Szerintem innen búcsúzom

Itthagyom a blogot egy időre. Nincs rá szükségem. A képet még nézegethetitek. Akinek írtam az elment, de igazából akkor sem érdekelte amíg itt volt. A "nem mondhatom el senkinek elmondom hát mindenkinek" időszak véget ért. Sokaknak elmondhatom, és ez a legjobb. Eddig is elmondhattam volna, de csak egy valakinek akartam. Álmodozó voltam. Azt hittem szükség van rá. De nincs. A blog megmarad az eredeti szándékkal, verseimnek tárhelyeként. Ha még fogok írni. (Ha még Ruppert Péter fog írni.)

A nem történt semmi mese is befejeződik, mert... az igazság az, hogy valami történt. Nem tudom mikor, de megváltozott.

Sok ember kellett hozzá, hogy most itt legyek, és ezeket a sorokat írjam. És sok régi rita, hogy legyen belőle egy másik, újabb. Kellettek a régi riták, hogy legyen minek megváltoznia. És most itt vagyoooook, valami más, és nincs szükségem magamra. Ez a legjobb. Nincs szükségem a blogomnak a biztonságára. Nincs szükségem a gondolataim biztonságára. Tudom, hogy megállom a helyemet az életben, és nem nyavalygok többé, mert van képességem összeszedni a bátorságomat. Tudom, hogy mindenre képes vagyok. Tudom, hogy az élet szép, és elégedett vagyok. "Vidámság!" Így köszön el mindig az egyik barátom. Milyen szép kívánság! :)

Az egyetlen dolog amire szükségem van, az a mindennapi erő, amit minden nap kölcsönveszek. A mindennapi kenyér. A fohász, hogy minden nap csak annyit kérek, ami aznapra kell. És így minden nap szép. És minden napnak megvan a maga meglepetése. És a végén visszatekintek, és azt veszem észre, hogy valaki egy csokor virággal ajándékozott meg, amiben minden virág egy ilyen szép és sikeres pillanat.
Nevetek mikor azt  mondják, slabo govorite hrvatski, mert utána jön a vámos, akinek csak akkor esik le, hogy magyar vagyok mikor megmutatom az igazolványom. Nem félek amikor össszerosálom magam annyira izgulok, mert tudom, hogy utána milyen jó érzés, amikor az ember legyőzi magát.


Az egész világ mosolyog.
Valami történt gyermekeim. 

Nem harsonával,
Hanem jött néma, igaz öleléssel,
Nem jött szép, tüzes nappalon
De háborus éjjel

Az első versszakot is leírhatnám, de most nem az van bennem. Inkább ez a második. A lényeg csak ennyi. Talán meglátogatott az Isten... néma, igaz öleléssel. Nincs szükségem semmire.