Kávé után hánykolódva

A halál ilyen lehet.
Az éberen leselkedő tudat
Lehetőségei határához ér.
Bekukkantani a titkos szoba,
Az álom, a lehetetlenek ajtaján,
A kulcslyukon, de semmit se lát.
A gondolatokat elmossa a közepes koffein.
Távolodik a szellem, s valahol
Még a Dallas dallama szól.
Most meghalok,  gondolod,
S beletörődsz, béke van.
Nem izgat a holnapi gond,
Hiszen én most meghalok,
S holnap már úgysem leszek.
Elillan az aggodalom,
Mit számít az már,
Hogy a zokni is kimosatlan.
Az agyad még él,  de a test mozdulatlanul,
Összeesve hever, s a szellem is már szabad.
Semmi sincs. Csak a béke.
Már öröm se szomorúság,
sem panasz, éles kritika.
Béke van, halálillatú béke.
S a tudat feladja,  s elalszom.