A nagy számok Bernoulli-féle törvénye

Mindig azt mondják, hogy legyek jó. De miért mindig csak én csak én legyek a jó? Miért ne lehetnék rossz? Aztán majd ha kirosszalkodtam magam, jó leszek. Megegyeztünk? Jó útra térek... és mekkora szenzáció lesz. Igazi pálfordulás. Rosszból jóba változnak át a képek. Utána én leszek a zászlós, elöl menetelő, kardos harcos. Nincs rá elég időm, hogy picit rossz is lehessek? Pedig mindenki ezt csinálja. Piros haj felnyírva, piercing, tetoválás, és utána elmegy apácának? Hát akkor miért pont csak én maradjak meg az átlagemberek posványában átlagosan jónak? Átlagosan enni, aludni, tanulni, élni... Lépni, félni, mindenféle pszichológiai sablonnak megfelelni. Mitől leszek más? Hogyan? Régen nagy akartam lenni. Tenni a világért, valami nagyot.

Ma már nem is írok, mert nincs mit. Az összes gondolatom elszökött, elhalványult. Menetelek a mindennapok mókuskerekében, öregemberként megfáradva, tátongó ember, céltalanul. Ha legalább rossz lehetnék, akkor lenne cél, az lenne a cél, hogy jóvá válhassak. Akkor miért csináljam így, ahogy most...

És hogy jön mindehhez a nagy számok törvénye? Hát, nem tudom. Erről jutott eszembe. Végül is minden relatív gyakoriság a valószínűséghez tart, akármerre is csalinkázzon előtte.


Ezért szeretem a vizsgaidőszakot.