Ami utánad maradt

Kifogyott a szappan, 

    tested mostuk vele

Megrepedt a kenőcsös tégely,

    még lábad kentem vele.

Kinőtte a gyerek a rugdalózót, a zoknit,

    ajándék volt, hogy ne fázzon a csemete,

És széttépte a narancsforma szivacsot,

    arcod töröltük vele,

Rongyosra mostam  a tetrapelenkát,

    alattad volt, most a kicsi feneke,

Hullani kezdett a szárazvirág koszorú,

    a párját anyák napjára kérettem rózsaszínűre,

Fiúk rugdossák a levendulabokrot,

    kezeddel ültetted a kertet tele,

Karcos lett az akril tárolódoboz -

    Hűtőrendhez - a teteje

Elfogyott az aszalt paradicsom,
    Mindig javított recept szerint tetted el télire.

Elszáradt az aloe vera, a tiédről szaporítottam,
    Kipusztíthatatlan? Íme.

Így múlnak el a tárgyaid is mindennapjaimból, 

Néha már már nem is emlékezem,

Mikor érintem őket.
Végül reinkarnálódásra várnak 

Valamelyik hulladékudvarban,
Vagy talán égni mennek, vagy temettetni

Kinek-kinek hite szerint.
Csak az a márványkő, az olyan örök,
hogy nem árt neki időjárás,
nem karcolja, tépheti szét senki,
nem fogy el, és nem foszlik szét,
s rugdoshatom is a végtelenségig.
Így hullnak át hulladékká tárgyaid
szeméttenger fájdalomcsillapító 

hullámainak martalékává.
Úgy te hulltál nullává 
a mennyországosan tökéletesre 

csiszolt márvány öröklétbe.