A tóba vetett kő

Síma tükrén szél se lebben,
Itt-ott cirmos légy-szárny rebben,
Csönd van, zenél, hegedülnek
Kis lakói a szívünknek.

Cirpel, mozog észrevétlen,
Él és bazsalyg, lép a létben
Mégis csöndben, állandóan,
Nem zavarja nyugalmában.

Mi történik, szétfröccsennek,
Csöppjei a sík békének
Hatalmas kő hasítja meg
Belédobta az érkezett.

Messziről jött megszomjazott.
Tavat keres, melege volt.
Súlyos terhét úgy cipelte,
Kövét a tóba vetette.

Zavart tükrén fény megtörik
Hullámgyűrű keletkezik.
Szinuszolva leng magasra,
S terjed mintha haragudna.

Csapong, zajong, nyughatatlan,
Furcsa bár, de lassan-lassan,
Elsímul a tónak tükre,
S arcod megláthatod benne.

S a kő pedig szépen lassan
Alámerülve hangtalan,
Egyszer majd a fenékre ér,
S a homokba süppedve él.