Csak ne a kék ég

Akármi lehet felettem,
Csak az ne a kék ég legyen!

?

Legyenek azok fehér pamacsok,
Gyerekkoromból vattacukrok,
Repülők csíkjai,
Kitérő egyenesek.
Fa lombja zizegő levelekkel,
Alatta fekszem, Világváltó, tervekkel.
De lehet csillogó csendes hó is,
A mindennapos, könnyed örömök.
Legyen hétköznapi, szürke felhő,
Vagy átláthatatlan, ködös reggelek,
Melyben nem látszik a Hova?
Csak ne a kék ég, ez a tükrös pocsolya!

?

Legyen elnyúlt felhő, mint egy megváratott feladat.
Legyen könycseppet fedező,
Csendesen eső eső.
Vagy zivatar, még abban sem veszhetsz el,
Ha villámokkal veszekszel.
Vagy jeget hullató vastag, sötét felhő,
Mely zúzza ablakod, elbújnál,
de téged is összetör ő.
Csak ne a kék ég, ez a Leleplező!

?

De legyen szerelmes hullócsillagzene!
A fénylő Nap is, az Élet csodája,
Legyen a Hold, az Apa, az erős kezű,
Mely a sötétben sem hagy el.
S a csillagok,
Apró magzatok.
Égbeli, éjbeli csengettyűk.
Legyen háztető, sátor, ernyő vagy kalap.
Csak a kék égnek ki ne adjam magamat!

?

Vedlő
Védő
Felhő,
Félő.
Ne hagyj itt!
Nélküled önmarcangol a Tudat.

Mert  ki a kék égre tekint,
Vállalja a félelmet a kínt,
Hogy meglesse a Mindent vagy a Semmit,
Hogy mi van a záporon, villámon, felhőn,
Padláson, sátortetőn, esernyőn
Túl.
A Nap, Hold, csillagok mögött.
A félelem, ami átszivárog a levelek között.
Mert oly kék, oly elviselhetetlen a Lét,
Mint az ég.
Itt van a szívembe szúrva rég.
A tiedbe, s ki e létre teremtetett.
Mert, aki erre az útra befizetett
Mind hordozza a feje felett
A kék színű kérdőjelet.

?