Anya, taníts!

Anya, taníts meg élni, 

Szemem először kinyissam résnyi-

re, és meglássalak téged, évnyi

várakozás után pillanatot vésni.

Anya taníts meg bízni,

Ha máshogy, karodban ringva sírni,

Almát enni, puhikára hízni,

Levegőben röp-köröket írni.

Anya, taníts meg aludni,

Úgy szeretek figyelni, tanulni,

De ha elfáradok engedj meglazulni,

Nézz rám, ne tudjak görcsbe gurulni.

Anya, taníts meg imádkozni,

S  hogy hogyan is kell gitározni,

Nem tudom, mit jelent hálát adni,

Csak hangodból tudom kihámozni.

Anya taníts meg nevetni,

Vidámságodat tízszer is átvenni,

Csikizni, emelni, mindent énekelni

Anya, kérlek, taníts meg szeretni!

Kicsim, taníts türelemre,

Homokot szórjak izzó dühömre,

Sárkányommal való küzdelemre,

Szavakkal durván pecsételve.

Kicsim, taníts meg terhet cipelni

Innen nem lehet csak úgy kimenni

Mindent előre gondosan kitenni,

Ázott szárnyam alatt csendesen szipogni.

Kicsim, taníts megragadni 

a pillanatot, a létet, kacagni,

Megállni, nyugodtan vasalni,

Egész nap felesen limlomot matatni.

Kicsim, taníts elengedni,

Szorongó öklöm kiereszteni

Enyém vagy, de ez nem jelentheti,

Hogy támaszom ne lenne neked átmeneti.

Kicsim, taníts meg vezetni,

Példaként is bukva heverni,

Emelt fővel fejemet leszegni,

Kicsim, köszönöm, hogy tanítasz szeretni!

Szomorú, boldog dal

Van már kenyerem, korom is van
Van gyermekem és egész férjem,
A fejem, néha, minek is van?
Van idestova mindig egészségem.
Van kertem, a piros szamócák,
Hajlongnak, édesen mosolyognak,
A ringó rozmaring levélhajócskák
Egy nagy ládában mocorognak.
Van finom, puha takaróm is,
Telefonom, laptopom, tévém,
Van gőzölős jó vasalóm is,
S fagyasztómban mindig egy jégkrém.
Amerre járok, vagy belépek
Magamtól előre köszönök még,
Kettőt előre, egyet hátra lépek
Ha benn lennék, vissza se köszönnék.
Van villanyom, izzik a villany,
Gyűrűm van igaz színaranyból,
S kék töltőtollam vígan illan,
Szájam ma régi dalra hangol.
Hajtottam, szétcincáltam a testem,

S végig maradni hitelesnek, 
És jártam a bús Budapesten,
Megfelelni ezer idegennek.
Mit eldalolok, az a bánat
Nem mondhatnám, sokakat izgat,
S nem jövök, beteg vagyok másnap,
A munka nélkülem is tovaballag.
De néha megállok az éjen,
Zokogva, nevetve öleljem.
S tartom a kincset és nézem,

A kincset, a kicsit, az ölemben.
Mint álmából, aki feleszmél,
Fejéhez csapva haragban,
Agyam kotorászva keresgél,
Hogy jaj! valaha mit akartam,
Mert megvan a kincs, mire vágytam,
A kincs, amiért porig égtem.
Senki vagyok kinn a világban
De otthon vagyok itthon az égben.