Szél korbácsolja lelkem hullámait,
Törtet az orkán, merül egy dinamit,
Tajtékot vernek a verejték habok,
Fuldokló felkiált, Istenem, hol vagyok?
Minden körülöttem mély és hamuszürke,
Hol van a láthatár, a tengernek széle?
Égig érő hullám átzúdul fejemen,
Elmerűlök aztán, s elönt a félelem.
Sós könnyem a tenger vizével elvegyül,
Tehetetlenségem tömeggé nehezül,
Félek nagyon, míg a mélyben vagyok,
Egy utolsó vergődés, mielőtt meghalok.
Mellékvers:
Homokos parton fekszem,
Szemem résnyire nyitom,
A kisímult tengeren,
Vár imbolygó csónakom.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
-
Értsétek meg végre már törékeny az igazság mint az üvegpohár ember ember felett ember dolgok felett igaz szívvel ítéletet nem tehet emberség...
-
A világ olyan gyorsan fejlődik, hogy az emberi kultúra nem képes a lépést tartani. Az elmúlt húsz-harminc évben nagyobb és gyorsabb fejlődés...
-
KÁKA TÖVÉN... Körös-körül rút ingovány. Itt sohasem úszik sovány csolnak, mit habok locsolnak. Evezhetnél bármily daccal, nem b...
Szuper jó vers
VálaszTörléshajrá Rita, csak így tovább!