatt cincogat
jeget-pengető hangokat
tavaszok nyarak őszeim
maradékaim s őseim
vannak vidékek viselem
akár a bőrt a testemen
meggyötörten is gyönyörű
tájak ahol a keserű
számban édessé ízesül
vannak vidékek legbelül

Borges: A vak

Nem tudom, milyen arc néz rám, ha szemtől
szembe itt a tükör arcába nézek,
mily régi arc keresi benn a képet,
csöndes haraggal, mely hamar megenyhül.
Kezem sötétben lassan tapogatja
ki láthatatlan arcom. Fény nyilall át
rajtam. Látni vélem hajad aranyját,
bár lehet, hogy már hamuszín takarja.
Hajtogatom, hogy csak minden dolognak
hiú felszíne van számomra veszve.
Ez Milton tanácsa, s ki tudna jobbat,
de betűk és rózsák jutnak eszembe.
Meg az, hogy ha most arcom megleshetném,
megtudnám, ki vagyok, e ritka estén.

Mindenszentekre

A nedves fűszálak csendesen nyögtek
Lépésemre a levelek zizegtek.
A hulló őszi lombra tapostam fájón,
S elmerengtem én a ködös messzi tájon.

Kissé elmélázva néztem a felhőket,
s közben fény borította be a temetőket.
Fény pislogott rám a mécsből ártatlanul,
Előugrott egy gondolat váratlanul.

Hát te mit kerestél itt ezen a helyen?
Embereket? Emberekre vártál? Milyen
láncok tartanak téged, hogy függsz anyagtól,
mocskos élet, mely fél a haláltól!

Mindennapjaid lassan szertehullnak,
Gyermeki képeid lassan megfakulnak
Elvárásaiddal betörsz egy-két ajtót,
S keresel egy istent is magadnak halandót.

Csorognak a percek, a kezed közt szétfolyt
S van emléked arról, hogy egyszer milyen szép volt.
Ülsz a papír fölött hajnalig részegen
Nyugtalanul, célok nélkül, üresen, és mérgesen.

Húsz halottas mindenszentek múlt el.
Talán a kapuban halálom térdepel,
Vagy még kétszerannyi visszavan, nem tudom,
Míg földtakaróvá lesz a kockás paplanom.

A nagy homokórában csupán egy szem voltam.
Életemben annyi görönygyben megbotoltam.
Egy csepp időt kaptam, arra, hogy használjam,
S én pedig, ki tudja, mire pazaroltam.

S ahogyan a kövek között fázva bukdácsoltam,
Senki sem látta, mint egy gyerek sírtam.
Üres szívem sós könnyárban fürdött,
A gondolat pedig űzött, egyre űzött.

Húsz halottas évig hasztalanul éltem.
Minden apró percben valakiktől féltem.
Mit mondok, mit tettem, ha majd engem húznak,
S elébe kerülök a vendéglátó úrnak?

Állok majd egyedül, nem lesznek emberek,
Sírok majd szótlanul, mint egy szidott kisgyerek.
Próbálok előszedni rég temetett képeket,
S fölöttem gyújtják majd a pislákoló mécseket.