Majd felébredek, és semmi sem történt. Nincsenek mancsaim, a virágok nyílnak, és holnap egy ugyanolyan hétköznap lesz, mint a többi. Kortyolgatom a hűlő kávémat, és arra gondolok, hogy vajon a jó úton vagyok-e. Izgulok, hogy mit hoz a holnap, s a holnapután. Egyedül vagyok, de ez most jó így, néhány átharsogott nap után. Kapcsolatok...
Én végülis arra jutottam, hogy nincs olyan, hogy egy kapcsolat megszakad. Nincs. Nem lehet.
ÉS talán csak most értettem meg, amit a Róka mond: Egyszer, s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelidítettél. Igen, a szelidítés olyan, mint a kapitalizmus, csak előre van, nincs vissza.
Azok a barátságok a gimnáziumból, nem múlnak el. Nem beszéltek, de akkor sem múlnak el. Bármit tehet a másik, elválhat, megcsalhat, lefeküdhet, s fedje a nevét akármilyen szürke köd, te megbocsátasz. És végül... 10 év után megszerveztük a társaság gyűlését.
Akit egyszer megismertél, azt ismered. És ha rádír éjnek éjvadján, hogy kérdezd meg a férjedet, hogy a jugoszlávia1941-benkiválófüggetlenönállósulóHorvátországnácibábállam... nem is érted mit kérdez... válaszolsz. Faktosai kérdezték? Faktosai vannak? Ilyeneket kérdeznek? Nem dicséred meg, pedig tudod, hogy vágyik a dicséretre. Iszonyatosan vágynak az emberek a dicséretre.
Gyerekszerelmek, szakítások... soha nem tudtam elengedni. Legfeljebb kizárni, és berakni őket a fiók legmélyére külön-külön egy-egy Filléres emlékeim dobozba.
Igen, az osztálytalálkozó, lidérces emléknyomok. Nem is az vagyok már, de nekik az vagyok, és én nem akarok az lenni. És hallgatni a túlkompenzált élettörténeteket, amik mind happyenddel végződnek, és sikersztorik. Nem megyek el. És mégis el kell mennem. Mert ők voltak, akik nap mint nap láttak, és velem voltak. És az is én voltam, mégha szégyellem is.
Nincs olyan, hogy egy kapcsolat megszakad. Nem múlik el barátság, nem múlik el szerelem, nincs válás, és talán nincs halál sem. Lehet, hogy más utakon jártok, és olyan nagy ez a világ. Annyi út van benne, annyi szép, sikeres út. De olyan kicsi is, hogy ezek az utak néha találkoznak. Vissza-visszakanyarodnak. Néha pedig távolság kell, mert csak ebben a távolságban lehet átírni a viszonyt. Mindig úton kell lenni, mert ha megállsz, meghalsz. Life is like riding a bicycle, to keep your balance, you must keep moving.
Közel harminchoz, most értem csak mélységében, hogy felelős lettél azért, amit megszelidítettél. És azt is, hogy mennyire iszonyatosan fontos, hogy kikkel találkozol fiatalkorodban. Kiket szelidítesz meg. Iszonyatosan fontos, és nagyon nehéz kor. Nagyon nehéz kor. Bár melyik kor nem nehéz?
És a tanítás, hát mi más, ha nem szelidítés nap, mint nap. És talán ezért fáj annyira az az álom, mert te rókaként vársz, és minden nap pontban megjelensz, a hektikus Kis herceg pedig hol jön, hol nem. És százával kötöd a kapcsolatokat, amikért felelős vagy... felelős vagy... felelős vagy... felelős vagy...
És én talán pont ezt akartam? Magam sem tudom, mit akartam. Csak álmodoztam. S, hogy jó úton vagyok-e... Who knows? Lehet, hogy ez is csak egy álom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése