Alkotás

Amatőr költő vagyok...

és fotósnak is gyenge közepes. 

Már-már fel is adtam, minek is ez. 

Írásomat rejtegettem, 

Aztán pedig félretettem. 

Kinek írtam nem értette,

senki kézbe sose vette. 

Pályázatot sosem nyertem,

Magamnak meg mit vezessem?

Vesébe mikroszkópozó soraim

soha nem mutattam odakinn.

Képek is akadnak itt-ott,

fogtam én is az instagramot,

gondoltam, párat megmutatok.

Aztán az emberek átpörgetnek,

szívet nyomnak, majd letesznek, 

s munkám, lelkem, szenvedélyem,

mely ott lobog a kép szegletében

nem láthatják meg soha, 

mert az idejüket nem adták oda.

S ott a lencsvégen, tollam hegyén,

szívem fókusz-közepén, 

megmozdul az erő, s neuronszél süvölt.

Formát nyer a gondolat, és a tér testet ölt.

S papírra, képernyőre lapulva

vesztegel, hogy halhatatlanná gyalulva

homokszem maradjon egy big data 

korszak sivatagában mélyre szorulva.

Megálljt parancsolni, ó dehogy,

nem akarom, nem megy, és nem is fog. 

Mert az gyermeki öröm, ha egy mű születik,

S rajongva rohangálok körülötte napokig.

Olvasom és nézem és szeretem,

magamat is ki e csodát készítem.

S az alkotás olyan kiapadhatatlan öröm

Ha megtagadnám, azzal magam megölöm. 

S ha van isten, ki ugyanígy fabrikál,

akkor ő is így örül nekem, mikor kreál.

S körülöttem ugyanúgy rohangál, 

ujjongva boldogan, s szeretettel farigcsál,

javítgat egészen míg elém nem áll,

peckesen nagy szárnyával a kék halál.
S én szembenézek halhatatlanná gyalulva
S nulla-egyesekre széthullok majd a porba.

Csak egy amatőr isten, 

amatőr teremtménye vagyok,  

aki amatőr verseket habog 

és gyenge közepes képeket hagyok,

de mindezért hálát adok.