Arról, hogy a jólét az emberek agyára megy - O tome da blagostanje zaludi ljudi

Egy réglátott ismerősöm szájából hallottam a minap. A jólét az emberek agyára ment. Nem csinálunk semmit, mert minek, amikor mindenünk megvan. S amikor pihenünk, akkor sem csinálunk semmit. Videójátékok, mobiltelefonos játékok, facebook-on való kommunikáció, a LOL és a többi. Szívják az emberből az életet, mert bekebezelznek. Nem vagyok többé, mert egy harcos vagyok, vagy őslakos, vagy király, vagy fegyveres gyilkos, vagy rendőrnyomozó. Olyan ember, aki egyébként soha nem lehetnék, csak így. És a fő, hogy nem akarok gondolkodni. Eleget gondolkodom. Legalább arra a kis időre, amíg játszom.

Nekem hiányzik. Hiányzott akkor is. A dalai lámától az idézet: Minden nap tölts el valamennyi időt teljesen egyedül. Frusztrált leszek, ha ezt nem kapom meg. A csöndemet, az én időmet. Amikor  látom, hogy megint negyed 11 és még megfürdetlenül és milliónyi tervvel, gondolattal, nyomasztó dologgal itt ülök a szobámban, békétlenül. Kell az a csönd. Az a csönd, amiben megszólal az Isten. Az én időm, amiben nincs gondolat. A kitöltetlen idő. Hogy másnap továbbléphess, és alkothass újra: gondolattal, szóval, cselekedettel és el nem mulasztással. Mindig van mit alkotni, mindig van mit tenni, mindig van mit csinálni, ez jut eszembe, amikor Margaret Tatcher szavait nézem minden nap: It is far better to do something badly than to sit around idly. Ezt feledteti el a jólét.
Tedd meg a részed! MA! A világ még nem tökéletes, bármennyire is kényelmesen élsz...

Danas sam slušala iz uste mog dragog davnoviđenog poznanika da je blagostanje zaludi ljudi. Ništa ne radimo jer imamo sve. Te kad se odmaramo, tada isto ne radimo ništa. Videoigrice, igrice na mobitelu, komunikacija na fejsu, LOL i tako dalje. Upiju život iz čovjeka jer utljelovljivaju. Ne postojim više jer sam vojnik, domorodac, kralj, ubojica ili policajac. Takav čovjek kakav nikad ne bih mogao, samo ovako. I glavni je da ne želim razmišljati. Razmišljam dosta. Barem na ovo malo vrijeme, kad se igram.

Meni nedostaja i falilo mi je i tada. Citat od Dalaja Lama: Svakog dana provedite neko vrijeme potpuno sami. Frustrirana sam, ako to ne dobijem. Moju tišinu, moje vrijeme. Kad vidim da je opet pola 12 i još uvijek tu sjedim ispred ekrana bez kupnja, s millijun plana, misla, teškim stvarima, bez mira. Treba mi ta tišina. Ta tišina u kojem progovori Bog. Moje vrijeme u kojem nema razmišljanja. Nedopunjene vrijeme. Da sutra možeš ići dalje i stvoriti nešto novo: mišlju, riječju, djelom i nepropustom. Uvijek možeš nešto počiniti, uvijek ima nešto napraviti, to mi pada na pamet svaki dan, kad čitam riječi Margaret Thatchera. It is far better to do something badly than to sit around idly. To ti se zaboravi blagostanje. Počini  svoj dio! Danas! Svijet nije savršen, svakoliko ugodno živiš...