Könyvekről és barátokról

Sosem szerettem egy könyvet elkezdeni olvasni. Nem az olvasásal volt a baj, hanem az elkezdéssel. Mert az fáradságos. Egy új szituációt kell elképzelni, és hirtelen tömérdek információt megjegyezni, és összerakni. Mindegyik fontos. Időbeli és térbeli elhelyezés. Vagy éppen tájleírás. Egyiket sem komáltam. Sokszor megtörtént, hogy az első oldalt úgy olvastam, hogy csak a szemem futott a sorokon, de semmit nem jegyeztem meg. A másik rizikó pedig, hogy nem tudod, hogy milyen lesz. Előre nem tudhatod, hogy érdemes lesz-e elolvasni. Csak azt tudod, hogy most ez a könyv ott van a kezedben. Vagy elkezded olvasni, vagy nem, de  ha vacillálsz, akkor nem fogod megtudni, hogy megérte-e végigolvasni.

Könyvet elkezdeni fáradságos. Ezért nem szerettem az elbeszéléseket. Mire beleéltem volna magam a szituációba már vége is lett, és én nagyon csalódott voltam. Hiányérzetem volt. Minden szereplővel össze kellett ismerkednem, megbarátkoznom. Felfedezni, hogy ő milyen ember. Az íróval is. De mire sikerült, már hopsz, el is tűntek mind.

A hosszú könyveket szerettem. A hosszú barátságokat. Dosztojevszkijt a bűnnel és bűnhődéssel, Jostein Gaardert és Sofie-t, az Apák könyvét, Szabó Magdát úgy, ahogy van, a Fiatal Willli-t és a Viskót, Ulickaja hűvös, racionális érzelmeit és világlátását. Ottlikot, akinek nem jók a szavak, Merle mesterségét. Ők mind a barátaim. Mert nyomot hagytak.

Egy barát, azért barát, mert nyomot hagy.

Egy könyv be is fejeződik, mert semmilyen történet nem tart örökké. Kíváncsi vagy, hogy mi a történet csattanója, de amint a végére értél, már sajnálod is, mert vége. Hol így, hol úgy fejeződik be. Nincs olyan barátság, amely örök életű lenne, mert az élet sodrása nem kedvez ezeknek a nem vérszerinti kapcsolatoknak. A vér kötelez, de a szimpátia nem. Ezért törékenyek. A szimpátia is időleges érzelem, ami változik, és az együtt töltött idő csökkenésével az emlékek száma is fogyni kezd. De visszagondolsz, és nem felejtesz. Mert akkor ti ott voltatok mindketten... jókor, jó helyen, és ez mindkettőtökhöz hozzáadott. Lehet, hogy már nem is emlékszem pontosan a történetre. De akkor, ott, ő hatott. Ez a lényeg. Ezért emlékszel rá. Ezért fogod azt mondani, hogy a kedvenc könyvem. Ezért fogod azt mondani, hogy a legjobb barátom. Holott már rég nem az. El is felejtettél sok mindent. Alig találkoztok. Ott porosodik a polcon. Évekkel ezelőtt olvastad. És mégis...

Két év után találkoztok, és minden ott folytatódik, ahol abbamaradt. Újra leveszed a polcról, kinyitod, és ugyanott vagy a történet kellős közepén, és olyan jó, mint amikor a tengerben úszkálsz, és ölelget a víz. Az aláhúzott részek, és behajtott oldalcsücskök még mindig hatnak. Eszedbe jut a fonetikán vagy a mechanikán vagy matekórán való közös szenvedés.

Nem tudom miért van ez, de így van. Ilyen vagyok. Minden könyvet megveszek. Akkor se sajnálom, ha nem tetszett. Akkor is az enyém. Mint ahogy sok ember van, aki nem szimpatikus valamiért, vagy közömbös számomra, sokszor nem is tudom miért. Csak nincs meg az a nyom. Egyszerűen nem jókor volt jó helyen. De minden találkozás jelentős. Érték.